Bartók Béla műveinek körülbelül egyharmada népdalfeldolgozás, amelyekben a zeneszerző túlnyomórészt saját, mintegy tízezer dallamból álló, különböző nemzetiségektől származó népdalgyűjteményéből válogatott. A Bartók Archívum új adatbázisa, melynek alapjául Lampert Vera jegyzéke szolgált (Népzene Bartók műveiben: A feldolgozott dallamok forrásjegyzéke, Budapest, 2005), e népi dallamok – lehetőség szerint – teljes forrásanyagát teszi közzé, és a felbecsülhetetlen értékű fonográffelvételek mellett ezek írásban rögzített változatait is bemutatja. Az adatbázist a társszerkesztő, Biró Viola, az ELKH BTK Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa mutatja be.

Bartók népdalgyűjtésen, Zobordarázs (ma: Dražovce, Szlovákia), 1907. Forrás: Bartók Archívum, Budapest

A „Népzene Bartók műveiben” c. adatbázis azt a népzenei hátteret tárja fel, amely Bartók alkotói fantáziáját megragadta. Az adatbázis révén válaszokat találunk olyan kérdésekre is, mint például hogy miként jegyezte le Bartók a dallamot a gyűjtéskor, milyen megjegyzéseket fűzött hozzá, és hogyan pontosította lejegyzését olykor több évtized elteltével, annak érdekében, hogy az állandó változásban lévő népdal egy adott előadásának „pillanatfelvételét” a lehető legprecízebben rögzítse. A népdalok fonográffelvételei és különböző lejegyzései meglehetősen közeli, árnyalt képet adnak a művek forrásául szolgáló dallamokról. A népzenei források alapos tanulmányozása és a kompozícióval való összehasonlítása révén a zeneszerző műhelyébe kaphatunk bepillantást: megfigyelhetjük, hogyan viszonyult Bartók a népi forrásdallamhoz, mikor ragaszkodott szigorúan a lejegyzés betűjéhez és mikor, miért kezelte szabadabban a dallamot – azaz, hogyan született a népdalból kompozíció.

Az adatbázis a Bartók-művekben felhasznált népi dallamok – jelenlegi tudásunk szerint – legvalószínűbb forrásául szolgáló népdalok minden számunkra elérhető írott és hangzó forrását közreadja, így olyan kéziratos források válnak szabadon hozzáférhetővé, amelyek eddig csupán a kutatók szűk köre számára voltak elérhetők.

A népdalfeldolgozás Bartók egész életművében jelen van. Első érettkori kompozíciójával, az alkotói nagykorúságát nyíltan deklaráló op. 1-es Rapszódiájával egy időben írta a népdallal való találkozásának első zeneszerzői reflexióját, a Dósa Liditől 1904-ben gyűjtött „Piros alma” kezdetű dal feldolgozást (Székely népdal). Történelmi jelentőségű 1907-es székelyföldi gyűjtőútjának tapasztalatai döntően befolyásolták az ezt követő, markánsan egyéni, avantgárd zeneszerzői stílusának kialakulását. Erről népdalfeldolgozások egész sora tanúskodik – többek között a pedagógiai célzattal írt, magyar és szlovák népdalokat feldolgozó sorozat, a Gyermekeknek, vagy a feltehetően az előbbi folytatásának szánt három román népzenei feldolgozássorozat, a Román népi táncok, a Román kolindadallamok és a Szonatina.

Stílusának későbbi alakulását is követik a népdalfeldolgozások. Az 1918–20-as évek merészen modern kompozíciói, A csodálatos mandarin, vagy az Etűdök szomszédságában keletkezett Improvizációk elérik „a végső határt egyszerű népdal és igen merész kíséret összekapcsolásában”. Alkotói pályájának jelentős mérföldkövét jelentik az 1926-os év kompozícióit követően írt, ugyanakkor a korabeli irányzatokra – elsősorban Kodály műveire – reflektáló népzene-feldolgozások.  Ezek közé tartozik a két Hegedűrapszódia (1928–29), a Húsz magyar népdal énekhangra zongorakísérettel (1929) vagy a vegyeskari Magyar népdalok (1930), amelyek klasszikussá érett stílusának remekművei.

