Ugrás a tartalomra

Az ELKH az idei Tudományok Fővárosa rendezvény főtámogatója

Hírek

A korábbi évek sikerét folytatva 2020. október 17-én, szombaton immár negyedik alkalommal rendezik meg a hazai tudományos élet leginspirálóbb tudománynépszerűsítő, tudományos ismeretterjesztő rendezvényét, a Tudományok Fővárosát. Idén az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat főtámogatóként és kiemelt szakmai partnerként csatlakozik a rendezvényhez, amelynek fővédnökségét Dr. Maróth Miklós, az ELKH elnöke vállalta. 

tf-elkh-fotamogato

Az idei eseményt a koronavírus-helyzetre való tekintettel az interneten, élő videóközvetítések formájában tartják meg, a felvételek pedig egy éven át elérhetők lesznek a rendezvény weboldalán.

Az online forma adottságait kihasználva a szervezők a 12−32 év közötti korosztályt célozzák meg az idei programmal, így a pályaválasztás előtt álló, illetve továbbtanulni vágyó fiataloknak felhívhatják a figyelmét a tudományokban rejlő lehetőségekre. Emellett természetesen korosztálytól függetlenül szeretettel várnak a tudomány iránt érdeklődő minden résztvevőt.

A szervezők idén is inspiráló előadókkal érdekes témák bemutatására készülnek az ELKH kutatóinak bevonásával, de a hagyományokat követve vezető hazai K+F vállalatok, más kutatóintézetek fiatal kutatói, továbbá egyetemek, tudományos, illetve technológiai cégek, szervezetek tudományos képviselői is az előadók között lesznek.

Vegyen részt Ön is a Tudományok Fővárosa 4.0 rendezvényen 2020. október 17-én, szombaton 10:00−20:00 óra között.

Az online közvetítés az alábbi oldalakon követhető: Tudományok Fővárosa esemény Facebook oldala,Tudományok Fővárosa weboldala, Tudományok Fővárosa Youtube csatornája.