Ugrás a tartalomra

A KRTK támogatott projektje keretében a menedzserek nemzetgazdasági szerepét vizsgálják a kutatók

Hírek

Az NKFIH 2022. évi Élvonal – Kutatási Kiválósági Programja keretében 280 millió forinttal támogatja az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) ötéves projektjét, amelynek célja a menedzserek piacának elemzése. Koren Miklós, a KRTK tudományos főmunkatársa vezetésével a kutatók a magyar és a német gazdaság elmúlt évtizedeinek adatain keresztül vizsgálják, hogy a vállalatvezetők piacának hatékony működése hogyan segíti a nemzetgazdasági szintű fejlődést.

Koren-Miklos-682x1024

„Egyes vállalatok sokkal sikeresebbek, mint mások. Ezek a különbségek országok között még nagyobbak: egy tipikus német vállalat jóval hatékonyabban működik, mint egy magyar. A vállalati siker egyik magyarázata a jobb menedzsmentben rejlik. A jobban vezetett vállalatokban a célok elérését minden területen rendszeresen mérik, és a dolgozók, vezetők ösztönzését szorosan ezen célokhoz kötik” – foglalja össze Koren Miklós.

A projekt keretében a kutatók azt vizsgálják, hogy a jobb menedzserek mennyivel járulnak hozzá a jobb gazdasági teljesítményhez országos szinten. A vállalatvezetők piacának tanulmányozása céljából három számszerűsíthető elméletet tesztelnek az elmúlt 20–30 év német és magyar adatain. Vizsgálják továbbá a menedzserek és a menedzseri pozíciók számának az 1990-es évek gazdasági liberalizációját követő növekedését, a kereskedelmi gyakorlatoknak a menedzserek mozgása általi vállalatközi terjedését, valamint hogy mennyiben segítik a hazai gazdaságot a külföldi menedzserek. A kutatás célja annak bemutatása, hogy a vállalatvezetők piacának hatékony működése hogyan támogatja a nemzetgazdasági szintű fejlődést.

Az Élvonal – Kutatási Kiválósági Program lehetőséget teremt arra, hogy a tehetséges kutatók a következő öt évben olyan világszínvonalú eredményeket ígérő kutatási projekten dolgozzanak Magyarországon, amely hozzásegíti őket, hogy később sikeresen vegyenek részt az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetett kutatási pályázatokon.

Az ELKH kutatóinak 2022. évi nyertes Élvonal projektjeiről szóló korábbi hírünk itt olvasható.