Rejtett vízszennyeződések megfigyelésére alkalmas eszközt fejlesztettek ki veszprémi kutatók több mint 605 millió forint európai uniós támogatásból. A berendezés megalkotásában az Aqua-Terra Lab Kft. mellett részt vett többek között az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK), a veszprémi Pannon Egyetem Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratóriuma, a távfelügyeleti funkciókat kidolgozó AperTech Kft. és az analitikai méréstechnika kutatását az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközponttal (Wigner FK) közösen végző VRIC Nonprofit Kft. is.

A kifejlesztett medermonitor-rendszer a felszíni vizeknél használható – közölte Cserfalvi Tamás, a fejlesztést végző Homér projekt vezető kutatója.

A 2021 nyarán befejezett fejlesztés révén az eddig nem vizsgálható, de súlyos következményekkel járó vízszennyeződések is kimutathatók. A rendszer a mederfenékre telepített hordalékmintázó egységből, a parton lévő mintafogadó és vizsgáló berendezésből, valamint a működést felügyelő távoli központi vezérlőből áll – tájékoztatott.

Az újszerű felszívási módszert alkalmazó eszköz hiánypótló a hordalék mintavételezésben, hiszen általa a kisméretű, mozgó részecskék könnyebben kinyerhetővé válnak. Részben ennek is köszönhető, hogy az automata berendezés és a kézi, hordozható változat népszerű a nemzetközi piacon is – hangsúlyozta a kutató.