A Nature kiadói csoport Scientific Reports folyóiratában most megjelent tanulmány az ELKH BTK Régészeti Intézet archeogenetikai kutatócsoportja által végzett, a korai magyarok népességtörténeti kutatását célzó projekt első eredményeit, a magyar–orosz tudományos együttműködés keretében vizsgált DNS-minták anyai és apai vonalainak az elemzését mutatja be. A Csáky Veronika és Szécsényi-Nagy Anna vezetésével végzett genetikai vizsgálatok a Türk Attila (PPKE RI Magyar Őstörténeti és Honfoglalás kori Régészeti Tanszék, ELKH BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport) által vezetett kelet-európai magyar őstörténeti régészeti kutatások oroszországi etapja során gyűjtött minták analízisére terjedtek ki. A cikk régészeti fejezeteinek elkészítésében oroszországi régészkollégák is részt vettek.
Az összetett kutatás szakfolyóiratban elsőként megjelenő, genetikai fókuszú közleményében a honfoglaló magyar régészeti leletanyaggal mindeddig a legszorosabb párhuzamokat mutató transz-uráli temető (Ujelgi, késő kusnarenkovói kultúra, 9–11. század), valamint az Urál nyugati előterében található négy híres temető (Brodi, Szuhoj Log, Bartim, Bajanovo nyevolinói, illetve déli lomovátovói kultúra) embertani mintáinak genetikai vizsgálatára került sor. A minták a magyarok etnogenezise szempontjából fontosnak tartott Volga–Dél-Urál-térségből származnak, olyan lelőhelyekről, amelyeket a régészek az ott feltárt leletanyag alapján eddig közvetlenül vagy közvetetten, de kapcsolatba hoztak a magyarok elődeinek etnogenezisével és vándorlásával.
Az Archaeogenetikai Laboratórium munkatársai összesen 36 Urál-vidéki, 6–11. századból származó, illetve 9 Kárpát-medencei, honfoglalás kori embertani minta genetikai analízisét végezték el, elsősorban az uniparentális (anyai – mitokondriális DNS; apai – Y-kromoszomális) markerekre fektetve a hangsúlyt. Ezen felül öt olyan minta teljes genomi elemzésére is sor került, amely az Ujelgi temetőből származik.
A vizsgált minták anyai vonalai mind filogenetikai, mind filogeográfiai szempontból kevert népességre utalnak. Az egyik legfontosabb eredmény, hogy a honfoglalóknál talált keleti elemek egy része jelen volt a vizsgált régióból vett csoportokban is. Ezzel új megvilágításba kerül a korai magyarok egy jelentős részének belső-ázsiai eredete. Mindezek mellett az apai vonalak sokkal homogénebb képet mutatnak, nagy részük a Volga–Dél-Urál-régióra, azaz a vizsgált lelőhely környezetére jellemző speciális N1a (N-Tat) típusba tartozik. Ez egyben a honfoglaló férfiak egy részének is jellegzetessége.
Az Ujelgiből származó minták és a honfoglalók között több közvetett vagy közvetlen egyéni filogenetikai kapcsolatot találtak a kutatók. Ezek összességében egyértelmű populációs rokonságról, ugyanakkor összetett népességtörténeti eseményekről árulkodnak. Az Ujelgi temető három időrendi fázisa között alapvető népességkontinuitást jeleznek a genetikai eredmények. Ez régészetileg eddig nem volt kimutatható, többek között a temető nagyfokú bolygatottsága és a kurgánokba való többszörös betemetkezések miatt. A populáció teljes genomszinten jól illeszkedik a mai transz-uráli genetikai környezetbe, a legszorosabb kapcsolatot a szibériai tatárokkal és a manysikkal mutatja.
Az Urál nyugati előterében vizsgált temetők lelőhelyenként csupán néhány mintából álló adatai alapján a cisz-uráli populáció néhány esetben filogenetikai kapcsolatot mutatott a Kárpát-medencei honfoglalókkal, és populációszinten is közel áll a honfoglalás kori népességhez, ugyanakkor egyértelmű populációs rokonságot nem lehetett kimutatni. A hasonlóság oka főképp az egykori magyar és környező népek cisz-uráli szállásterületeinek a közelsége lehet.
Összegzésként elmondható, hogy a Volga–Dél-Urál-régió valóban fontos szerepet töltött be a magyarok etnogenezisében, ezt pedig immár az archeogenetikai kutatások is megerősítik. A biológiai kapcsolatok kimutatásával megerősítést nyert az is, hogy a honfoglalókéhoz hasonló kelet-európai régészeti leletanyag megismerése és vizsgálata nagyon is releváns a korai magyar történelem kutatásában.
Ezek nyomán a további kutatások során a magyarok feltételezett vándorlási útvonalához köthető újabb temetők archeogenetikai elemzésének bevonása, illetőleg a nagy felbontású teljes genomok analízise révén a jövőben tovább lehet pontosítani – illetve részletesebben is feltárni – az itt kimutatott kapcsolatokat.
A projekt folytatásaként a kutatócsoport munkatársai a következő időszakban a korai magyar történelem szempontjából további fontos, régészetileg jelentős Urál-vidéki temető(Bolsije Tyigani, Tankejevka, Karanajevo), illetve az etelközi hagyatékként feltételezett szubbotsi-típusú lelőhelyek (Ukrajna, Moldávia) genetikai eredményeit fogják közölni.