Ittzés Nóra főszerkesztésével, az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) gondozásában elkészült A magyar nyelv nagyszótára 8. kötete, amely az em–ez kezdetű címszavakat tartalmazza. A szótár 1780 szócikkben 1753 önálló, illetve 307 alcímszót, továbbá 73 értelmezett szókapcsolatot dolgoz fel, összesen 6961 jelentésegységre bontva. A szavak bemutatását 27 724 példamondat gazdagítja, az eligazodást 210 alaki és 4 szócikkfejes utaló szócikk segíti. A húszkötetesre tervezett sorozat 8. kötetében helyet kaptak a Segédletek kiegészítései és javításai, valamint a példamondatokban előforduló rövidítések jegyzéke is.
A magyar nyelv nagyszótára a magyar nyelvtudomány eddigi legnagyobb szótári vállalkozása, amely a magyar lexikográfiái gyakorlatból még hiányzó, új műfajt képvisel. Történeti jellegű értelmező szótárként legfontosabb feladata a szavak jelentéstartalmának kibontása és e jelentések viszonyrendszerének ábrázolása. Műfajából következően nem csupán a mai nyelvállapot szókészletét tükrözi és elemzi a lexikográfia eszközeivel, hanem címszóállományában, szótárazott jelentéseiben és példamondataiban egyaránt túlnyúlik a szinkrónia határain, és történeti dimenziót érvényesít, amikor az elmúlt csaknem 240 esztendő szókincséből merít.
Az adatbázisként készülő szótár százezer szócikkben mintegy 110 ezer címszót dolgoz fel, az irodalmi és köznyelv szókincse mellett bőségesen válogatva az archaikussá vált szavakból, a csoport- és rétegnyelvek, a nyelvjárások, a szleng stb. szókészletéből is. A korábbi szótáraknál teljesebben és tagoltabban adja vissza az egyes szavak jelentésszerkezetét, következetesen feldolgozza a frazeológia körébe tartozó ún. értelmezett szókapcsolatokat, idiomatizmusokat. Nyelvtani szemléletében, szófaji rendszerében, illetve a szavak nyelvtani-szófaji elemzésében figyelembe veszi a grammatikai kutatások legkorszerűbb eredményeit. A Nagyszótár egyedülálló a magyar értelmező szótárak között a tekintetben is, hogy – mint szövegbázisra, ún. korpuszra épülő szótár – konkrét nyelvi anyag elemzése alapján készíti el a szavak lexikográfiái leírását, és minden címszava valamennyi jelentését, értelmezett egységét korrekt bibliográfiai hivatkozással ellátott példamondattal illusztrálja.
A mostanival együtt eddig megjelent nyolc kötet közül az első a szótár használatához szükséges tájékoztatókat, segédleteket és a bibliográfiai apparátust tartalmazza, a hét szótári kötet (a 2. az a–á, a 3–4. a b, az 5. a c–cs, valamint a d–de, a 6. a di–ek, a 7. az el-él, a 8. az em–ez kezdetű címszavakkal) közel 22 és fél ezer címszót dolgoz fel.
Ez a régóta várt, hiánypótló mű fontos segédeszköze lehet a nyelvészet, az irodalomtudomány és társtudományaik kutatóinak, ezenfelül a nyelvtanulóktól a kultúrhistória iránt érdeklődőkig sokak számára nyújthat hasznos és izgalmas információkat.
Történeti áttekintés
1831-ben határozta el a Magyar Tudós Társaság egy nagyszótárnak, a korabeli megfogalmazás szerint egy „lehetőségig teljes szótár”-nak a készítését, amelynek az értelmező, a történeti, a táj- és szaknyelvi, valamint az etimológiai szótár jellemzőit kellett volna magába sűrítenie. A 19. század második fele több szótári műfajban is jelentős teljesítményeket hozott, nagyszótári igényeket kielégítő mű azonban nem született. A század utolsó éveiben szótári célokra spontán szógyűjtés indult 19. századi irodalmi művekből. A kérdést az Országgyűlés is tárgyalta, ennek nyomán a közoktatási miniszter külön pénzkeret biztosításával tette lehetővé, hogy megalakuljon az Akadémia állandó szótári bizottsága, amely aztán felkarolta és szervezte az anyaggyűjtést. Kisebb-nagyobb szünetekkel egészen a hatvanas évek elejéig folyt a cédulázás (kb. 5-6 millió cédula gyűlt össze példamondatokkal és forrásaik feltüntetésével), de lexikográfiai koncepció nem körvonalazódott.
