Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Archeogenomikai Intézete és Régészeti Intézete is részt vett az avar kori elit genetikai kutatásában, amelynek a legújabb eredményeit a rangos Cell élettudományi szaklapban mutatták be április elején. Az Ancient genomes reveal origin and rapid trans-Eurasian migration of 7th century Avar elites című tanulmányt genetikusokból, régészekből, antropológusokból és történészekből álló multidiszciplináris kutatócsoport készítette, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézetének igazgatója, Vida Tivadar kezdeményezésére. A hazai embertani leletek elemzésein alapuló munka az avar előkelők genetikai eredetét Belső-Ázsia egy keleti régiójára vezeti vissza, és megerősíti a magyar kutatók archeogenetikai tanulmányának eredményeit, amely 2020-ban jelent meg a Scientific Reportsban. A szélesebb adatbázisra és teljes genomi elemzésekre épülő új tanulmány azonban már közvetlen genetikai bizonyítékot is szolgáltat az emberiség történetének egyik legnagyobb, óriási távolságot felölelő, gyors vándorlására.

Az avarok csaknem 250 éven át uralták Kelet-Közép-Európa nagy részét. Ázsiából érkeztek a Kr. u. 6. században, származásukat azonban vita övezi mind az ókori szerzők, mind a modern történészek körében. Felmerült, hogy a Kína félelmetes ellenségeként ismert Zsuanzsuan Birodalom népének leszármazottai, valamint az is, hogy egyes csoportjaik Közép-Ázsiából, illetve Kelet-Európából származhatnak.

A debreceni Déri Múzeum kiállításának sírrekonstrukciója egy Derecske–Bikás-dűlőn feltárt páncélos lovas harcos sírjáról (Hága Tamara ásatása és felvétele)

A Kr. u. 560-as években létrehozott Avar Kaganátus központja a Kárpát-medencében volt, eredeti hazájuk és származásuk azonban – a tudományos viták ellenére – máig tisztázatlan maradt. A történeti források elsősorban ellenségeiktől, a bizánciaktól maradtak ránk, akik az avarok hirtelen európai megjelenése után e félelmetes harcosok eredetét próbálták feltárni. Vajon valóban a mongol sztyeppén található Zsuanzsuan Birodalomból származtak, amelyet 552-ben a türkök pusztítottak el, vagy hihetünk a türköknek, akik erősen vitatták e tekintélyes örökséget?

A tanulmányban vizsgált Kárpát-medencei lelőhelyek, temetőnként megjelenítve a vizsgált mintaszámokat

A történészek ez idáig arra a kérdésre keresték a választ, hogy az avarok vándorlása egy jól szervezett népmozgás volt-e, vagy pedig a türkök elől menekülő „szökevények” csoportja telepedett le a Kárpát-medencében. A régészeti kutatások már korábban is számos párhuzamra mutattak rá a Kárpát-medencei és az eurázsiai nomád leletek – például fegyverek, edények, lószerszámzat – között. A Kárpát-medencét és Mongólia területét a közös hatalmi szimbólumnak számító, nemesfémből készült, lunula alakú mellkasdíszek használata is összeköti. Az is ismert, hogy a kengyelt az avarok terjesztették el tömegesen Európában. Mindezek ellenére az avarok eredetét nem lehetett pontosan nyomon követni a széles eurázsiai sztyeppéken.

A most megjelent tanulmányban 66, a 4–8. században élt Kárpát-medencei ember maradványait elemezték, köztük a valaha felfedezett nyolc leggazdagabb, aranytárgyakkal együtt eltemetett avar előkelőét. A genetikai elemzések a BTK Archeogenomikai Intézetében kezdődtek, majd a lipcsei MPI EVA Archeogenetikai Osztályán folytatódtak, kiegészülve a harvardi laboratórium eredményeivel. A tanulmányban az avar kori személyeken kívül más, például szarmata és hun kori csoportokat is vizsgáltak régiónkból. Az elemzések során kapott genomszintű DNS-adatok határozott nyomokat szolgáltattak a népesség eredetéről.

