Ugrás a tartalomra

Az ÖK munkatársa által vezetett nemzetközi kutatócsoport a világon elsőként mutatott rá a ragadozók daganatos megbetegedésekre való magas hajlamára

Hírek

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársa által vezetett nemzetközi kutatócsoport mintegy kétszáz állatkerti emlősfaj daganatkockázatát vizsgálva hasonlította össze az egyes fajok rákos megbetegedésre való hajlamát. A vizsgálatok során a kutatók kimutatták, hogy míg a patás növényevők körében ritkán alakul ki daganatos megbetegedés, addig a ragadozó emlősök esetében nagyon gyakran fordul elő a rák. A kutatás jelentőségét fokozza, hogy az eredmények a későbbiekben az ember- vagy az állatgyógyászatban is felhasználhatók lesznek. A világviszonylatban elsőként elvégzett kutatás eredményeit bemutató publikációt a rangos Nature folyóirat közölte.

Ha daganatos megbetegedésekről beszélünk, szinte kizárólag az emberi rákra gondolunk. Ez természetesen érthető, ugyanakkor fontos tudni, hogy az állatok ugyanígy ki vannak téve e betegségnek. Ráadásul az emberi tevékenység – legfőképpen a környezetszennyezés – miatt az állatokat egyre erősebb rákkeltő hatások érik. Ennek ellenére nagyon keveset tudunk arról, hogy az állatok körében milyen gyakoriak a daganatos megbetegedések, és mely csoportok érzékenyebbek rá. Most a kutatók egy lépéssel közelebb kerültek e kérdés megválaszolásához, hiszen az első igazán átfogó tanulmányt közölték az állati daganatok kockázatának fajok közti változatosságáról.

„Eddig szinte semmit nem lehetett tudni az állatok körében előforduló rák kockázatairól és gyakoriságáról. A vadon élő daganatos állatok nagy valószínűséggel hamar elpusztulnak, az éhezés vagy a ragadozók áldozatául esnek, így élő állatok random mintázásával nem kapunk valós képet az állatok daganatainak gyakoriságáról – mondja Vincze Orsolya, az ÖK Vízi Ökológiai Intézetének munkatársa, a kutatás vezetője.

„Ezért mi a Species360 nemzetközi szervezet adatbázisa alapján az állatkerti állatok adatait vizsgáltuk. Ebben az adatbázisban fellelhetők az egyes állatok bonctani leletei is, megbízható információkat szolgáltatva a daganatos megbetegedésekről” – teszi hozzá.

E kutatásban összesen 191 emlősfaj több mint 110 ezer egyedéről gyűjtöttek adatokat, ennek alapján a vizsgált állatoknál megbecsülték a daganatok kialakulásának kockázatát. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy az emlősfajok kitettsége e téren nagyon eltérő. Vannak fajok, amelyeknél rendkívül ritkán alakul ki a rák, másoknál az egyedek fele daganatos megbetegedésben pusztul el. A vizsgált fajok közül például a párosujjú patások, továbbá a Dél-Amerikában élő, kifejezetten nagy testű rágcsáló, a nagy mara is rendkívül rezisztensnek tűnik a daganatokkal szemben. Ezzel ellentétben a ragadozó emlősök – különösen az emlősállatokat fogyasztó ragadozók, mint például az oroszlánok, a pumák és a leopárdok – körében nagyon gyakori a rák. Továbbra is kérdéses, hogy a daganatok kialakulására való eltérő hajlam a genetikai háttér következménye-e, vagy esetleg a fajok eltérő életmódjával függ össze.

„Az alacsony rákkockázattal jellemezhető patások általában legelnek, a ragadozók viszont nyers hússal táplálkoznak. Bár elképzelhető, hogy a ragadozók magasabb daganatos kockázatát a húsfogyasztás magyarázza (például a rákkeltő szennyeződések feldúsulása, a rostmentes táplálkozás, esetleg a rákot okozó vírusok jelenléte révén), messzemenő következtetéseket nem lehet erre alapozni. Elképzelhető ugyanis, hogy az állatkertben élő ragadozó emlősök daganatos megbetegedésre való magas hajlama a mozgás hiányából vagy a fogsággal kapcsolatos más körülményből adódik” – hangsúlyozza a kutató.

A vizsgálat egy izgalmas evolúciós kérdést is taglal. A daganatok mutációs eredetű betegségek, és a mutációk általában sejtosztódáskor jönnek létre. Ebből kifolyólag a több sejtosztódást megélt nagyobb testű, illetve hosszabb életű állatoknál nagyobb daganatos kockázat várható. Az elméletet például a kutyák és az emberek körében több tanulmány bizonyítja, hiszen az ő esetükben a nagyobb testméret (magasság) nagyobb daganatos kockázattal társul. Ezek az összefüggések ugyanakkor a fajok között látszólag nem érvényesek, hiszen egy elefánt és egy egér hasonló valószínűséggel lesz rákos, pedig nagyságrendekkel eltérő az élettartamuk és a testméretük is.

Ezt az ellentmondást Peto-paradoxonnak is nevezik, amit a kutatóknak most először sikerült bizonyítaniuk. Ez azért is fontos, mert rámutat arra a tényre, hogy a hosszú élet és nagy testméret evolúciója természetes daganatokat kivédő molekuláris mechanizmusokkal társul. A nagy testű, hosszú életű állatok vizsgálata rávilágíthat olyan természetes daganatellenes mechanizmusokra is, amelyek a későbbiekben az ember- vagy az állatgyógyászatban is felhasználhatók lesznek. A kutatás következő fázisában a tanulmány szerzői igyekeznek választ adni arra a kérdésre is, hogy van-e eltérés a daganatok típusában a különböző fajok között.