2020 novemberében egy független szakértői testület tekintette át az EUROfusion – azaz az európai magfúziós kutatásokat összefogó szervezet – kutatás-fejlesztési és tervezési munkáját a DEMO-val összefüggésben. A DEMO egy újonnan létesítendő demonstrációs fúziós erőmű, amely az ITER – a nemzetközi magfúziós kísérleti berendezés – utódja lesz. Az ötfős nemzetközi testület magyar tagja Dr. Aszódi Attila professzor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének munkatársa, vezetője a CERN korábbi főigazgatója, tagjai között pedig nagy nukleáris iparvállalatok és kutatóintézetek vezetői foglalnak helyet. Az EUROfusion konzorcium munkájában Magyarországról legnagyobb részben az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont vesz részt, főként plazmafizikai kutatásokkal és technológiai fejlesztésekkel.

Az ELKH Energiatudományi Kutatóközpontban zajló kutatások és fejlesztések többsége a jelenlegi fúziós berendezések és az ITER kísérleti berendezés megvalósítására irányul, de fokozatosan a DEMO tervezése kerül majd a fókuszba. A DEMO mostani szakértői felülvizsgálatához hasznos hátteret adott, hogy az ELKH EK és a BME Nukleáris Technikai Intézetének munkatársai régebb óta vesznek részt tevékenyen a nemzetközi, ezen belül is az európai fúziós kutatásokban.

Az EUROfusion minden tekintetben örömmel fogadja e testület ajánlásait az eddigi eredményekkel és a koncepciós fázisba történő továbblépéssel kapcsolatban. A DEMO-berendezést az európai fúziós közösség az ipar bevonásával tervezi meg. A legelső fúziós erőmű megvalósításában az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont szakemberei is részt vesznek: elsősorban mérnöki tervezéssel és különféle szimulációs feladatokkal járulnak hozzá a projekt sikeréhez.

fúziós erőmű, CERN, EK

A fúziós erőmű művészi koncepciója. Forrás: EUROfusion

A fúziós energia megvalósítása

Az EUROfusion konzorcium az Európai Unió, Svájc és Ukrajna kutatóit egyesíti azzal a céllal, hogy a lehető leghamarabb meg lehessen valósítani a tiszta, alacsony szén-dioxid-kibocsátású fúziós energiatermelést. Végső célja egy demonstrációs fúziós erőmű, a DEMO megtervezése és megépítése. Ez a maga nemében világelső és egyedülálló létesítmény azt mutatja majd be, hogy miként lehet több száz megawattnyi villamos energiát termelni, valamint olyan alapvető technológiákat alkalmazni, mint amilyen a tríciumtenyésztés vagy a távvezérelt karbantartás.

Az EUROfusion többlépcsős megközelítést alkalmaz a DEMO tervezésében, az egyes lépcsők közt az ipari szabványokat figyelembe vevő szakértői felülvizsgálattal. Ez lehetővé teszi a DEMO csapata számára, hogy tanuljon az ITER tapasztalataiból, továbbá garantálja, hogy a DEMO-projekt a teljes európai fúziós közösséget bevonja, ugyanakkor élvezze mindazon vállalatok támogatását is, amelyek részt vesznek a tervezésben és megépítésben.

EK, fúziós erőmű

Zsákai András fejlesztőmérnök a DEMO CAD-modelljén dolgozik

Aszódi Attila így vélekedett: – „A DEMO terveinek áttekintése rendkívül érdekes feladat volt. Sokat tanultam a korszerű fúziós technológiáról, és remélhetőleg a fúziós közösség is fontos visszajelzéseket kapott tőlem a biztonsággal, az engedélyezéssel, a tervezéssel, a mérnöki feladatokkal és a tudásmenedzsmenttel kapcsolatban. A DEMO a következő nagy lépés a fúziós energia kereskedelmi hasznosításának irányába. Európa fúziós K+F-tevékenységének felgyorsítása egy új korszak kezdete ezen a területen, mely sok munkát ad a kutatóintézetek és az egyetemi laboratóriumok számára.”