Ugrás a tartalomra

Gulyás Balázs ELKH-elnök felvezetésével tartott előadást John O’Keefe Nobel-díjas professzor a londoni Magyar Nagykövetségen

Hírek
Sajtószoba

2023. június 24-én Londonban a Magyar Nagykövetségen tartott előadást a Nobel-díjas John O’Keefe professzor, akit Gulyás Balázs professzor, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke mutatott be.

.

John O’Keefe amerikai-brit neurofiziológus az agy helyzetérzékelő sejtjeinek felfedezéséért 2014-ben May-Britt Moserrel és Edvard I. Moserrel közösen orvostudományi Nobel-díjban részesült. A londoni Magyar Nagykövetség szervezésében, a nagykövetség épületében megtartott rendezvényen O’Keefe professzor a „Hogyan támogatja az agy a rugalmas tájékozódást” című előadásában az állati és az emberi navigációs készség működéséről beszélt. Az előadót Gulyás Balázs, az ELKH elnöke személyes hangvételű köszöntőjében mutatta be és méltatta mint korunk egyik nagy paradigmaváltó személyiségét. Az előadást mintegy 40 fős magyar és brit szakmai közönség hallgatta, akiknek lehetőségük volt kérdéseket is feltenni a Nobel-díjas kutatónak. A rendezvény házigazdája, Kumin Ferenc nagykövet a híres magyar találmány, a Gömböc egyik hiteles példányát ajándékozta a vendégelőadónak.

.