Ugrás a tartalomra

MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat kapott két ELKH-hoz kötődő kutató

Hírek

Négy fiatal kutató nyerte el idén az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat, köztük Czeglédi István, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) tudományos munkatársa és Ambrózy Zsuzsanna, aki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpontban (ATK) az E-orr GINOP projekt keretében végez kutatásokat.

Az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjat az MTA elnöke – dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála magánszemély hagyatéki intézkedése alapján – a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére hozta létre a célból, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel elősegítse a lokális és globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, környezetbarát technológiák kifejlesztését, meghonosítását.

Czeglédi István, a BLKI kutatója pályamunkájával az urbanizáció által érintett élőhelyek helyreállítását célzó hatékony stratégiákat gazdagítja. Ehhez fel kell tárni, hogy milyen folyamatok határozzák meg az ilyen típusú élőhelyeken előforduló élőlényközösségek szerveződését. Az urbanizált kisvízfolyások élőlényközösségeinek felépítését és dinamikáját számos lokális és regionális tényező befolyásolja, azonban e faktorok egymáshoz viszonyított jelentőségéről kevés az ismeretünk. Munkájában ezért az urbanizáció mértékének, a lokális élőhelyi változóknak és a regionális fajkészletnek a szerepét vizsgálja kisvízfolyások halegyütteseinek szerveződésében. A pályamunkájához kapcsolódó tanulmány a rangos Frontiers in Ecology and Evolution folyóiratban jelent meg.

Ambrózy Zsuzsanna az ATK-ban végzett kutatása során a lisztharmatfertőzés három új biomarkerét azonosította. Ezek megbízhatóan alkalmazhatók az egészséges és fertőzött növények légterének megkülönböztetésére már a korai szakaszban is, amikor a betegség tünetei még alig láthatók. A biomarkerek ígéretes jelöltek a kemotipizálás és a környezeti monitorozás terén. A pályamunkájához kapcsolódó tanulmány a rangos Science of the Total Environment folyóiratban jelent meg.

Az elismeréshez adható jutalom összege pályadíjanként bruttó 200 000 forint. A beérkezett pályamunkákat az érintett tudományos osztályok bevonásával a Szathmáry Eörs akadémikus vezette Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság tagjai értékelték. Javaslatuk nyomán az elismeréseket az MTA elnöke adományozta a környezetvédelmi világnap alkalmából.

Czeglédi István és Ambrózy Zsuzsanna mellett Rózsenberszki Tamás (Pannon Egyetem) és Baranyai Edina (Debreceni Egyetem) részesültek az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjban.

Forrás: mta.hu