Egy vírus terjedését, mint például a koronavírusét, nem akadályozzák meg a közigazgatási és kulturális határok. Abban azonban jelentős eltérés mutatkozik, hogy az egyes kultúrákhoz tartozó közösségek hogyan értelmezik a betegségeket, a tüneteket, a gyógyítást és a gyógyulást. Mészáros Csaba, a Bölcsésztudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az Északkelet-Szibériában élő jakutok között végzett sokéves terepmunkájának tapasztalatait osztotta meg a témával kapcsolatban.

A betegségfelfogások és gyógymódok közötti eltérések abból eredeztethetők, hogy miképpen gondolkodnak egy adott kultúrában az emberek a létezők csoportjairól, valamint az, hogy mit gondolnak az emberi testről és a lélekről. Ha egy fertőzés biológiai ténye azonos is, a megbetegedés és a gyógyulás folyamata, valamint a megelőzés és a gyógyítás eljárásai eltérőek lehetnek.

Olvassa el Mészáros Csaba beszámolóját arról, hogy a jakut emberek hogyan vélekednek a test, a lélek és az egészség kapcsolatáról és egy olyan speciális helyzetről, mint a koronavírus-járvány.