Ugrás a tartalomra

Szatmári Gábor, az ATK környezetkutatója az első ízben meghirdetett Frontiers Planet Prize magyarországi győztese

Hírek

A nemzetközi fenntarthatósági versenyben olyan kutatókat ismertek el, akiknek a tudományos eredményei hozzájárulhatnak a globális környezeti kihívások megoldásához. Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) magyar kutatója díjazott publikációjában a talajokban raktározott szerves szénkészletek változását vizsgálta.

A pályázatot meghirdető Frontiers Research Foundationt a svájci Lausanne-ban alapították. A nonprofit szervezet fő küldetésének azt tartja, hogy támogassa az egészséges életet lehetővé tévő tudományos megoldások megszületését.

A hat kontinens 233 egyetemének és 13 nemzeti tudományos akadémiájának bevonásával rendezett program résztvevőinek pályázatait egy 100 szakértőből álló független nemzetközi zsűri bírálta el. A bizottság elnöke Johan Rockström, a Stockholmi Egyetem professzora volt. Mint ismert, Rockström professzor és kutatótársai 2009-ben Planetáris határok címmel megjelent nagy hatású cikkükben kilenc területen azonosították a Föld teherbíró képességét.

A 20 úgynevezett „nemzeti bajnokot” a Föld napján, április 22-én hirdették ki, akik közül május 1-jén választják meg a nemzetközi bajnokot.

.

Szatmári Gábor

A hazai jelöltek közül a győztes Szatmári Gábort a Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága javaslatai alapján választotta ki a nemzetközi zsűri. Szatmári Gábor az ATK Talajtani Intézete Talajtérképezési és Környezetinformatikai Osztályának tudományos főmunkatársa, fő szakterülete a geostatisztika és a talajtan.

A kutató elmondta, hogy egy 2021-ben publikált cikkének köszönhetően vehetett részt a versenyben, amelyben a hazai talajokban raktározott szervesszén-készletek változását vizsgálta különböző léptékben, korszerű statisztikai megközelítésekkel. Mind a magyar, mind a külföldi bírálók véleménye szerint ennek alapján került be a legjobbak közé.

„A talaj a legnagyobb szárazföldi szervesszén-raktár, így a szén biogeokémiai körforgásának megkülönböztetett jelentőségű helyszíne. Ugyanakkor szerepe Janus-arcú, mivel egyben elnyelője és forrása is az üvegházhatású gázoknak, így a talajok és a bennük raktározott szerves szén szerepe kulcsfontosságú a klímaváltozás mérséklésében” – mondta Szatmári Gábor.

További információk a versenyről és a győztesekről ide kattintva olvashatók.

Forrás: mta.hu