Ugrás a tartalomra

Az EK kutatója az emberes űrrepülés új korszakának kihívásairól tartott előadást az ENSZ Világűrbizottságának ülésén

Hírek

Az ENSZ Világűrbizottsága (COPUOS) Tudományos és Technikai albizottságának 2022. február 7–18. között rendezett ülésszakán Űrdozimetria – Magyar Innovációk címmel tartott szakmai előadást Zábori Balázs, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Űrkutatási Laboratóriumának űrkutatási mérnöke. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) felkérésére tartott előadás az emberes űrrepülés új korszakának kihívásaira reflektált, amelyek a magyar űrhajós program (HUNOR) elindításával különösen aktuálisak hazánk számára is.

Az emberes űrrepülés új korszakának hajnalán vagyunk, amikor az emberiség több mint két évtizedes előkészületeket, technológiai és tudományos innovációkat követően egyre jelentősebb mértékben kiterjeszti az emberi jelenlétet a világűrben, mind térben, mind pedig időben.

Az ARTEMIS program keretében megkezdődnek az újabb emberes utazások égi kísérőnk, a Hold felszínére, miközben épül a Hold körüli emberes űrállomás és űrhajó, a Lunar Gateway. Az űrhajósok egyre hosszabb időt tölthetnek majd a Hold felszínén, felkészülve a 2030-as évekre tervezett első emberes Mars-expedícióra. Mindezen űrutazások számos technológiai kihívással járnak, ezek közül az egyik legjelentősebb éppen a kozmikus sugárzás, valamint annak a technológiára és az emberi testre gyakorolt rövid és hosszú távú hatásainak vizsgálata, a sugárzás elleni védekezési mechanizmusok kidolgozása. Hazánk ezeken a területeken közel 50 éves tudományos és technológiai múltra tekint vissza, melyet leginkább a híres Pille űrdoziméter története fémjelez. Mindeközben az EK Űrkutatási Laboratóriumának gondozásában számos újabb projekt indult el a jövő emberes űrutazásainak támogatására.

Az EK vezeti annak az első európai tudományos kísérleti egységnek a fejlesztését is, amely a Gateway Hold körüli állomás első üzembe helyezésétől kezdve az állomás belsejében kap majd helyet. Az eszköz feladata a kozmikus sugárzás dozimetriai vizsgálata és az űrhajósok védelmének biztosítása.

Az EK űrkutatóinak érdeme az is, hogy hazánk építhet elsőként egy összetett, kozmikus sugárzási és dozimetriai mérőrendszert az emberiség első olyan Mars-küldetéséhez, amely vissza is tér majd a Földre a vörös bolygóról. A kísérlet ezáltal rendkívül fontos tudományos és technológiai információkat szolgáltat majd az első emberes Mars-utazás előkészítéséhez.

Zábori Balázs prezentációja ezen a linken tekinthető meg.

Az angol nyelvű szakmai prezentációk itt elérhetők.