Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) vezetésével a Tihanyi Királykriptában végzett falkutatás és régészeti feltárás célja az 1953-as kutatások hitelesítésén túl a sírok korának a lehetőségekhez mérten minél pontosabb meghatározása, az átépítésekre és átalakításokra vonatkozó korábbi megfigyelések felülvizsgálata, valamint újabb megfigyelések, felfedezések leírása volt. Az ásatás terepi része június végén befejeződött, az eredmények értékelése és feldolgozása elkezdődött. A szakemberek restaurálják a leleteket, összeállítják a dokumentációt, és ha szükséges, további levéltári, múzeumi kutatásokat végeznek, hogy minél teljesebb képet kapjanak az altemplom elmúlt ezeréves történetéről. A multidiszciplináris projektet finanszírozó ELKH vezetésének néhány tagja június végén látogatást tett az ásatások helyszínén, ahol a kutatás vezetői foglalták össze a feltárás eredményeit és a következő lépéseket.
A falkutatást és az ásatást a szakemberek egyaránt sikeresnek tekintik, a kitűzött feladatokat a vártnál jobb eredménnyel oldották meg. Ebben szerepet játszott többek között az is, hogy 1953-ban az akkor kiásott, eredeti földdel temették vissza a sírokat, így azokat a leleteket, amelyeket akkor méretük és a kor technikai adottságai miatt nem tártak fel, a kutatók most fémdetektor és szita segítségével megtalálták – mondta Takács Ágoston ásatásvezető régész.
Bár bizonyos leleteket nem tudnak sírokhoz kötni, a talált tárgyak mégis jól szemléltetik, hogy az egyes korszakokban milyen célokra használhatták az altemplomot. A legjelentősebb és egyben legkorábbi középkori lelet a szentély északi szakaszában feltárt, eredeti helyén fennmaradt öntött padló, amely a 11. századi, első építési periódusból maradt fenn. A középkori leletek közül említésre méltó még Luxemburgi Zsigmond magyar király parvusa – mely pénzérme nagyjából a fillérnek feleltethető meg –, ennek eredetéről azonban nincs több információ. A viszonylag szerény mennyiségű középkori leletanyag arról árulkodik, hogy a középkorban nem temetkeztek ide tömegesen, egyébként I. Andráson és a fián, Dávid hercegen kívül nem is ismert más, akit oda temettek volna ebben az időszakban.
A végvári időkből például rengeteg ólomból és vasból készült puskagolyót találtak, de a munkálatok során előkerült olyan mellkereszt, illetve rózsafűzér-kereszt is, amelyek egyértelműen a 18. században visszatérő bencés közösség temetkezéseihez tartozhattak. Ennek alapján biztosan állítható, hogy a bencések is temetkeztek itt a barokk templom felépülése előtt.
A történeti kutatás, illetve a különböző krónikás hagyományok alapján az egyértelműnek tekinthető, hogy I. Andrást és fiát, Dávid herceget a tihanyi bencés monostorban temették el. I. András király 1055-ben alapította meg a tihanyi bencés monostort Szűz Mária mellett Szent Ányos tiszteletére, aki a királyi hatalom védőszentje volt. Az uralkodó tudatosan igyekezett kapcsolódni Szent István király egyházszervező hagyományához, és egy olyan monostort kívánt Tihanyban megalapítani, ahol az ország boldogulásáért imádkoznak – mondta el Szovák Kornél, a projekt vezetője, az ELKH Tudományos Tanácsa Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumának tagja, az ELKH BTK Moravcsik Gyula Intézetének igazgatója.
Az eltemetés helyszínének biztos ismerete ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy az eltemetett személyek maradványairól is biztos információk állnak rendelkezésre. A történeti adatok és a legújabb régészeti feltárás eredményei szintén azt jelzik, hogy a temetkezőhely legkorábbi évszázadaiban az Árpád fiági személyeken kívül mást nem temettek az altemplomba. Ez a monostor újkori történetében azonban már nem így volt, amit a régészeti jelenségek is egyértelműsítenek: a feltárás számos egymásba ásott sír kialakítását jelzi, vélhetően a bencések újratelepülésének időszakától kezdve – részletezte Mende Balázs Gusztáv, a BTK paleoantropológusa, a projekt koordinátora.
