Ugrás a tartalomra

A TTK közreműködésével jött létre az ELTE-n február elején felavatott ultramodern COVID-labor

Hírek
Koronavírus

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán február 1-jén adták át azt a csaknem egymilliárd forintos beruházással kialakított molekuláris mikrobiológiai laboratóriumot, amelynek révén lehetővé válik különféle kórokozók, köztük a SARS-CoV-2 és variánsai által kiváltott fertőzések kiszűrése, valamint a természetes és a védőoltásokkal létrehozott immunválasz elemzése. A laborkomplexum elsődleges célja a koronavírus-járvány elleni védekezés támogatása, ugyanakkor kutatási célokat is szolgál, illetve szolgáltatásokat nyújt ipari partnerek számára. A laboratóriumot az ELTE Biotechnológia Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) hozta létre egy NKFIH-projekt keretében, az ELKH Természettudományi Kutatóközponttal (TTK), a SERVIER Gyógyászati Vegytani Kutatóintézet Zrt.-vel és a CRU Hungary Egészségügyi és Szolgáltató Kft.-vel együttműködésben.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) támogatásával 2017-ben indult projekt eredeti célja egy olyan akkreditált molekuláris biomarker-laboratórium létrehozása volt, amelyben genetikai és sejtbiológiai vizsgálatokat végeznek a tudomány, a gyógyszeripar és a nemzeti egészségügyi rendszer szereplői számára. A konzorcium résztvevői azonban a 2019 végén kialakult világjárványra válaszolva az eredeti fejlesztési koncepciót kiegészítették, és azon kezdtek dolgozni, hogy az új létesítmény alkalmas legyen a COVID-19 pandémia megfékezésére irányuló törekvések támogatására.

Borhy László, az ELTE rektora, az ELKH Irányító Testületének tagja az átadáson kiemelte, hogy a laboratórium egyrészt hozzájárulhat a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez, másrészt a járvány elmúltával is világszínvonalon tudja majd szolgálni a biotechnológiai kutatás igényeit és az ELTE közösségének egészségvédelmét.

A közös munka eredményeként a február elején átadott 440 négyzetméter alapterületű laborban a kutatók qPCR- és LAMP-technológiák segítségével tesztelhetik a SARS-CoV-2 jelenlétét biológiai mintákban. Ezenfelül ELISA-vizsgálatokkal és más szérumantitestek neutralizációs aktivitásának elemzésével kimutathatják a SARS-CoV-2 specifikus antitesteket, illetve lehetőség nyílik a sejtes immunválasz vizsgálatára is. A labor biztosítja az ELTE oktatói, hallgatói és a külső érdeklődők számára a folyamatos és biztonságos egészségügyi monitorozást, emellett az eredeti célok szerint alkalmas molekuláris biomarker-kutatások végzésére és ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtására is.

Forrás: elte.hu