Mint azt Bartók megállapította, a „népi dallamokkal bánni tudni: egyike a legnehezebb feladatoknak […] van olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint egy nagyszabású eredeti mű megírása”. A népdalfeldolgozások írása kiváló iskola volt az ifjú zeneszerző számára. A városi kultúrában akkor még teljességgel ismeretlen népzene – amelyért a zeneszerzők maguk mentek olykor egészen távoli, vadregényes vidékekre – a legjobb kiindulópontot jelentette a pályakezdő Bartók és Kodály számára az „új magyar zene” megteremtéséhez, és egy olyan korszerű, de sajátosan magyar zenei nyelv kialakításához, amely szakít a későromantika végletekig kiaknázott harmóniarendszerével, szertelen, túlzottan érzelmes stílusával. A népdalok műzenei feldolgozása volt az első lépés ezen az úton. Bartók ugyanakkor hangsúlyozta: „nagyon fontos, hogy az a zenei köntös, amelybe a dallamot öltöztetjük, a dallam karakteréből, a dallamban nyíltan, vagy burkoltan mutatkozó zenei sajátságokból legyen levezethető, illetve, hogy a dallam és minden hozzáadás elválaszthatatlan egység benyomását keltse”.

A népdalfeldolgozások további célja volt a szélesebb közönséggel megismertetni az összegyűjtött páratlan népzenei dallamkincset. Bartók jellemzően olyan dallamokat választott ki feldolgozásra, amelyeket különösen értékesnek tartott, illetve ami őt zeneszerzői szempontból különösen érdekelte. Így nem meglepő, hogy a feldolgozott dallamok között a magyar népzene általa rendkívül nagyra értékelt régi stílusú dallamai nagy arányban vannak jelen. A kiválasztott dallamot Bartók rendszerint a lehető legpontosabban, az eredeti paraszti előadáshoz híven ültette át a műzenei környezetbe. Olykor mégis előfordult, hogy kompozíciós elképzelései érdekében módosított az eredeti népdalon: más szöveggel közölte, vagy itt-ott alakított a dallamvonalon azért, hogy a feldolgozásnak jobban megfelelő, szigorúbb szerkezetet hozzon létre, esetleg a dallam különböző strófáiból, vagy egyazon dallam különböző variánsaiból alakítsa ki a dallam „ideális” alakját – de módosításai ilyenkor is a népzene természetéhez tartozó variálódás, variánsképzés eszközeire emlékeztetnek.

Bartók fonográfról való lejegyzés közben, 1918 k. Forrás: Bartók Archívum, Budapest

Különösen értékesek a népdalgyűjtések elsődleges forrásai, a gyűjtéskor használt gyűjtőfüzetek, valamint a fonográfhengerre rögzített „historikus” hangfelvételek, az egyes népdalok gyűjtéskor megörökített „pillanatfelvételei”. A helyszíni, többnyire vázlatos lejegyzésekről rendszerint a fonográffelvételek újrahallgatásával tisztázatszerű lejegyzések készültek a támlapokra, amelyek a népdalok későbbi rendszerezésére, tanulmányozására szolgáltak. Bartók a tisztázati lejegyzéseket később sok esetben revideálta, vagy új lejegyzéseket készített korábban már lejegyzett dallamokról. A különböző időszakokban készült, eltérő részletességű lejegyzések a népzenei információk valóságos kincsestárát nyújtják. Ha Bartók valamely népdalból feltűnően sok lejegyzést készített, az általában arra utal, hogy a dallam tudományos szempontból is élénken foglalkoztatta, ezeket a dallamokat olykor népzenei írásainak zenei példáiként is szerepeltette. Az adatbázisban előforduló forráscsoportokról és kiadványokról részletes jegyzék tájékoztat.

Támlap a Bartók-rendből, AI 524c (a Tizenöt magyar parasztdal/3 dallama első sorának forrása). Forrás: Bartók-rend

Az adatbázist, amely alapvetően Lampert Vera Népzene Bartók műveiben c. kötetén alapul, a Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása közreadásával párhuzamosan, folyamatosan töltik fel. A honlapon a feldolgozást a Bartók-összkiadásbeli kottájának részlete képviseli. Ezenkívül a kompozíciót itt etalonértékű mai előadásban, valamint – amennyiben rendelkezésre áll – Bartók saját előadásában is meg lehet hallgatni. A Lampert-jegyzékben regisztrált népzenei források körét az adatbázis néhány újabb forráscsoporttal bővíti. Átveszi Lampert Vera munkájának bevezető tanulmányát, és a feldolgozott népi dallamok lelőhelyét tartalmazó térképet a digitális kiadáshoz igazítva, interaktív formában közli. Szintén a kötet közreadójától származik az adatbázis „leganalitikusabb” részének ötlete, a feldolgozott dallamok kompozícióbeli alakjának, illetve egy vagy több kiválasztott népzenei lejegyzésének az összehasonlító kottája, amelyet az új források fényében újragondolva, a teljes anyag revideálásával adnak ki.

A „Népzene Bartók műveiben” digitális kiadását Kerékfy Márton (ELKH BTK Zenetudományi Intézet), a Bartók-összkiadás szerkesztője kezdeményezte, az adatbázis felépítése is az ő elképzelését tükrözi. A megvalósítás Zagyva Natália programozó, valamint a Bartók Archívum több munkatársa közös munkájának a gyümölcse.