Minden szerzőnek van sajátos, egyedi stílusa, amely állandó, és amely mennyiségileg is meghatározható jegyeket tartalmaz. Bizonyos nyelvi jellemzők ezért statisztikai eszközökkel is mérhetők. A stilometria szó hallatán jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy vajon mi célból és miképpen lehet a stílust bármilyen módon is mérni? Ezt a kérdést vizsgálják kutatók A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata projekt keretében. A 2020-ban indult, OTKA-pályázat révén létrejött kutatócsoport vezetője Seláf Levente, az ELTE BTK egyetemi docense, a projektben az ELKH BTK Irodalomtudományi Intézet (BTK ITI) részéről Kiss Margit tanácsadóként, Maróthy Szilvia pedig kutatóként vesz részt.

Az első évben a projekt munkatársai kora újkori, elsősorban 16. századi magyar verses szövegek – a kor egyik legjellegzetesebb műfajának számító epikus jellegű históriás énekek – stilometriai és metrometriai jellemzőit elemzik, szerzőségi kérdéseket vizsgálva, illetve műfajpoétikai jellemzőket keresve.

A stilometria szó megalkotása és a diszciplína megalapozása Wincenty Lutosławsky nevéhez fűződik, aki Platón dialógusainak kronologizálásához keresett egy új módszert, és ennek révén a filozófus eszmerendszerének értelmezéséhez egy újfajta segédletet nyújtott. Eredményeit a The Origin and Growth of Plato’s Logic: With an Account of Plato’s Style and of the Chronology of his Writings című, 1897-ben megjelent munkájában összegezte. A stilometria ma a szerzői stílus statisztikai alapú vizsgálatát jelenti, de tágabb értelemben ide tartozik a szerzőség kérdésének a nyelvészeti és statisztikai feltevéseken alapuló megközelítése is.

A stilometriai vizsgálatok célja a szerzői megkülönböztető jegyek – például a szókészlettani gazdagság, a kollokációk, a sajátos szintaktikai tulajdonságok, a szókörnyezet – feltárása, különös figyelmet fordítva azokra a szerzői sajátosságokra, amelyek az emberi olvasás során észrevétlenek maradnak. A stilometria alkalmazási területei közé tartozik az anonim vagy vitatott szerzőségű szövegek azonosításának a támogatása, illetve egy-egy szerzői munkásságon belül a nyelvezet, a szövegformálás változásának a feltárása, amely segítséget nyújthat akár az életmű korszakolásában is. A stilometriai vizsgálatok lehetővé teszik a csoporthoz tartozás elemzését is: többek között a férfi és női szerzők munkái közötti különbségek megállapítását, a műfaji jelleg meghatározását, a nyelvi szempontból megmutatkozó hatás vizsgálatát, valamint a mű előzményének és inspirációjának a feltárását.

Az ilyen stilometriai vizsgálatok eredményeképpen ma úgy vélik, hogy például Shakespeare zsenialitása nem az átlagon felüli gazdagságú szókészletében rejlik, hanem abban, hogy egyedülálló módon használta az átlagos, hétköznapi szavakat. Ma már az is valószínűsíthető, hogy mely drámarészletekben működött közre Marlowe.

Bár a stilometriai elemzéseket korábban alapvetően az angol nyelvű munkákra és a klasszikus művekre alkalmazták, az utóbbi időszakban más nyelveket és más szövegtípusokat is vizsgáltak vele. Magyar történeti szövegek esetében – például 18–19. századi korpuszokon – is eredményes volt a módszer alkalmazása. A stilometriai elemzés képes volt feltárni többek között Mikes Kelemen saját szerzőségű szövegeinek és fordításainak a kapcsolatát [1. ábra], a műfaji-tematikai besoroláson alapuló beszédmód szerinti elkülönülést [2. ábra], valamint a bizonytalan és biztos szerzőségű Csokonai-levelek viszonyát [3. ábra] is.

