Ugrás a tartalomra

Nyolc új ELKH-s kutatócsoport kezdheti meg működését az MTA Lendület Programjának 2022. évi pályázata keretében

Hírek

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Programjának 2022. évi pályázatán támogatást nyert tizenkilenc új kutatócsoportból nyolc ELKH-s kutatóhelyen kezdheti meg működését, melyek közül négy az élettudományok, kettő-kettő pedig a matematikai és természettudományok, illetve a bölcsészet- és társadalomtudományok területéről került a támogatottak közé.

A Lendület Program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése nemzetközi viszonylatban is kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről való hazahívásával, illetve itthon tartásával. A Lendület Program a kiválóság és a mobilitás együttes támogatására irányul, ennek megfelelően célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken áttörő eredményeket ígérő kutatásokat végző kutatócsoportok számára biztosítson forrást.

A Lendület I „Induló” támogatásra azok a kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, ígéretes fiatal kutatók pályázhatnak, akik 40 évnél fiatalabbak (1982. január 1. után születtek), PhD-fokozatukat 2012. január 1. után és 2018. december 31. előtt szerezték meg, továbbá korábban rangos hazai (OTKA, MTA Bolyai, MTA Prémium) vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási pályázatokon támogatást nyertek.

A Lendület H „Haladó” támogatásra azok a nemzetközileg is elismert, tartósan kiemelkedő és növekvő teljesítményű vezető kutatók pályázhatnak, akik rendelkeznek kutatócsoport-vezetői tapasztalattal, vagyis saját kutatási téma kidolgozására Lendület, Élvonal vagy egyéb, a Lendület-támogatással összemérhető nemzetközi pályázat keretében korábban már támogatást nyertek, és ez a projektjük még nem zárult le, vagy az elmúlt öt évben (2016 után) került lezárásra.

A Lendület Program idei pályázati felhívására 102 érvényes pályázat érkezett: 16 a bölcsészet- és társadalomtudományok, 34 az élettudományok és 52 a matematikai és természettudományok területéről. A szakértői értékelések, a Lendület Zsűri és a Lendület Bizottság javaslata alapján az Akadémia elnöke 2022. június 10-én döntött a támogatandó kutatócsoportok kiválósági rangsoráról és a támogatási összegekről. A Lendület-támogatás elnyeréséről kiállított oklevelek ünnepélyes átadására 2022. szeptember 29-én délelőtt 11 órakor kerül sor az MTA Székház Dísztermében.

Az MTA 2022. évi Lendület Programjának ELKH-s díjazottjai:

.

forrás: mta.hu