A gazdaság szerkezetváltását megnehezíti az egyoldalú nyersanyagfüggőség – derül ki magyar kutatók nemrégiben megjelent D1-es publikációjából.

Barczikay Tamás, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, Biedermann Zsuzsánna, az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa és Szalai László, a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományi Kara Közgazdaságtan Tanszékének egyetemi tanársegédje a Resources Policy 2020. augusztusi számában ”An investigation of a partial Dutch disease in Botswana” címmel jelentetett meg tanulmányt.

A szerzők ebben arról írnak, hogy a nyersanyagban gazdag országok gazdasági diverzifikációja sajátos nehézségekbe ütközik. A kitermelés hatására megnövekedett bevételek és beáramló tőke a helyi valuta felértékelődését eredményezheti, a tartós felértékelődés pedig versenyképtelenné teheti az exportszektort és kiszoríthatja a feldolgozóipart (ezt a jelenséget nevezzük „holland kórnak”).

Botswana egyike azon „sikertörténeteknek” a szubszaharai Afrikában, ahol a nyersanyagfüggőség ellenére is évtizedeken keresztül sikerült fenntartani a dinamikus gazdasági növekedést. Az ország az 1970-es években kezdődő gyémántkitermelésnek köszönheti, hogy egy generáció alatt felső közepes jövedelművé vált. Botswanában a korrupció mértéke és a szociális feszültségek afrikai viszonylatban kiemelkedően alacsonyak, az államszervezet és a fejlesztő intézmények pedig stabilak és erősek. Az éremnek azonban másik oldala is van: az alacsony, 2,2 milliós népességszám ellenére tartósan magas a munkanélküliség, világszinten is jelentősek a vagyoni különbségek, a gazdaság versenyképességi problémákkal küzd, és egyoldalú az exportstruktúra: az exportbevételek 85%-a gyémántból származik. Ez a helyzet növekvő problémát okoz, mivel a gyémántkitermelés tartós és gyors hanyatlása már 2025-től várható, és az előrejelzések szerint tíz évvel a bányák kimerülése után a botswanai GDP várhatóan 47%-kal alacsonyabb lesz, mint amilyen folyamatos kitermelés mellett lenne.

Annak ellenére, hogy Botswana döntéshozói évtizedeken át számos mikro- és makroszintű támogató intézkedéssel igyekeztek ellensúlyozni a gyémántkitermelési boom által okozott versenyképességi problémákat, nem sikerült érdemben csökkenteniük a gyémántfüggőséget és diverzifikálniuk az exportszektort. A szerzők tanulmányukban arra kerestek bizonyítékot, hogy (részben) a holland kór felelős-e a diverzifikáció elmaradásáért. A magyar kutatók nemlineáris autoregresszív, osztott késleltetésű modell segítségével vizsgálták a pulaárfolyam és a gyémántárindex kointegrációját. A pula árfolyamát Botswana főbb kereskedelmi partnereinek vonatkozásában határozták meg, havi adatokat használva. Arra a következtetésre jutottak, hogy 2006 és 2018 között a Namíbiával és Dél-Afrikával folytatott kereskedelemben érvényesült a holland kór, és annak feldolgozóipar-kiszorító hatása akadályozta a gazdaság diverzifikációjára tett erőfeszítéseket. Ezt a kutatók részleges holland kórnak nevezték el, mivel csak bizonyos kereskedelmi relációkban mutatkozik.

Napjainkban a fejlődő országok jelentős része a nyersanyagban gazdag kategóriába sorolható, és ezen országok általában iparosodási és munkahelyteremtési nehézségekkel küzdenek. Az iparosodási nehézségek okainak feltárása ezért kiemelten fontos. A tanulmány metodológiai újítást is tartalmaz, hiszen a kereskedelmi partnerek vonatkozásában használt árfolyampárok segítségével részleges hollandkór-hatást mutat ki. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy empirikus bizonyítékok alapján megfontoltabb gazdaságpolitikai döntések szülessenek a nyersanyagban gazdag országokban.