Ezenkívül, az intézet több mint hetven kötetet, folyóiratokat, oktatási és ismeretterjesztő anyagokat, illetve nemzetközi projektek iratait tette ingyen elérhetővé a saját honlapján, és a kínálatot folyamatosan bővítik. A BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport és a FilmEver Stúdió online oktatási célra felajánlotta az Oktatási Hivatalnak „A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában” című ismeretterjesztő filmet. A BTK Régészeti Intézetének Archaeogenetikai Laboratóriuma szájmaszkokból, védőkesztyűkből, védőoverallokból, kéz- és lábvédőkből álló csomagot küldött az Országos Mentőszolgálat állomásaira.

A BTK Néprajztudományi Intézet Járványfolklór című cikksorozata annak jár utána, hogy hogyan vált folklórtémává a koronavírus a Facebookon. A BTK Művészettörténeti Intézet Pulszky Ferenc ajándoka címmel online virtuális kiállítást nyitott az Evangélikus Országos Múzeummal együttműködésben. A BTK Zenetudományi Intézet folyamatosan modernizálja Hangarchívumát, amely az elmúlt évszázad szinte valamennyi népzenei vonatkozású gyűjtését tartalmazza. A BTK Irodalomtudományi Intézet oldalán a nemzeti klasszikusok kritikai kiadásai olvashatók. A BTK Filozófiai Intézet pedig folyamatosan frissíti a Magyar Filozófiai Archívumát, amely digitalizált dokumentumokat és biográfiai adatokat tartalmaz a magyar filozófia történetéből, ezzel támogatva az otthonról történő kutatást és forráskeresést.