Muth Dániel, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének (HUN-REN KRTK VGI) kutatója legfrissebb tanulmányában harminc nemzeti szintű politika összehasonlításával elemezte, hogy mely bevétel-újrahasznosítási stratégiák hatékonyak különféle politikai gazdaságtani környezetekben a szigorú szén-dioxid-árazás támogatására. Az eredmények azt mutatják, hogy a leghatékonyabb a szén-dioxid-bevételek hibrid felhasználása, amely ötvözi a különféle kompenzációs rendszereket és az éghajlatváltozási projektekre fordított kiadásokat. A kutató szerint döntő fontosságú a szociálpolitikai és gazdasági szempontok integrálása a klímapolitika kialakításakor, mivel csak így lehetséges környezetvédelmileg hatásos, társadalmilag tolerálható és politikailag elfogadható szakpolitikákat végrehajtani. Az eredményeket bemutató publikáció az Ecological Economics folyóiratban jelent meg.
Általános egyetértés van a közgazdászok és az éghajlat-politikai szakemberek között abban, hogy a szén-dioxid-árazásnak – úgymint a szén-dioxid-adónak és az emissziókereskedelmi rendszernek – központi szerepet kell játszania az éghajlatváltozás hatékony kezelését célzó valamennyi szakpolitikai mixben. A legtöbb szén-dioxid-árazási mechanizmust alkalmazó országban azonban az uralkodó árszint túl alacsony ahhoz, hogy drasztikusan csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, és ösztönözze a zöld technológiákba való vállalati befektetést. Ez a probléma számos politikai gazdaságtani korlátnak tudható be. Ilyenek például a politikák negatív elosztási hatásai, úgymint a szegényebb háztartásokra gyakorolt aránytalanul nagy pénzügyi teher, ami az energiaszegénység és a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedéséhez vezet a szénárazás bevezetésével, amelyet a társadalom tagjai igazságtalannak vélnek. További kihívás, hogy a nemzetközi kereskedelemben érdekelt cégek versenyképességére rövid távon károsan hat a politika, mivel megdrágítja az energiafelhasználást.
Ezek a tényezők negatívan befolyásolják e politikák társadalmi elfogadottságát, és így az ambiciózus szén-dioxid-árak bevezetésének politikai megvalósíthatóságát. A szakirodalomban megjelent legújabb eredmények viszont arra utalnak, hogy a szén-dioxid-árazásból származó bevételeknek – amelyek egy magasabb karbonár esetében akár a GDP 1-2%-ára is rúghatnak – meghatározott társadalmi célokra való felhasználása (’revenue recycling’) enyhítheti ezt a politikai patthelyzetet. Például a szegény háztartásoknak vagy más sérülékeny csoportoknak nyújtott szociális transzferek kiküszöbölhetik a szén-dioxid-árazás esetleges regresszivitását, ami kedvező irányba mozdítja a szakpolitika igazságosságáról alkotott közvélekedést. Zöld projektekbe, programokba való állami befektetés segíthet kialakítani egy pozitív képet a politika környezetvédelmi hatásosságával kapcsolatban, és a kereskedelmi forgalomban jobban elérhetővé, olcsóbbá teheti az alternatív környezetbarát technológiákat (napelem, hőszivattyú, elektromos járművek stb.). Hasonlóan eredményes felhasználás lehet, ha olyan társadalmilag kiemelt területeken hasznosulnak a bevételek, mint az egészségügy vagy a családpolitika.
A tanulmány azt elemzi, hogy mely bevétel-újrahasznosítási stratégiák hatékonyak különféle politikai gazdaságtani környezetekben a szigorú szén-dioxid-árazás támogatására. Mivel az országok különböznek strukturális feltételeikben (magasabb függőség a fosszilis energiahordozóktól, a jövedelmi egyenlőtlenség mértéke és gazdasági fejlettség), ezért az eredményes bevétel-újrahasznosítási stratégiák is különbözhetnek. Például magasabb jövedelmi egyenlőtlenség esetén fontos a sérülékeny társadalmi csoportok kompenzációja, mert a regresszív hatások égetőbbé válnak. A kutatás harminc nemzeti szintű politika összehasonlításából merít eredményeket. A fő következtetés az, hogy a szén-dioxid-bevételek hibrid felhasználása, amely ötvözi a különféle kompenzációs rendszereket és az éghajlatváltozási projektekre fordított kiadásokat, a leghatékonyabb stratégia a szakpolitika társadalmi elfogadottságának növelésére és így a magasabb karbonárak bevezetésére. További fontos eredmény, hogy a kompenzáció hiánya még egyes magasan fejlett országokban is – ahol nagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség és a fosszilis energiától való függőség – valószínűtlenné teszi az ambiciózus szén-dioxid-árazás bevezetését. A tanulmány fő szakpolitikai és társadalmi üzenete, hogy döntő fontosságú a szociálpolitikai és gazdasági szempontok integrálása a klímapolitika kialakításakor, mivel csak így lehetséges környezetvédelmileg hatásos, társadalmilag tolerálható és politikailag elfogadható szakpolitikákat végrehajtani.