Ugrás a tartalomra

Augusztus 19-én tartották az idei Széchenyi-díj átadási ünnepségét

Hírek

A 2020. március 15-ei nemzeti ünnep alkalmával odaítélt Széchenyi-díjakat a koronavírus-járvány miatt nem tudták személyesen átadni, így a díjátadó ünnepségre augusztus 19-én került sor a Parlamentben, ahol Áder János köztársasági elnök adta át a rangos díjakat. A tudomány területéről idén Széchenyi-díjjal elismert kiválóságok közül hatan az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz kötődnek.

Széchenyi díj 2020

Borhy László Rezső

A hazai és nemzetközi ókortudomány elismert szakértőjeként folytatott, főként az egykori római provinciák régészetével, illetve Pannonia történetével kapcsolatos jelentős kutatásai, valamint egyetemi oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként részesült a díjban.

Borhy László Rezső régész, ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, a Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézete Ókori Régészeti Tanszékének egyetemi tanára, az ELKH Irányító Testületének tagja.

Széchenyi díj 2020

Pálfy Péter Pál

Az algebra, ezen belül a csoportelmélet és az univerzális algebra területén elért nagy hatású kutatási eredményei, valamint a magyar tudomány nemzetközi megbecsültségét erősítő, kiemelkedően eredményes intézményvezetői és tudományszervezői munkája elismeréseként nyerte el a Széchenyi-díjat.

Pálfy Péter Pál matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az ELKH Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora, az ELKH Irányító Testületének tagja.

Széchenyi díj 2020

Berlász Melinda

A XX. századi magyar zenetörténet területén folytatott hiánypótló kutatásai, valamint az emigrációba kényszerült, és emiatt kevésbé ismert hazai zeneszerzők, illetve előadóművészek életművének széles körű megismertetése érdekében végzett munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.

Berlász Melinda Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének nyugalmazott főmunkatársa.

Széchenyi díj 2020

Buday László

A sejtek közötti jelátviteli folyamatok vizsgálata területén elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint a biokémia, illetve molekuláris biológia oktatásában végzett magas szintű munkája, továbbá jelentős tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként részesült a Széchenyi-díjban.

Buday László orvos-biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetének igazgatója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének egyetemi tanára.

Széchenyi díj 2020

Iglói Ferenc

A soktestrendszerek kollektív viselkedésének statisztikus fizikai vizsgálata terén elért nagy jelentőségű, nemzetközileg is széles körben elismert kutatási eredményei, valamint iskolateremtő tudományos munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.

Iglói Ferenc a fizikai tudomány doktora, az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének tudományos tanácsadója, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára.

Széchenyi díj 2020

Csiba László Mihály

A szélütés diagnosztikája és gyógyítása területén elért rendkívüli eredményei, különösen a stroke legjobb gyógyszeres kezelési módszere, a vénás vérrögoldás használatának fellendítését elősegítő ellátási modell kidolgozásában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként kapta a díjat.

Csiba László Mihály Batthyány-Strattmann László-díjas neurológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kara Neurológiai Klinikájának egyetemi tanára, az ELKH-hoz tartozó MTA–DE Cerebrovascularis és Neurodegeneratív kutatócsoport vezetője.