Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Fővárosi Vízművek részvételével zajló Tiszta Ivóvíz Nemzeti Kiválósági Projekt keretében végzett vizsgálatok igazolták, hogy a budapesti ivóvíz minden tekintetben kiváló minőségű, teljes mértékben megfelel a jogszabályi követelményeknek, és az egészségre nézve is teljesen biztonságos. Az ÖK tudományos főmunkatársa, Dr. Engloner Attila szakmai vezetésével megvalósuló projekt célja, hogy a jó minőségű ivóvíz hosszú távon, változó körülmények között is biztosítható legyen. A mostani vizsgálat eredményeit Dr. Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vízhigiénés szakértője ismertette.

A program keretében a kutatók egy éven át vizsgálták a főváros ivóvízellátását is biztosító parti szűrésű ivóvízellátó rendszereket. Ennek célja a víztisztítási folyamatokban részt vevő, illetve a vízhálózatokban megtelepedő mikrobiális közösségek elemzése, továbbá az ivóvíz minőségét veszélyeztető tényezők – gyógyszermaradványok, növényvédőszer-maradványok, antibiotikumrezisztens mikroorganizmusok – feltárása volt, amelyekre a rutinszerű ivóvízvizsgálatok nem terjednek ki.

A vizsgálat során a szakemberek kéthetente mintát vettek a Dunából mint vízbázisból, a parti szűrésű kutakból, valamint a különböző technológiai és fogyasztói pontokról, ezeken különböző szempontok alapján összesen 45-50 ezer mérést végeztek el. Bár még számos vizsgálat kiértékelése folyamatban van, a mikroszennyezők vonatkozásában igen kedvezőek az eddigi eredmények.

A Duna nagy vízhozama okozta hígulásnak köszönhetően a mikroszennyeződések nagyon alacsony, mindössze néhány nanogrammos koncentrációban vannak jelen a nyers vizekben. Ez a mennyiség tehát meg sem közelíti az emberi egészségre kockázatot jelentő mértéket – hangsúlyozta Vargha Márta. A szakértő szerint ugyanakkor nemcsak a főváros vonatkozásában, hanem országosan is kedvező az ivóvíz minőségére vonatkozó helyzetkép.

A szennyező anyagok vizekbe kerülése elsősorban a szennyvizek tisztítása által előzhető meg. A hagyományos szennyvízkezelő technológiák a szerves mikroszennyezőket nem távolítják el teljes mértékben, de tervben van a nemzetközi gyakorlatban már elterjedt, úgynevezett negyedleges szennyvíztisztítási technológiák magyarországi bevezetése, amelyek már alkalmasak lehetnek erre.

Bővebb információ a projekt hivatalos honlapján található.