Az 1953-ban a kripta központi részében „rekonstruált” temetkezés a híres sírlappal, illetve az a tény, hogy a sírkő alatti betonkeret a kripta korábbi temetkezéseinek csontanyagát rejti, óhatatlanul magában hordozta azt a félreértést, miszerint a mostani projekt a király „eredeti” sírját nyitotta fel, és a sírban lévő csontok így szükségszerűen I. Andráshoz tartoznak. A valóság ezzel szemben az, hogy a sírba 1953-ban visszahelyezett három faládában döntő többségében eleve többszörösen bolygatott és újratemetett emberi maradványok voltak.
A csontok archeogenomikai vizsgálatát számos lépés előzi meg. A nyár folyamán a kutatók szénizotópos datálást végeznek, hogy megtudják: ezek a csontok valóban a kripta temetkezéseinek legkorábbi fázisát képviselik-e, illetve a többi csontmaradvány valóban újkori temetkezésekhez tartozik-e, ahogyan azt feltételezik. Már megtörtént a csontanyag elsődleges tisztítása, szükség szerinti restaurálása, fertőtlenítése. Folyamatban van a csontanyag osteológiai vizsgálata, az úgynevezett anatómiai hitelesítések elvégzése. Ezt követi a betemetettek számának, nemi és korcsoporti adatainak megállapítása. Ebben már szerepe lehet a genetikai módszereknek, hiszen más útja nincs annak, hogy anatómiai értelemben egymáshoz egyértelműen nem köthető csontvázrészeket összekapcsoljanak a kutatók. Köztes csontvázrészek hiányában nem tudják megmondani, hogy egy felnőtt férfi koponyamaradványai, illetve egy felnőtt férfi combcsontja ugyanazon személyhez tartoznak-e. Ez azt jelenti, hogy a genetikai vizsgálatok elkezdése részben feltételezi azt, hogy a csontmaradványokat már szét tudták választani kronológiai értelemben. Genetikai vizsgálatokat csak abban az esetben végeznek tehát, ha a radiokarbon-vizsgálatok korai, 11-12. századi adatot adnak, ellenkező esetben a DNS-vizsgálat – legalábbis az Árpád-házi temetkezések kutatása szempontjából – tárgytalan. Ha azonban a datálás megerősíti a patinásodásban – amely a csontok sötét, szinte feketés színére utal – eltérő csontok korai temetkezésekhez való sorolását, akkor a DNS-vizsgálat első körben az egyének Y-kromoszomális típusának meghatározását tűzi ki célul. Az Árpádok fiági genetikai vonala ugyanis III. Béla maradványainak vizsgálatából ismert, ezért az összehasonlítási alap adott.
Azonban még egy esetlegesen sikeres genetikai analízis sem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy ha valóban sikerül bizonyítani a maradványok Árpád-házi voltát, akkor azok I. András király és/vagy Dávid herceg csontmaradványai-e. A szénizotópos vizsgálatot egyrészt megzavarhatja az, hogy a csontmaradványokat korábban valamilyen anyaggal bizonyítottan bekenték, illetve magas cellulóztartalmú papírba csomagolták. Ezek együttesen a mintába utólagosan bekerülő széntartalom miatt „megfiatalíthatják” a vizsgált csontokat. Másrészt mindkettőjük 40-45 év közötti életkorukban hunyt el, ezért az eltérő életkori jellegzetességek sem azonosíthatók a csontokban, főként mivel nagyon hiányosak a maradványok. Nagyon kedvező körülmények között a genetika tud megoldást kínálni apa-fia elkülönítésére, ehhez azonban ebben az esetben I. András történeti értelemben ismeretlen édesanyjának, valamint Dávid herceg anyjának, Anasztázia királynőnek hiteles maradványaira lenne szükség, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésre. Ezen nehézségek ellenére az archeogenetikai kutatások remélhetőleg további támpontokat nyújtanak majd a régészeti megfigyelések mellé.
A feltárt terület idén nyáron biztosan nyitva marad, a 11. századot idéző szakszerű helyreállításra hosszas szakmai egyeztetés után, előreláthatólag csak 2022-ben kerül sor. A látogatóközpontból az Apátságot bemutató film megtekintése után a barokk templomba érkeznek a vendégek, majd lemennek a Királykriptába, ahol acéljárdán tudnak elhaladni az ásatási terület fölött. Augusztus elején több alkalommal hallhatók lesznek ószláv, orosz, ukrán és latin gregorián liturgikus énekek fiatalok előadásában, így is segítve az időutazást.