A Derecske–Bikás-dűlőn feltárt sír rajza, benne a páncélos avar harcossal és lovával (Rajzolta: Wieszner Balázs, Czirbik-Gulyás Tímea és Faur Zoltán)

Az archeogenetikai eredmények történeti kontextusba helyezése lehetővé tette, hogy a kutatók leszűkítsék az avar migráció pontos időrendjét is. Az avarok néhány év alatt több mint 5000 kilométert tettek meg Mongóliától a Kaukázusig, majd további tíz év múlva a mai Magyarország területén telepedtek le. Ez a migráció az emberiség történetének egyik leggyorsabb nagy távolságú vándorlása, amely az ősi DNS-nek köszönhetően most rekonstruálhatóvá vált.

„Azt is látjuk, hogy a 7. századi avar kori elit az Északkelet-Ázsiához való egyértelmű genetikai kapcsolatuk és a Zsuanzsuan Birodalom bukásához köthető eredetük mellett további 20–30 százalékban valószínűleg az Észak-Kaukázushoz és a kelet-európai sztyeppéhez is köthető, ami közelebbi területekről érkező migrációra is utalhat” – mondta Guido Gnecchi-Ruscone, a tanulmány egyik első szerzője.

„A domináns kelet-ázsiai genetikai örökség megtalálható a Duna–Tisza közi központi avar települési terület több temetőjében is” – tette hozzá Szécsényi-Nagy Anna, a BTK archeogenetikusa, tanulmány másik első szerzője.

Az elsődleges települési régión kívül azonban a kutatók nagy eltérést tapasztaltak az egyének közötti keveredés mértékében, különösen a dél-dunántúli Kölked lelőhelyen. Ez arra utal, hogy egy bevándorló avar elit a heterogén helyi elit segítségével irányította a sokszínű lakosságot.

„Ezek az izgalmas eredmények rámutatnak arra, hogy mekkora potenciál rejlik a genetikusok, régészek, történészek és antropológusok példátlan együttműködésében a népvándorlás korának kutatása terén”– hangsúlyozta Vida Tivadar, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének igazgatója, a kutatás magyarországi kezdeményezője és vezetője.

A kunbábonyi előkelő ékkőberakásos arany díszöve bizánci csattal (H. Tóth–Horváth 1992)

A genetikai kutatás az Európai Kutatási Tanács által finanszírozott nemzetközi HistoGenes projekt keretében valósult meg, amely a Kárpát-medence Kr. u. 400–900 közötti időszakát és népességeit vizsgálja multidiszciplináris perspektívából.

Az ELTE BTK Régészettudományi Intézete és az ELKH két intézete mellett a kutatásban a lipcsei Max-Planck Evolúciós Antropológiai Intézet, az ELTE TTK Embertani Tanszék, a Harvard Medical School, az Osztrák Tudományos Akadémia, illetve az Institute for Advanced Study, valamint más magyarországi és nemzetközi intézmények vettek részt.

A kutatásban részt vevő hazai intézmények és kutatók:

ELTE BTK Régészettudományi Intézete (Vida Tivadar, Rácz Zsófia, Koncz István)

ELKH BTK Archeogenomikai Intézete (Szécsényi-Nagy Anna, Csáky Veronika, Szeifert Bea, Mende Balázs Gusztáv)

ELKH BTK Régészeti Intézete (Csiky Gergely)

ELKH Magyar Őstörténeti Kutatócsoport (M. Lezsák Gabriella)

ELTE TTK Embertani Tanszék (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás)

Szegedi Tudományegyetem, Embertani Tanszék (Marcsik Antónia)

Déri Múzeum, Debrecen (Hága Tamara, Dani János, Szelekovszky Márta)

Ferenczy Múzeum, Szentendre (Jászberényi Mónika, Rácz Tibor Ákos)

Dobó István Vármúzeum, Eger (Tóth Zoltán)

Móra Ferenc Múzeum, Szeged (Benedek András)

Magyar Természettudományi Múzeum (Bernert Zsolt)

Magyar Nemzeti Múzeum (Czifra Szabolcs)

Aquincumi Múzeum, Budapest (Kisjuhász Viktória)

Katona József Múzeum, Kecskemét (Kovacsóczy Bernadett)

Rétközi Múzeum (Tutkovics Eszter)

Damjanich Múzeum, Szolnok (Tárnoki Eszter)

Salisbury Kft. (Berta Norbert, Farkas Zoltán)

Istanbul Medeniyet University (Balogh Csilla)