Egy, az ELKH-hoz tartozó Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézetében nemrégiben készült kutatás olyan kooperatív játékokat vizsgál, ahol a koalíciók közötti kölcsönhatások egy olyan hálózaton keresztül érvényesülnek, amelyet egyébként a játékosok maguk is alakíthatnak. Ha a társadalom tagjai csak társasági igényükben különböznek egymástól, akkor a társadalom e szerint a tulajdonság szerint természetes módon oszlik nagyjából homogén csoportokra, ahol az éjjeliőrök kisebb, a primadonnák nagyobb csoportokat alkotnak. Így járványok idején a társadalom minden tagja megkapja a társasági élet, illetve az ezzel járó fertőzési kockázat optimális kombinációját.

A világméretű koronavírus-járvány több ponton megváltoztatta a mindennapi életünket is. Rendszeresen mosunk kezet, a tömegközlekedésben, üzletekben, irodákban maszkot hordunk, hogy az ilyen szükséges, véletlen találkozások alkalmával ne kapjunk fertőzést. Ugyanakkor a kijárási korlátozások idején csak a háztartásunk tagjaival tartózkodhattunk egy helyen.

Ez utóbbi számtalan nehézséget okozott. Gondoljunk itt az ápolásra szoruló idősekre – természetesen az ő gondozásukat nem szabad abbahagyni –, a fiatal családokra, ahol a nagyszülők segítenek be rendszeresen, és a koronavírus miatt sem akarnak lemondani az unokákról, vagy gondoljunk az egyedülállókra, akiknek ez a korlátozás a magánzárkához hasonló büntetéssel ér fel. A háztartás méretétől függetlenül joggal érezhetjük úgy, hogy társasági életünk ilyen mértékű korlátozása már nem elégíti ki igényeinket, és az egész napos videókonferenciázás után már nem vágyunk arra, hogy barátainkkal is ilyen fórumon találkozzunk.

A fegyelmezettek alkalmazkodnak a körülményekhez, és inkább depressziósak lesznek, míg mások a fertőzés kockázatát is vállalva megszegik a korlátozásokat. Nehéz emiatt elítélnünk őket: az évezredek alatt az ember olyannyira megszokta, hogy nagy tömegben él együtt társaival, hogy ma már nem is bírja ki egyedül. Persze más mértékben igényel társaságot egy éjjeliőr és egy primadonna, de ez az igény a legritkább esetben egyezik háztartásuk méretével. Az ilyen szabályszegések eredményeképpen a járvány a háztartások között is terjed, és néhány szabályszegő révén a társadalom nagy részét elérheti (lásd a lenti bal oldali ábrát).

Megoldást az úgynevezett vírusbuborék adhat. A több országban (Új-Zéland, Kanada) hivatalosan is bevezetett intézmény lényege, hogy egy olyan társasági kört („buborékot”) alakítunk ki, melynek tagjai egymással érintkeznek, de másokkal nem, illetve csak a szükséges mértékben. Egy vírusbuborék értelemszerűen egy vagy több háztartásból áll, és lehetőséget ad az idős nagymama gondozására (őt be kell vonni a buborékba) vagy egy baráti társaság közös programjaira (ha mind tagjai a buboréknak). Általában mondhatjuk, hogy ez a módszer sokkal nagyobb mértékben elégíti ki a szociális igényeket, és így – a külső kapcsolatok hiányában – a fertőzés nem terjed buborékról buborékra.

A vírusbuborék kölcsönös megállapodáson alapszik, és így izgalmas alkalmazási terület a pontosan ilyen csoportokkal, úgynevezett koalíciókkal foglalkozó kooperatív játékelmélet számára. Ugyanakkor fontos felismerés, hogy a fertőzési kockázat nemcsak attól függ, hogy hányan és kik a tagjai a vírusbuboréknak, vagy milyen vírusbuborékok formálódnak körülöttünk, hanem a ténylegesen élő kapcsolatok hálójától is. A kapcsolatokat pedig az egyes személyek alakítják, figyelembe véve a személyes találkozó előnyeit és hátrányait. Ha a buborék által nyújtott társaság nem elegendő, és még a fertőzés kockázatát is vállalná valaki egy újabb külső kapcsolatért, akkor célszerűbb lenne egy nagyobb buborékot alakítani.

A KRTK Játékelmélet Kutatócsoportjának nemrég készült kutatása olyan kooperatív játékokat vizsgál, ahol a koalíciók közötti kölcsönhatások egy olyan hálózaton keresztül érvényesülnek, amelyet egyébként a játékosok maguk is alakíthatnak. Ha a társadalom tagjai csak társasági igényükben különböznek egymástól, akkor a társadalom természetes módon oszlik e szerint a tulajdonság szerint nagyjából homogén csoportokra, ahol az éjjeliőrök kisebb, a primadonnák pedig nagyobb csoportokat alkotnak. Így a társadalom minden tagja megkapja a társasági élet és az ezzel járó fertőzési kockázat optimális kombinációját.

A való élet ennél sokkal izgalmasabb és bonyolultabb, de az eredmények a gyakorlatban is sok tanulsággal szolgálnak. A járvány elleni védekezés hatékony és bevált ellenszere a vírusbuborék, abban az esetben, ha a tagok valóban csak a buborék többi tagjával tartanak fenn személyes kapcsolatot, és ha ezt a baráti kört igyekeznek minél szűkebben tartani. Tehát a hatékony vírusbuborék mottója: kicsi és exkluzív.

Szerző: Kóczy Á. László (Játékelmélet Kutatócsoport, KRTK)