A Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (Rényi) is több szálon kapcsolódott a járvánnyal kapcsolatos kutatásokhoz, amelyeknek egy részét a Hálózatok dinamikája és struktúrája ERC szinergia pályázat (Dynamics and Structure of Networks ERC Synergy) pályázat fog össze. Az egyik irány a vírusterjedési dinamikák megértése matematikai modellek alkalmazásával a járványelőrejelzés lehetőségeinek feltárása céljával. A Lovász László társirányításával folyó kutatásban a Rényi kutatói mellett részt vesznek többek között az ELTE, a CEU és a Szegedi Tudományegyetem matematikai kutatócsoportjának tagjai is. Mindkét csoport más-más matematikai modellezési megközelítésre építi kutatásait. Az előrejelző modellek járványügyi alkalmazását illetően fontos kérdés, hogy kiaknázható-e a két módszer közötti szinergia.

Az együttműködés keretein belül hasznosulnak a Rényi egy korábbi kutatásának, a mesterséges intelligencia alapú Virtuális Orvosi Kutatószoba prototípus fejlesztésnek az eredményei is. Az orvosszakmai és betegéletút-adatok biztonságos kezelési protokollja nagyon hasznos támogatást nyújthat a betegellátó rendszer különböző területein fellelhető adatok összegyűjtésében és egységes kezelésében, amelyre a koronavírus-járvány terjedésének modellezéséhez szükség van.

Az intézet Mesterséges Intelligencia csoportja által korábban kifejlesztett fényképkészítő és -feltöltő alkalmazás tette lehetővé a Semmelweis Egyetem Teledermatológia távbőrgyógyászati alkalmazásának rendkívül gyors kifejlesztését. A szigorú adatvédelmi előírásoknak való megfeleltetést követően egy gyors átalakítással lehetővé vált, hogy a koronavírus-járvány idején ez az alkalmazás biztonságos segítséget nyújtson a bőrgyógyászati betegek ellátásában.

A Rényi egy másik kutatási iránya a pooling vírustesztek elméleti és gyakorlati hatékonyságának vizsgálata, mely projektben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatója is közreműködik. Az intézet a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásból is kiveszi a részét.