Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének szervezésében újrakezdődött a döbröközi vár maradványainak roncsolásmentes régészeti vizsgálata. A kutatók talajradaros mérésekkel és más korszerű módszerekkel újra felmérik az egykori erősség maradványait, és a közeljövőben a lelőhely és szűkebb környezetének komplex roncsolásmentes vizsgálatát is elvégzik majd.
Döbrököz keleti részén, a Kapos jobb partján, a folyó árteréből egy-két méterrel kiemelkedő egykori szigeten állnak a falu középkori várának romjai. Ma mindössze két magasabb és néhány kisebb falcsonk látható a felszínen, míg a többi falszakasz helye csupán a föld kidomborodása alapján valószínűsíthető.
A falu szélén álló romokra a 19. század derekán már Rómer Flóris is felfigyelt, azonban szisztematikus, roncsolásmentes régészeti vizsgálatuk csak az 1980-as évek végén indult meg. A munkálatokat a BTK Régészeti Intézet 2014-ben elhunyt munkatársa, Miklós Zsuzsa indította el, aki rendszeresen végzett terepbejárást a lelőhelyen, és légi felvételeket is készített róla. A lelőhelyről később Nováki Gyulával és Sándori Györggyel készített szintvonalas felmérést, 2005-ben pedig Gere László végezte el az álló falmaradványok kutatását, illetve azok műemléki állagmegóvását.
Ezt a hagyományt követve a BTK Régészeti Intézete szervezésében újrakezdődött a vár maradványainak roncsolásmentes régészeti vizsgálata. A munkák első szakaszában a kutatók talajradaros méréseket kezdtek azokon a helyeken, ahol ezt a terepviszonyok lehetővé tették: a keleti és a nyugati falszakaszok feltételezett helyén, illetve az egykori erősség középső részén. A tervek szerint a kutatók a közeljövőben a lelőhely és szűkebb környezetének komplex roncsolásmentes vizsgálatát is elvégzik majd, valamint korszerű módszerekkel újra felmérik Döbrököz várának maradványait.
A vár története
Az erősségre vonatkozó első írott adat 1309-ből származik, amikor a Héder nembeli Kőszegi (III.) Henrik birtokában volt, majd ezt követően néhány évvel később kerülhetett I. Károly király kezére. A várat 1346 előtt kapta meg Lackfi István, az ő unokája volt Döbröközi András, aki 1399-ben jelenik meg utoljára a forrásokban. 1437-ben a király tulajdonát képezte, tőle Rozgonyi István vette zálogba, majd az ő fiától néhány évvel később Újlaki Miklós foglalta el. Ezt követően Mesztegnyői Szerecsen Péter és testvérei kezére került, és az elkövetkezendő majdnem egy évszázad alatt a leszármazottaik tulajdonában maradt. A család utolsó férfi tagjának özvegye Werbőczy Istvánhoz ment feleségül, aki így rátehette a kezét erre a Tolna megyei erősségre is. A vár eseményekkel teli középkori életének az oszmán hadak 1544-ben vetettek véget, ekkor a nemesi rezidenciából török végvár lett, és csak a 17. század végén került ismét keresztény kézre. Egy 1729-ből származó összeírás szerint Döbrököz vára addigra már elpusztult.
