Ugrás a tartalomra

A fejlesztő államok válság utáni perspektíváit mutatja be a KRTK közreműködésével megjelent új tanulmánykötet

Hírek

Gerőcs Tamás és Ricz Judit, az ELKH Közgazdasági- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézete (KRTK VGI) munkatársainak szerkesztésében megjelent a „The Post-Crisis Developmental State – Perspectives from the Global Periphery” (Fejlesztő államok a válság után – perspektívák a globális perifériáról) című könyv. A Palgrave Macmillan gondozásában kiadott tanulmánykötet fókuszában a világgazdasági periféria fejlesztő államainak válságokat követő szerepvállalása és beavatkozásai állnak. A tanulmányok szerzői között a KRTK VGI több munkatársa is szerepel.

A szerzők célja a kelet-ázsiai fejlesztő államokkal kapcsolatos vita kiterjesztése és meghaladása, miközben a fejlődés tág értelmezése – új paradigmája – és a huszonegyedik századi, új globális kontextus jelentik a kiindulási pontot. A huszonegyedik századi fejlesztő állam koncepciója tekintetében az új perspektívát nemcsak újabb országoknak az elemzésekbe történő bevonása jelenti, de napjaink fejlesztési beavatkozásainak jobb megértését szolgálja az új szektoriális fókusz is, amely kitér a zöld iparpolitika, az oktatás és a mezőgazdaság területeire is.

Kép2

A 2008–2009-es globális pénzügyi és gazdasági válság, valamint az elhúzódó gazdasági kilábalás nyomán világszerte megfigyelhetők az államok különböző beavatkozási kísérletei a megosztott növekedés aktív ösztönzésére. 2020-tól kezdődően erre a folyamatra erősített rá a globális koronavírusjárvány a világ szinte összes országában, bár eltérő mértékben.

Napjaink kormányzatainak mozgásterét ugyanakkor jelentősen korlátozzák, befolyásolják olyan új – vagy egyre intenzívebbé váló – huszonegyedik századi kihívások, amelyek megkerülhetetlenné teszik az állam fejlesztéspolitikai beavatkozásainak és alkalmazott eszköztárának felülvizsgálatát. Megfigyelhető néhány új gazdaságpolitikai trend – mint az erősödő gazdasági nacionalizmus és az új protekcionizmus –, amelyek ezekre az új kihívásokra próbálnak válaszokat adni. A 2021 júniusában megjelent tanulmánykötet a legújabb elméleti irányzatok és eredmények, valamint gyakorlati tapasztalatok dokumentálására, feltérképezésére vállalkozik. A kötet tanulmányai olyan kérdésekre keresik a válaszokat, mint például: Hogyan tudnak alkalmazkodni a nemzeti fejlesztési stratégiák az új évezred válságait követően megjelenő új világgazdasági realitásokhoz? Melyek a sikeres és kevésbé sikeres példák a világban? Létezik-e az állam vezérelte kapitalizmusnak olyan válfaja, amely működőképes lehet az átalakuló, új világrend viszonyai közepette? Hogyan alakul át az új – tágan értelmezett – iparpolitika eszköztára napjainkban? Milyen szerepet játszanak az oktatás, és tágabban a szociális politikák napjaink fejlesztéspolitikai beavatkozásaiban? Különböznek-e a fejlesztési stratégiák a huszonegyedik században a globális Észak és Dél országai esetében, valamint a feltörekvő gazdaságok kontextusában?

A kötet tanulmányainak kiindulópontját a múlt századi „kelet-ázsiai gazdasági csoda”, valamint az ennek magyarázatára született klasszikus fejlesztőállam-paradigma jelentette. Ez a paradigma a saját korának szülöttje volt, és a jellemzői között szerepelt, hogy csak az adott hely és idő függvényében érvényes, a körülmények megváltozásával nem megismételhető, illetve más országok számára a modell másolása nem jelent releváns opciót.

