Ugrás a tartalomra

Elhunyt Kálmán László, az NYTK nyelvészprofesszora

Hírek

Életének 64. évében elhunyt Kálmán László nyelvész, a nyelvtudomány kandidátusa, az ELTE BTK Elméleti Nyelvészet tanszékének docense, az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) tudományos főmunkatársa.

Kálmán László az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán szerzett spanyol nyelv és irodalom, valamint általános és alkalmazott nyelvészet szakos diplomát 1981-ben. Az egyetem után rövid ideig a Magyar Filmtudományi Intézetben dolgozott, majd rövidebb megszakításokkal a korábban az MTA-hoz tartozó Nyelvtudományi Intézet, jelenleg pedig az ELKH kutatóhálózat részeként működő Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) tudományos főmunkatársa volt haláláig. 1990-ben szerezte meg „a nyelvtudomány kandidátusa” címet. 1986–1987-ben vendégkutatóként a genfi ISSCO-ban (Institut Dalle Molle pour les études sémantiques et cognitives), 1987 és 1989 között pedig a SZÁMALK Applied Logic Laboratory-ban folytatott számítógépes nyelvészeti kutatásokat. 1991 és 1993 között az Amszterdami Egyetem Számítógépes nyelvészeti tanszékén (Alfa-informatica) oktatott, és nyelvelméleti, formális szemantikai kutatásokat végzett. A 2000-es években kutatóként a Mindmaker nevű mesterséges intelligenciával foglalkozó cégnél is dolgozott.

Kálmán László az ELTE és a Nyelvtudományi Intézet együttműködésében 1990-ben elindított elméleti nyelvészet szak és az 1996-ban indított elméleti nyelvészet doktori program alapító oktatója, 1994-től az ELTE BTK részállású docense volt. Az elmúlt 30 év alatt az elméleti nyelvészet szinte minden szakterületén tanított: nyelvészeti bevezető kurzusokat, valamint haladó kurzusokat tartott többek között az autoszegmentális fonológia, az analógiás nyelvészet, a konstrukciós nyelvtan, a logika, a formális szemantika, valamint a számítógépes nyelvészet témáiban, illetve terepmunkát is vezetett. Diákjait partnernek, kutatótársnak tekintette, így vonta be őket a közös munkába. Legendásak voltak a 208-as szobában tartott kedd délutáni kutatószemináriumai, amelyekre nemcsak aktív hallgatók, hanem végzett szakemberek, kollégák és más érdeklődők is eljártak. Ezek a szemináriumok számos embernek adtak tudományos inspirációt, és gyakran zárultak közös tudományos publikációkkal. A nyelvészutánpótlás neveléséből nemcsak hat doktori disszertáció és számtalan szakdolgozat témavezetőjeként, hanem a hallgatók tehetséggondozását célul kitűző Erasmus Kollégium vezető tanáraként és a Magyar Nyelvészeti Diákolimpia felkészítő tanáraként is kivette a részét.

Nyelvészeti kutatásai a nyelvelmélet (konstrukciós grammatika), a formális szemantika (erős kompozicionalitás, dinamikus szemantika) és a számítógépes nyelvészet (konnekcionista hálózatok, ontológia, funkcionális programozás, az analógia számítógépes modellezése, a lexikalista elméletek számítógépes implementációja, számítógépes formális szemantika) témái köré csoportosulnak, de publikált a fonológiáról, morfológiáról, a (lexikális) szintaxisról, az analógia-alapú tanulásról, és a hétköznapi érvelésről is. Több, az egyetemi oktatásban használható tankönyvet írt (részben társszerzőkkel), például az általános nyelvészetről, a dinamikus szemantikáról vagy a konstrukciós nyelvtanról. Leíró nyelvészeti munkásságának egy jelentős eredménye volt az első beás nyelvtan kiadása (Orsós Annával mint társszerzővel).

Tudományos kutatómunkája mellett szenvedélyesen foglalkozott az iskolai nyelvtantanítás megújításával és a nyelvi ismeretterjesztéssel. A nyest.hu portálon és a Qubiton megjelent ismeretterjesztő írásai, a Nádasdy Ádámmal közösen írt Hárompercesek a nyelvről című kötete, valamint az általuk közösen vezetett „Szószátyár” című rendkívül népszerű rádióműsor a nagyközönség számára is betekintést adott a nyelvészeti gondolkodásba.