Idén negyedik alkalommal rendezte meg az INDIGO Ipari Digitalizációs Szakmai Napot az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a németországi Fraunhofer Társaság közös vállalata, az EPIC InnoLabs. A mintegy 140 vendég részvételével zajlott április 12-ei eseményen jeles iparági szakemberek tartottak szakmai előadásokat. Bemutatták többek között az EPIC InnoLabs sikeres projektjeit, emellett a partnerek számos hazai és nemzetközi esettanulmányt ismertettek a gyártási és logisztikai digitalizációs megoldások, projektek terén.

Az esemény központi témája továbbra is az ipari digitalizáció volt, ezen belül idén a hatékonyságot helyezték a középpontba. A programon számos nemzetközi és hazai példával szemléltették, miként hozhat a digitalizáció komoly javulást a hatékonyság terén.

A rendezvényen a SZTAKI igazgatója, Dr. Monostori László mondott köszöntőt, előadott többek között Crystal Zhu, a Western Digital Global Logistics Center of Excellence Project Managere, Nitin Kaushik, az Apollo Tyres, Head Application Operations – Digital Manufacturing vezetője, Járvás Tamás, a Bosch Power Tools műszaki és üzemeltetési igazgatója, valamint Dr. Imre László, a Semmelweis Egyetem mesteroktatója.

Ezen a linken egy rövid videó is megtekinthető az eseményről, amelyben többek között a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriuma által a rendezvényen kiállított berendezések – a portrérajzoló robot és a gépi látást használó alkatrészpakoló robotkar – is szerepelnek.