Miért érdemes mindezek tükrében mégis fejlesztő államokról beszélni a huszonegyedik század harmadik évtizedének elején? Egyrészt azért, mert bár a klasszikus fejlesztőállam-modell napjainkban nem alkalmazható, a kelet-ázsiai térségen kívül és a huszonegyedik század megváltozott körülményei között ugyanis nem működőképes, ennek ellenére a segítségével számos olyan történelmi tanulságot meg lehet fogalmazni, amelyek napjainkban is relevanciával bírnak. Ezek közül kiemelhető a „jó kormányzás”, a gazdasági teljesítmény és a nemzetközi versenyképesség elősegítését célzó állam, a teljesítményalapú kiválasztási és előmeneteli rendszerrel jellemezhető, jól képzett, elit bürokrácia, a minőségi oktatás és a K+F tevékenységek – mint a gazdasági fejlődés kulcstényezői – központi szerepe. A szerzők felhívják a figyelmet egy másik fontos tanulságra, mégpedig a befogadó politikák alkalmazására („stakeholder approach”), azaz az érdekelteket bevonó megközelítés jelentőségére. A befogadó politikák jellemzően fenntarthatóak, ha ugyanis a gazdasági növekedés megosztott módon következik be, és az egész társadalom jólétét szolgálja, akkor az nemcsak a gazdasági növekedéshez járul hozzá, hanem a megvalósított fejlődési modell legitimitását, a politikák fenntarthatóságát is biztosítja. A megvalósított megosztott növekedés egyik fő hajtóereje a humántőke magas kiinduló szintje és folyamatos fejlesztése volt, ami szintén az oktatási rendszer központi jelentőségére hívja fel a figyelmet.

Másrészt azonban azért is kell napjainkban a fejlesztő államokról beszélni, mert legkésőbb a 2008–2009-es globális pénzügyi és gazdaság válság óta – a nagy feltörekvő országokban már azt megelőzően is – újra előtérbe kerültek a fejlesztési célú állami beavatkozások mind a gazdaságpolitikai gyakorlatok, mind az ezeket övező elméleti viták során. A fejlesztőállam-megközelítés reneszánszát éli, de ez a nemzetközi szakirodalomban nem jelenti a klasszikus paradigmához való visszatérést, hanem egy új koncepció van kialakulóban, amelynek áttörése azonban még nem következett be. Ugyanakkor – ahogyan azt a kötet több fejezete is jól illusztrálja – számos feltörekvő ország kormányzati retorikájában már megjelent a fejlesztő államokra való hivatkozás: a Szubszaharai Afrikától kezdve, Latin-Amerikán és Dél-Ázsián keresztül Kelet-Közép-Európáig.

Az új elméleti irányzatok a legfrissebb elméleti eredményekre építve – azaz deduktív módon – lényegesen eltérnek a klasszikus paradigmától, amely a gyakorlati tapasztalatokból indult ki. Kiindulópontnak a fejlődés képességalapú megközelítését tekintik, miközben az állami beavatkozások célját, módját és mikéntjét is átértékelik. Ugyanakkor ezek az eredmények nem, vagy alig szivárognak le a gazdaságpolitikai gyakorlatok és retorika szintjére. Számos fejlődő és feltörekvő országban napjaink erőskezű politikai vezetői továbbra is a klasszikus fejlesztőállam-modellre – és annak leegyszerűsített értelmezésére – tekintenek követendő példaként, legalábbis azt hivatkozzák retorikájukban, miközben annak egyes, önkényesen kiválasztott elemeit tekintik referenciának.

A kötet tanulmányai rámutatnak arra, hogy napjaink fejlesztésorientált kísérletei közül egyelőre nem emelkedik ki a kelet-ázsiai csodával összevethető sikeres példa, igaz, e tekintetben még hiányzik a történelmi perspektíva. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikai tapasztalatainak dokumentálása, a valóság megfigyelésén alapuló elemzések, valamint ezek összevetése a legújabb elméleti irányzatokkal előremutató következtetések megfogalmazását teszik lehetővé, miközben ezeknek a történelmi tapasztalatokkal és tanulságokkal való összehasonlítása is megkerülhetetlen.

Összességében az egyik legfontosabb következtetés, hogy az állami beavatkozások célja és jellege kulcsfontosságú tényező a kimenetel tekintetében. Azaz a klasszikus fejlesztő államok történelmi tanulsága továbbra is mérvadó: amennyiben az állami beavatkozások legfőbb célja piacbarát módon a versenyképesség és az exportteljesítmény növelése, a technológiai fejlődés, a globális értékláncokban való feljebb lépés elősegítése, valamint a minél jobb gazdasági beágyazódás erősítése intenzív előre- és visszamutató kapcsolatok által. Ugyanakkor mindez akkor lehet sikeres, ha pragmatikusan valósítják meg őket: a sikeres beavatkozásokat fenntartják és kiterjesztik, a nem sikeres beavatkozásokat leépítik és megszüntetik, azaz a kísérlet és tévedés elve érvényesül. Az állami beavatkozások fókuszában a jobb gazdasági teljesítmény, illetve a gazdasági és társadalmi „upgrading” – munkahelyteremtés és minőségi változások – kell hogy álljon. Az ezt elősegítő intézményi környezet és a támogató gazdaságpolitikák központi jelentőséggel bírnak.

A kutatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „A fejlesztő államoktól az új protekcionizmusig: a fejlesztés-orientált beavatkozások átalakuló repertoárja a formálódó új világrendben” című projektje (FK124573) támogatta.