Ugrás a tartalomra

Fehérjekinázok – Funkció és szerkezet címmel megjelent az ELKH Új tudományos zsebkönyvtár sorozatának második kötete

Hírek

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) és a Typotex Kiadó együttműködésében elindított Új tudományos zsebkönyvtár című könyvsorozattal a kezdeményező ELKH Titkárság célja a kutatóhálózatban rendelkezésre álló értékes tudás átadása az egyetemi hallgatók, a tudományos közösség számára. A matematikai és természettudományok, az élettudományok, valamint a bölcsészet- és társadalomtudományok területeinek változatos, komoly tudományos témáit feldolgozó hiánypótló művek szerzői az ELKH kutatói. A sorozat második, Fehérjekinázok – Funkció és szerkezet című kötetének szerzője Reményi Attila, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézetének tudományos tanácsadója. A könyv a Typotex Kiadó üzleteiben és weboldalán, valamint a Libri és a Líra könyvesboltjaiban, illetve webáruházaiban kapható. Az elektronikus változat rövidesen elérhető lesz az Interkönyv webáruházban és az eKönyv Magyarország oldalán.

A fehérjekinázok szerepe a sejtszintű jelátvitelben az utóbbi három évtized intenzíven kutatott területe, amely az első kináz térszerkezetének meghatározása után látványosan fejlődött, hasonlóan ahhoz, ahogyan sok-sok évvel ezelőtt az anatómia mint az emberi szervezet struktúrájának tudománya nagy lendületet adott a későbbi humánélettani kutatásoknak. A sejtes jelátvitel olyan biológiai folyamat, amely során sejtjeink a külvilágból érkező ingerekre azok összességének megfelelő, sejten belüli fiziológiai válaszokat adnak. Ezek alapján nem meglepő, hogy az orvosbiológia számára is fontos területről van szó, ahol ma már az atomi struktúra ismeretében történhet a gyógyszerhatóanyag-fejlesztés. A könyv célja, hogy vegyészek, biológusok és orvosok számára betekintést nyújtson a sejtes jelátviteli folyamatokat meghatározó fehérjekinázok világába, valamint bemutassa a biokémiai szerkezet és a biológiai funkció összefüggéseit.