Ugrás a tartalomra

Mesterséges intelligenciával kutatják a vírus terjedésének biológiai mechanizmusát

Koronavírus

A Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) mesterséges intelligencia kutatócsoportja részt vesz egy nemzetközi kutatásban, amelynek keretében a járványért felelős SARS-CoV-2 vírus működését és terjedését vizsgálták a Human Cell Atlas konzorcium által rendelkezésre bocsátott humán adatok alapján. Elsősorban a fertőzés folyamatát és a szervezet által adott immunválaszokat szeretnék jobban megérteni a légzőszervek, illetve a béltraktus egyes sejtjeinek tanulmányozásán keresztül. Ha sikerül feltárni a vírus terjedésének biológiai mechanizmusát, hatékony klinikai stratégiát lehet felállítani a megelőzés és a kezelés érdekében. A kutatásról szóló cikket a világ egyik legrangosabb folyóiratában, a Nature Medicine-ben a napokban fogadták el publikációra.

mesterseges-intelligenciaval-kutatjak-a-virust