Ugrás a tartalomra

Megjelent a Ritoók Emma emlékiratai alapján készült Évek és emberek című memoárkötet

Hírek

Pritz Pál történész, az MTA doktora szerkesztésében, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Történettudományi Intézete, a Magyar Történelmi Társulat és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közös kiadásában megjelent a Ritoók Emma emlékiratai alapján készült Évek és emberek című memoárkötet. A mű az 1914 és 1933 közti Magyarország történelmén keresztül mutatja be az író-költő-kritikus társadalmi osztályának változásait, valamint a szerző saját gondolkodásbeli átalakulását.

A kötet alapjául az 1945 előtti magyar irodalmi és szellemi élet jól ismert szereplőjeként számontartott író, költő és kritikus Ritoók Emma emlékirata szolgált, amelyet 1943 óta az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában (OSZKK) őriznek. Kovács Tamás, a kötet lektorának véleménye szerint Ritoók Emma visszaemlékezése sok esetben reflexió a történésekre. Az olvasó megtudja, miként látta a szerző saját társadalmi osztálya, a régi Magyarország gyors összeomlását, miként épülnek be bizonyos klisék a gondolkodásába, s hogy ezekkel szemben néha neki mások a közvetlen tapasztalatai. Írása egyfajta válasz arra, hogy a zsidókérdés mennyire volt jelen a keresztyén-keresztény úri középosztály gondolkodásában, értékelési rendszerében. A válasz: nagyon. Műve kiváló kor- és kórképet ad egy középosztályhoz tartozó, nemesi származású értelmiségi nő gondolatvilágáról az első világháború éveiből. Szemmel láthatóan sem az első világháborús vereséget, sem pedig mindazt, ami 1918 után következett, nem tudta helyesen értékelni.

Pritz Pál szerkesztői munkáját Bakos József, Fehér István, Kádár Krisztina és Beöthy Ildikó segítették, a szöveggondozói munkát Eőry Áron végezte. A szerkesztők a köz- és a személyes történet harmóniájának érzékeltetésére törekedtek. A mai helyesírás szabályait alkalmazták, csupán ott őrizték meg az eredeti írásmódot, ahol annak tartalmi jelentősége van. A műben bőséges jegyzetapparátus található, amely helyenként filológiai, máshol pedig tartalmi értelmű, magyarázó természetű.

Az ELKH támogatásával megjelent kötet nyomtatott formában megvásárolható a Penna Bölcsész Könyvesboltban, elektronikus változata pedig itt olvasható.