Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Evolúciós Ökológia kutatócsoportja egy kis vándormadár, az örvös légykapó udvarlási viselkedését vizsgálva megállapította, hogy a madarak udvarlási intenzitása egyedre jellemző, sajátos tulajdonság, és hogy a hímek az udvarlás intenzitását a pillanatnyi körülményekhez igazítják. Az Animal Behaviour folyóiratban megjelent tanulmány szerint a hímek intenzívebben udvarolnak a vonzóbb tojóknak, illetve ha megnő annak a kockázata, hogy nem találnak párt maguknak a költési időszak előrehaladtával.

Fotó: Laczi Miklós

A párválasztás az állatvilágban is bonyolult, kiemelt fontosságú folyamat. Minél szerencsésebb a párválasztás, annál nagyobb az esélye annak, hogy az egyednek több utóda születik, és a genetikai állománya tovább öröklődik. Sok állatot – mint például a madarakat is – színes tollazatuk vagy látványos viselkedésformájuk tesz vonzóvá a párválasztás során. A legvonzóbbak általában a legjobb fizikai és genetikai adottságú egyedek, amelyek így több és életképesebb utódot képesek létrehozni. Azonban e jellegzetességek kifejezése és fenntartása költséges lehet, mert például a ragadozók feltűnő jellegzetességeik miatt könnyebben észrevehetik őket.

Hagyományosan a nőstényeket tartják a válogatósabb nemnek, míg a hímekről azt feltételezik, hogy válogatás nélkül bármelyik nősténnyel párba állnak. Ez a feltételezés azon a tényen alapul, hogy a legtöbb faj hímje a nőstényekhez viszonyítva kevesebb időt és energiát fektet olyan folyamatokba, mint az ivarsejtek előállítása (a petesejt előállítása költségesebb a spermiumok előállításához képest) vagy az utódok kihordása és felnevelése. Tehát a hímek számára a szaporodás kisebb költséggel járhat, és akár több nősténnyel is párba állhatnak egy szaporodási időszak során. Ez a feltételezés azonban megkérdőjelezhetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a hímek is ugyanúgy kivehetik a részüket a szaporodás terheiből, mint a nőstények. Például a hímek valószínűleg több időt és energiát fordíthatnak az udvarlásra, a territóriumuk megtartására vagy új területek megszerzésére, illetve arra, hogy megvédjék utódaikat fajtársaiktól vagy a ragadozóktól.  Ennek alapján a hímek energiabefektetése egyensúlyba kerülhet a nőstények ráfordításával, így feltételezhetően előnyben részesíthetik a vonzóbb, jobb tulajdonságokkal rendelkező nőstényeket, és udvarlási intenzitásukat a pillanatnyi körülményekhez igazíthatják. E hipotézist próbálta vizsgálataival megerősíteni az ÖK kutatócsoportja.

A kutatás során a szerzők egy kis vándormadárra, a Pilis és a Visegrádi-hegység erdeiben gyakori örvös légykapóra (Ficedula albicollis) összpontosítottak. Miután április közepén megérkeznek a vonulásból, a hím örvös légykapók kiválasztanak egy odút maguknak, és feltűnő udvarlási viselkedéssel, például énekkel és egyéb hívójelekkel próbálják magukhoz csalogatni a tojókat. E faj esetében számos tulajdonságukról ismert, hogy azok az egyedek minőségét jelezhetik, ilyen például a testméret, a kor, a hímek feltűnő fekete tollazata a költési időszak során, vagy a fehér szárnyfolt, amely mindkét ivarnál megtalálható. Ezek a jellegzetes tulajdonságok teszik az örvös légykapót alkalmas modellállattá a hímek változatos udvarlási viselkedését befolyásoló külső és belső tényezők vizsgálatához.

Fotó: Laczi Miklós

A párválasztás időszakában a kutatók előre befogott örvös légykapó tojókat helyeztek kalitkákban a hímek által elfoglalt költőodúk tetejére, ezzel szimulálva a tojók érdeklődését a hímek iránt, valamint lehetőséget teremtve a hímek udvarlási viselkedésének megfigyelésére. Minden hímet több különböző tojóval teszteltek, és ugyanazt a tojót több különböző hímnek mutatták be. A kutatók 11 éven át, több mint 630 viselkedési teszt elvégzése után három izgalmas eredményre jutottak.

Először is, egyes hímek következetesen gyorsan és lelkesen udvaroltak a tojóknak, míg mások kevésbé intenzíven reagáltak a tojók jelenlétére, ami arra utalhat, hogy az udvarlás intenzitása egyedre jellemző, sajátos tulajdonság ennél a madárfajnál. „Mivel a párválasztási időszakban gyakran több tojó is felkeresi az udvarló örvös légykapó hímeket, a jó minőségű hímek következetesen alacsonyabb udvarlási intenzitást mutathatnak, ha úgy érzékelik, hogy vonzóbbak a tojók számára, és az udvarlás más tevékenységektől vesz el energiát. Ezzel szemben a rosszabb minőségű hímek, akiknek a párba állási valószínűsége alacsonyabb, következetesen határozottabb udvarlási stratégiát választhatnak” – magyarázta David Canal, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy egyes tojók rendre nagyobb érdeklődést váltottak ki a hímekből, mint más tojók, ami arra utalhat, hogy a hímek párválasztása is tudatos. Nem sikerült azonban azonosítani azokat a tojóra jellemző tulajdonságokat, amelyek meghatározzák a hímek viselkedési válaszának intenzitását. „Lehetséges, hogy az udvarlási viselkedésben tapasztalt változatosságot olyan, a kutatásunkban nem mért tulajdonságok befolyásolják, mint például az énekkel kapcsolatos jellemzők, az agresszivitás vagy a tollazat egyes jellemzői – például az ultraibolya komponensei –, amelyeket a madarak jelzésként használnak a párválasztás során” – mondta a kutató.

A vizsgálat harmadik fontos megállapítása, hogy a hímek a szezon előrehaladtával és a párba állásra való esély csökkenésével fokozták udvarlási intenzitásukat, függetlenül a kihelyezett tojó minőségétől. Ez azt jelzi, hogy a hímek válogatósak is lehetnek, egészen addig, amíg a körülmények kedvezőtlenebbé nem fordulnak, és akkor már egy rossz minőségű tojóval való párba állás is jobb választás, mint egyedül maradni. „Az eredmény ismét megerősíti azt az elképzelést, hogy a hímek nem csupán egyszerű, érzéketlen, önmagukat másoló gépek, hanem képesek viselkedésüket a fennálló körülményekhez, például a még párba nem állt tojók vagy a konkurens hímek jelenlétéhez igazítani” – tette hozzá David Canal.

Fotó: Laczi Miklós