Ugrás a tartalomra

Maróth Miklós elnök úr köszönő levele Fodor Pálnak, a BTK főigazgatójának nyugdíjba vonulása kapcsán

Hírek

Tisztelt Fodor Pál Főigazgató Úr!

Engedje meg, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetése, minden kollégája, illetve a magam nevében is megköszönjem Önnek a több évtizedes kiváló munkáját abból az alkalomból, hogy egy hosszú és eredményes tudományos pályát követően nyugdíjba vonul.

Ön 2012 óta elkötelezetten irányította a hét intézetet tömörítő Bölcsészettudományi Kutatóközpontot, emellett 2018 végéig a Történettudományi Intézet igazgatói posztját is lelkiismerettel ellátta. Ezen időszak alatt jelentős eredményeket felmutatva számottevően fejlődött az intézmény, amelyet Ön tudatosan és határozottan formált identitásőrző és nemzetmegtartó tényezővé. Főigazgatósága alatt a kutatóközpont intézetei tudományterületük legjelentősebb műhelyeiként gondozták a magyar kulturális örökséget.

Mindvégig kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy a kutatóközpont a hagyományos értékeket modern eszközökkel is közvetíteni tudja. Magas színvonalú szakmai és vezetői munkássága nemcsak a BTK hírnevét erősítette, hanem a kutatóhálózat nagyobb ismertségéhez és elismertségéhez is nagymértékben hozzájárult az itthoni és a nemzetközi tudományos közösségben. A BTK hazai partneri kapcsolatainak ápolásán felül fontosnak tartotta, hogy az intézmény külhoni beágyazottsága folyamatosan erősödjön, ezt a határon túli magyar és nem magyar partnerintézmények sora mellett számos nemzetközi konferencia, idegen nyelvű kiadvány is jelzi.

A kihívásokkal teli hivatali munka teljesítése mellett immár több évtizedes tudományos tevékenységének lendülete sem hagyott alább. Főigazgatói működése alatt a kutatóközpontban közel százötven publikáció született többek között magyar, török, lengyel, német, angol, horvát nyelven, ezen belül húsz kötetet Ön szerzőként vagy szerkesztőként jegyzett. A BTK-ban elnyert magas presztízsű pályázatok és különféle interdiszciplináris projektek közül pedig több az Ön személyes vezetése alatt működött. A Szigetvár és Turbék politikai, katonai és szakrális szerepe az oszmán–Habsburg nagyhatalmi vetélkedésben és a magyarországi török berendezkedésben – tények és emlékezet program keretében kutatótársaival nemzetközi szenzációt keltve megtalálták és azonosították Szulejmán szultán egykori sírhelyét, míg a Mohács 1526–2026: Rekonstrukció és emlékezet című projektben a csata és korszaka értelmezésének újraírásával értek el kiemelkedő eredményeket.

Vezetői és tudományos elfoglaltságai mellett, ha csak tehette, időt szakított a közéleti részvételre, értékes munkát végző alapítványok munkájának segítésére. Oktatott egyetemi katedrán, és számos ismeretterjesztő előadást is tartott. Különösen közel állt a szívéhez, ha egy-egy gimnáziumi közönség érdeklődését kelthette fel a történelem iránt. Pályája és a történész szakma iránti elhivatottsága igazi példa a fiatalok számára. Nemcsak előadásainak hallgatósága, hanem kollégái is szeretettel emlékeznek Önre, hiszen mindig kedvességgel, nyíltsággal és tisztelettel fordult mindnyájuk felé. A fentiek tükrében nem véletlen, hogy munkáját megannyi szervezet díjazta szakmai és azon túlmutató elismeréssel.

Biztos vagyok abban, hogy a tudománnyal továbbra is kapcsolatban marad. Kívánok a jól megérdemelt pihenéshez, a további kutatásokhoz, felfedezésekhez sok erőt és jó egészséget.

Kérem, hogy őrizze meg jó emlékezetében a kutatóhálózatnál töltött éveket. Mindannyiunk nevében még egyszer köszönöm a BTK eredményes működéséért folytatott áldozatos munkáját!

Budapest, 2021. március 1.

Tisztelettel:

Maróth Miklós

elnök