A verses szövegek vizsgálatához a stilometriával rokon módszer, az úgynevezett metrometria – azaz számítógépes metrikai elemzés – alkalmazható. Ez a szöveg metrikai jellemzőinek – ritmus, szótagszám, rímelés – a statisztikai elemzését jelenti, amely jellemzők ugyanolyan megbízhatóan segítenek a szövegek attribúciójában, mint a stilometria által vizsgált elemek. Ilyen módszerrel eddig még nem vizsgálták a magyar költészeti alkotásokat, nemzetközi viszonylatban azonban a most futó projekt két résztvevője, Petr Plecháč (Cseh Tudományos Akadémia) és Artjoms Šela (Tartui Egyetem, Észtország) több izgalmas metrometriai kutatásban is közreműködött. Petr Plecháč ennek révén tudta megállapítani például John Fletcher pontos szerepét, illetve részleges szerzőségét a Shakespeare-nek tulajdonított VIII. Henrik című drámában (Relative Contributions of Shakespeare and Fletcher in Henry VIII).

A projekt keretében a kutatók attribúciós kérdéseket és műfajpoétikai jellemzőket vizsgálnak, elsősorban 16. századi magyar verses szövegek metrometriai és stilometriai elemzésével. Szenci Molnár Albert már a 17. század elején kritizálta költőtársai gyenge rímeit, kezdetleges verskészségét. A most zajló kutatás számítógépes statisztikai módszerek segítségével próbálja megállapítani, hogy valóban olyan egyhangú és kevéssé kiművelt volt-e a korabeli epikus verselés, mint ahogyan arról Szenci Molnár óta az irodalomkritika vélekedett.

A projekt során a kor egyik legjellegzetesebb műfajára, az epikus jellegű históriás énekekre koncentrálnak a kutatók, arra keresve a választ, hogy a műfajon belül az összes altípusra és szerzői korpuszra érvényes-e ez a homogeneitás. Emellett azt is vizsgálják, hogy a század során megfigyelhető-e egyfajta határozott fejlődés, esztétikai javulás a rímhasználatban, valamint a sorok szótagszámának a kötöttségében.

A másik vizsgálandó részkorpusz Balassi Bálint költészetéhez kapcsolódik. Régóta fennálló kérdés a filológiában, hogy vajon ki írhatta az Eurialus és Lucretia című széphistóriát, és milyen viszonyban állhatott a mű Balassival. A kutatók nem ígérik, hogy sikerül megoldaniuk ezt a régi szerzőségi kérdést, azonban a korban közeli szerelmi históriák, illetve Balassi lírai költészetének stilometriai és metrometriai összevetése az Eurialus és Lucretia szövegével hozzásegíthetnek ahhoz, hogy jobban megértsük, milyen erős lehetett a 16. század második felében keletkezett, szerelmet tematizáló művek rokonsága. Az Árgirus-históriával és Huszti Ferenc Aeneis-adaptációjával kapcsolatban egyaránt felmerült, hogy ezek olyan szövegek, amelyek az Eurialus és Lucretiával azonos ideológiai és esztétikai elvek mentén készültek. Emellett a Balassi körével kapcsolatba hozott további költemények is jó alapot szolgáltatnak az összehasonlításhoz. A kutatóknak lehetősége nyílik feltárni az Eurialus és Lucretia legerősebb kapcsolódási pontjait a széphistória műfaján belül, általában az epikus, elbeszélő jellegű énekek között, illetve a kor profán költészetében.

A kutatás módszertani újdonsága révén modellként szolgálhat későbbi korok versanyagának a vizsgálatához, illetve segíthet többek között a költői iskolák meghatározásában vagy az anonim művek szerzőinek azonosításában. Ez a módszer tehát a hagyományos elemzést a korpusz verstani jellemzőit összességében vizsgáló, adatvezérelt verstani elemzéssel egészíti ki, emellett összehasonlító vizsgálatokra is lehetőséget ad.