A HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet munkatársainak közreműködésével, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatóinak vezetésével készült, és a Nature folyóirat hasábjain megjelent tanulmány az avar kori (Kr. u. 6–9. századi) társadalom rokonsági szerveződésének mintázatait fedi fel.
A nemzetközi együttműködésben, számos genetikus, régész, antropológus, izotópkutató, bioinformatikus, kulturális antropológus és történész közreműködésével végzett kutatásban négy alföldi lelőhely temetkezéseit vizsgálták több mint 400 genetikai minta segítségével. A korábbi archeogenetikai témájú tanulmányokhoz képest jelentős újdonságnak számít, hogy az egyes lelőhelyeken teljes (valamennyi feltárt sírra, vagyis valamennyi korabeli egyénre kiterjedő) mintavételre törekedtek. E módszernek köszönhetően vizsgálni tudták egyrészt a közösségeken belüli, másrészt az egyes közösségek közötti rokonsági hálózatokat is.
A genetikai minták előkészítését a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont (HUN-REN BTK) Archeogenomikai Intézet munkatársai: Bódis Viktória, Gábriel Sára, Heltai Botond, Kerestély Koppány, Oravecz Viktória és Pokker Daniella végezték Szécsényi-Nagy Anna és Mende Balázs Gusztáv vezetésével.
Ásatások Rákóczifalva avar-kori (6-9. század) temetőjében
Forrás: ELTE BTK Régészettudományi Intézet/Rácz Zsófia
Az Avar Kaganátus keleti csoportjai Kr. u. 568-ban jelentek meg a Kárpát-medencében, ahol a Gepida és Langobard Királyság maradék népességére telepedtek rá. Egészen a 9. század elejéig uralták a térséget, amikor Nagy Károly hadjáratai vetettek véget hatalmuknak.
A Nature-ben közreadott temetők népessége (Rákóczifalva, Kunpeszér, Kunszállás, Hajdúnánás) az Avar Kaganátus keleti, sztyeppei eredetű csoportjaihoz tartozott. A genetikai és régészeti vizsgálatok azt mutatták, hogy a Duna-Tisza közi közösségek Belső-Ázsiából, a tiszántúli közösségek a kelet-európai, Fekete-tenger vidéki sztyeppékről érkezhettek. Ugyan származásukat tekintve nem voltak egységesek, mégis hasonló rokonsági szervezetben éltek. Ehhez foghatóan részletes adatok az avar kori társadalomra vonatkozóan semmilyen más forrásból nem álltak eddig rendelkezésre, ez teljes mértékben az új, archaeogenetikai kutatások eredménye.
A genetikai vizsgálatok az eltemetett személyek között számos első-, másod, és harmadfokú rokoni kapcsolatot állapítottak meg, ami hatalmas családfák rekonstruálását tette lehetővé. A négy temetőhöz köthető népesség hasonló elvek alapján szerveződött: szigorú patrilineáris rendszer bontakozott ki, amelyben a patrilokalitás és a női exogámia volt a norma, azaz a férfiak a házasság után is a közösségben maradtak, míg a nők mindig más helyről érkeztek. A közösségek egy-egy fő apai leszármazási vonal köré rendeződtek. Számos esetben előfordult, hogy egy férfinak vagy nőnek több partnertől született gyermeke. Ennek oka lehetett a házastárs korai halála miatti újraházasodás vagy a többnejűség is.
Kettős temetkezés: közös sírban egy férfi és egy ló csontváza (Hajdúnánás, 7. század).
A férfi egyben a korabeli közösség alapítója volt
Forrás: ELTE BTK Régészettudományi Intézet/Rácz Zsófia
A teljes mintavételnek köszönhetően a rákóczifalvi közösségben népességváltást is ki lehetett mutatni. Genetikai származást tekintve a korábbi és a későbbi népesség alapvetően megegyezett, csupán az apai leszármazási vonal különült el. Sem a régészeti adatok, sem az izotópos (stroncium) vizsgálatok nem utaltak arra, hogy az új népesség a Kárpát-medencén kívülről érkezett volna. Valószínűleg az Avar Kaganátus belső hatalmi átrendeződése eredményezte a Tisza mentén fekvő, kedvező adottságú terület új urainak megjelenését és a helyi népességi viszonyok átalakulását a 7. század második felében.
A feltárt társadalmi szervezet fontos tanulsága, hogy a keleti eredetű közösségek annak ellenére is megőrizték sztyeppei típusú társadalmi berendezkedésüket, hogy életmódjuk és gazdasági rendszerük a Kárpát-medencében a letelepedés miatt gyökeresen átalakult.
A tanulmány első szerzői Guido Alberto Gnecchi-Ruscone (MPI EVA) és Rácz Zsófia (ELTE), vezető kutatója Zuzana Hofmanová (MPI EVA). Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetéből és a TTK Embertani Tanszékéről további régész és antropológus közreműködők Samu Levente, Szeniczey Tamás, Faragó Norbert, Gulyás Bence, Koncz István, Spekker Olga és Hajdu Tamás.