Ugrás a tartalomra

Illés Klára, az ATK laboratóriumi asszisztense Nők a Tudományban Kiválósági Díjat kapott

Hírek

Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) laboratóriumi asszisztensének, Illés Klárának a munkáját a Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal ismerték el. A Nők a Tudományban Egyesület (NATE) 2013-ban alapította a díjat, amelyet olyan kutatóknak, illetve a kutatók munkáját segítő tudományos munkatársaknak ítélnek oda évente, akik hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedően teljesítenek, emellett a pályaválasztás előtt álló lányok körében népszerűsítik a mérnöki és a tudományos pályát. A díjátadó ünnepséget a nemzetközi nőnap alkalmával március 8-án az MTA székházában rendezték meg, ahol az elismeréseket Dr. Balázsi Katalin, a Nature-díjas NATE elnöke, Dr. Hudecz Ferenc, az MTA természettudományi alelnöke és Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke adta át.

A kiváló kutatói teljesítményhez a mindennapi munkát segítő technikusokra, laboránsokra, asszisztensekre és szakmai segítőkre is szükség van. Éppen ezért ismerték el Illés Klára precíz, pontos munkáját, amellyel az ATK Mezőgazdasági Intézete Molekuláris Nemesítési Osztályának és a Kalászos Gabona Nemesítési Osztályának kutatóit segíti minden munkafolyamatban: a vetéstől a genetikai vizsgálatokon, a keresztezési programokon és a kórtani, morfológiai felvételezésen át az aratásig és a feldolgozásig.

Az anyagtudomány és nanotechnológia kategóriában a díjazott Dr. Csapó Edit vegyész, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi adjunktusa és az MTA-SZTE Lendület Nemesfém Nanoszerkezetek Kutatócsoport vezetője, aki közel 12 éve foglalkozik aranytartalmú nanoszerkezetű anyagokkal.

Az építőmérnöki tudományok kategória díjazottja Dr. Majorosné Dr. Lublóy Éva, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense, akinek szakterülete a vasbeton szerkezetek tűzvédelme és az építőanyagok roncsolásmentes vizsgálata.

A magyar kutatónők elismerése kiemelten fontos a Nők a Tudományban Egyesület számára, hiszen hazánkban nagy szükség van a mérnöki és kutatói pályákon dolgozó nők arányának növelésére. A 14–18 éves lányoknak ezért fontos olyan példaképeket látniuk, akik szakterületükön kiváló teljesítményt nyújtanak, ugyanakkor megtalálják az egyensúlyt munkájuk és családi életük között.

Kisfilmek a Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal elismert kutatónőkről:

Illés Klára - Nők a Tudományban Kiválósági Díj a kutatói tevékenység támogatásáért

Majorosné Dr. Lublóy Éva-Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2021, építő- és építészmérnöki tudományok

Dr. Csapó Edit - Nők a Tudományban Kiválósági díj 2021, anyagtudomány és nanotechnológia