Stratégiai együttműködési megállapodás jött létre a Szent István Egyetem (SZIE) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága között. Az aláírási ünnepségre 2020. július 29-én került sor a SZIE Budai Campusán, ahol az Egyetem képviseletében Palkovics László rektor és Tóth Edit kancellári jogkörben eljáró kancellárhelyettes, az ELKH Titkársága képviseletében Maróth Miklós, az ELKH elnöke írta alá a megállapodást.

Stratégiai együttműködési megállapodás

A Szent István Egyetem és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat közötti együttműködés az Egyetem oldaláról az élelmiszer-biztonsági szakterülettel foglalkozó Élelmiszertudományi Kar vezetésével, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar bevonásával valósul meg, és az ELKH kutatóhálózatának egészére kiterjed. A felek az előzetes szakmai egyeztetések során az együttműködési lehetőségek széles körét határozták meg, a Horizon Europe egészséggel összefüggő céljain belül az élelmiszer-biztonsághoz, valamint a környezeti és biztonsági célokon belül a biztonságos élelmiszer-ellátáshoz kapcsolódó kutatások területén. A partnerségnek szintén fontos eleme a kutatói utánpótlás, az oktatás és a kooperatív PhD-képzés területén történő együttműködés, továbbá a vállalkozói partnerekkel, a hatósággal (NÉBIH) és a kapcsolódó szakmai kutatóhálózattal (NAIK) való együttműködés.

A stratégiai partnerség számos kölcsönös előnnyel jár a felek számára, és a kutatás-fejlesztési és innovációs ökoszisztéma tagjai közötti együttműködés ösztönzése révén támogatja az alapkutatási eredmények minél szélesebb körű társadalmi és gazdasági hasznosulását.