A madárének az egyik legváltozatosabb kommunikációs rendszer az állatvilágban, melynek fő funkcióit – a tojók csalogatását, illetve más hímek elriasztását – a tudomány ugyan ismeri, de az ének számos részletét a pontos információtartalmát és jelentőségét illetően még nem tárták fel a kutatók. Sok énekesmadárfaj egyedei képesek énekükkel információt közölni a pillanatnyi környezetükről. Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) viselkedésökológusainak a Behavioral Ecology folyóiratban 2021 márciusában megjelent tanulmánya igazolta, hogy az örvös légykapók megváltoztatják az éneküket, ha különböző tojóknak (leendő párnak) vagy hímeknek (potenciális riválisnak) énekelnek. A felfedezés jelentőségét többek között az adja, hogy korábban csak nagyon kevés madárfajnál írtak le hasonló jelenséget.

Az állati kommunikáció során használt számos jelzés – mint amilyen a madárének is – lehet egyedre jellemző, ugyanakkor egyeden belül is változatosságot mutathat. Ez azt jelenti, hogy a jelzéseket vevő fajtársak azonosíthatják az egyedet az éneke alapján, emellett valamilyen mértékig a jelzést küldő madár is alkalmazkodhat az aktuális környezeti körülményekhez. A kutatás során azt vizsgálták a szakemberek, hogy az örvös légykapók (Ficedula albicollis) énekét befolyásolja-e a szociális környezet, pontosabban az éneket hallgató fajtársak egyedazonossága és minősége.

Az ELTE Viselkedésökológiai Csoport és az ÖK ÖBI Evolúciós Ökológia Kutatócsoportja a 2000-es évek eleje óta vizsgálja az örvös légykapók énekét egy pilisi madárodútelepen. A légykapó hímek április közepén érkeznek meg a területre, ahol odút foglalnak, majd énekelni kezdenek, hogy odavonzzák a tojókat, illetve hogy elriasszák a rivális hímeket. A kutatók a kísérlet során különböző tojó, illetve hím légykapókat helyeztek ki stimulusként az éneklő hímek odújának a közelébe, majd felvették az éneküket. Ezt követően különböző énekjellemzőket nyertek ki a felvételekből, amelyek az ének időbeli szerkezetét, frekvenciáját, valamint változatosságát írták le.

Örvös légykapó (Ficedula albicollis)

Eredményeik azt mutatták, hogy az egyedek képesek éneküket a hallgatóságnak megfelelően változtatni. Tojó stimulus esetén az ének komplexitása módosult, hím stimulus esetén pedig több más énekjellemző is eltérőnek bizonyult az egyes egyedek között. Az esetek egy részében ez a hatás a stimulus prezentációjától időben távolodva csökkent. A kutatóknak azt is sikerült megállapítaniuk, hogy a hím stimulus mérete és minősége befolyásolja a neki szóló éneket.

„Eredményeink alapján így elmondható, hogy az örvös légykapók képesek éneküket plasztikusan alakítani a hallgatóságnak megfelelően, mind territóriumuk védelme közben, mind udvarláskor. Ez utóbbi arra utal, hogy a hímek részéről is van párpreferencia, vagyis valószínűleg szebben énekelnek azoknak a tojóknak, amelyeket valamiért vonzóbbnak tartanak, ez pedig egy ritkán vizsgált jelenség az állatvilágban. A territórium védelme során is érdemes lehet ahhoz igazítani az éneket, hogy mekkora veszélyt jelent az egyed számára a betolakodó hím. A kutatásunkból az derül ki, hogy amikor nagyobb, nehezebb riválist kellett elüldözni a területükről, az örvös légykapók több energiát fektettek az éneklésbe” – összegezte a kutatás eredményeit Jablonszky Mónika, az ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos munkatársa.