Új lendületet a szótár ügye az 1980-as évek közepén kapott, amikor a Nyelvtudományi Intézet elhatározta, hogy a nagyszótári munkálatokat a számítógép adta lehetőségeket kihasználva indítja újra: 1984 elején döntés született arról, hogy a nehezen kezelhető cédulagyűjtemény helyett elektronikus formában rögzített szöveggyűjteményre (ún. korpuszra) építve számítógépes adatbázisként jöjjön létre a Nagyszótár. 1985-ben kezdődött el az anyaggyűjtés, amelynek során a szakemberek által kijelölt forrásokból kézi adatrögzítéssel 20 év alatt 27-28 millió szóból álló, szintén adatbázisként tárolt szöveggyűjtemény (a Magyar történeti szövegtár) jött létre. A szótári munkacsoport 2014–15-ben a szövegtárat, felső korhatárát 2010-re emelve, kb. 30 millió szövegszavasra bővítette. Ez a hatalmas anyag azonban messze nem nyújtott kielégítő alapot a tényleges szótáríráshoz, ezért ma az említett archivális cédulagyűjtemény adatai is forrásul szolgálnak, sőt a szótár szövegbázisa kiegészült kereskedelmi forgalomban hozzáférhető cédéken tárolt több százmillió szónyi szöveggel is.
A 90-es évek második felében Glatz Ferencnek, az Akadémia akkori elnökének döntése adott új lendületet a szótár készítésének, aki 1998-ban hat fiatal kutatói álláshelyet rendelt a Nagyszótárhoz. Ezek után kezdődhetett el a szótár lexikográfiai koncepciójának kialakítása, majd a részletes szerkesztési szabályzat kidolgozása, amely 2002-re készült el. A szabályzatot és az ennek alapján írt első szócikkeket a szótári munkacsoport 2002 nyarán mutatványkötetben ismertette meg a szakmai közönséggel. Valójában ezután kezdődött el a szócikkírói és szerkesztői munka, párhuzamosan a nagyszótári munkacsoport kialakításával. Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke támogatásának köszönhetően gyorsulhattak fel a munkálatok, és jelenhetett meg a Nagyszótár első két kötete. Pálinkás József elnöksége idején, a 2010-es évek elején az MTA támogatásával viszonylag jelentős számban újabb álláshelyek létesültek, a létszám azonban mára jelentősen csökkent: a 8. kötet befejező munkálataikor 18 lexikográfus dolgozott a szótáron. A szótárírói munkát informatikus és filológiai szakember segíti. Az elkészült szócikkeket komoly lexikográfiai tapasztalattal rendelkező lektorok ellenőrzik, a szaknyelvi szavak értelmezéseit pedig – a magyar nyelvű általános értelmező szótárak közül egyedüliként – szaklektorok is átnézik.
Az a döntés, hogy a szöveggyűjtemény és maga a szótár is számítógépes adatbázisként jöjjön létre, számos informatikai feladat megoldását, illetve az idők folyamán az anyag többszöri átdolgozását is szükségessé tette. A szócikkek nem szövegszerkesztő, hanem kifejezetten XML (eXtended Markup Language) formátumú dokumentumok szerkesztésére szolgáló program segítségével íródnak (sőt ma már a szövegek forrásainak bibliográfiai adatait tartalmazó adatbázis is ilyen formátumú), ami lehetővé teszi a szöveg tartalmi-szerkezeti egységeinek logikai „címkézését”, azonosítását. Az adatbázis formátum lehetővé teszi a szótár folyamatos bővíthetőségét, frissíthetőségét is, és módot ad a különböző felhasználói igények szerinti megjelentetésre: ez a formátum teremtette meg a feltételeit annak, hogy a világhálón is elérhetővé vált a szótár (nagyszotar.nytud.hu). Mindezekkel a jellemzőkkel A magyar nyelv nagyszótára a legkorszerűbb szótárak között foglalhat helyet.