Ugrás a tartalomra

Karikó Katalin az SZBK Straub Plakett kitüntetését vette át egykori munkatársai körében

Hírek

Karikó Katalin egykori munkahelyén, az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpontban 2021. május 19-én tett látogatása során egykori munkatársai körében vette át a Straub-plakettet Nagy Ferenctől, a kutatóközpont jelenlegi főigazgatójától. A világhírű kutató az SZBK első főigazgatójáról, Straub F. Brunóról elnevezett Straub Plakett kitüntetést kimagasló tudományos eredményeinek elismeréseként kapta.

20210520_FOCIM_kariko3

A világhírű kutató úgy fogalmazott, ha nincs a pandémia, most ő sem tartana itt. Hangsúlyozta azt is, hogy a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina sok kolléga kitartó és lelkes munkájának eredménye, akikkel szeretne is osztozni az elismerésben.

A széles körben a Nobel-díj várományosának tartott Karikó Katalin a sokadik díját fogta a kezében a Straub-plakett átvételekor. Köszönő beszédében kifejtette, hogy bár örül minden elismerésnek, számára a kutatás lényegét a felfedezés öröme és a tudományos megismerés iránti motiváció jelenti.

A volt munkatársaival való találkozás céljával tett látogatása során a személyes témájú beszélgetések mellett tudományos kérdésekről is értekeztek, amelynek keretében többek között bemutatták neki az SZBK szakmai vezetésével megvalósuló Nemzeti Biotechnológia Laboratórium programját.

Karikó Katalin 1978 és 1985 között az SZBK-ban végzett kutatómunkát. Ezt követően az Amerikai Egyesült Államokban, Philadelphiában és Washingtonban folytatta tudományos tevékenységét, amely a Szegeden megismert témákhoz – így az mRNS-alapú kutatásokhoz is – sok szálon kötődött.