2021 márciusában az ELKH BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja a kalocsai Viski Károly Múzeummal, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékével együttműködésben egy gazdag honfoglalás kori lelőhely leletmentésében vett részt Fajsz határában.

Fotó: arpad.btk.mta.hu

Lantos Andrea, a kalocsai múzeum munkatársa 2018-ban tárta fel az első temetkezéseket a Kovácshalmon, amely egy újkőkori tell lelőhely (a „tell” régészeti szakkifejezés jellemzően törmelékhalomra, településdombra utal). Mivel a temető területe intenzív mezőgazdasági művelés alatt áll, ezért sajnos számos sír megsemmisült az idők folyamán, a feltáró munka tehát nem tűrt további halasztást. A kutatók most összesen 8 új sírhelyet bontottak ki, így a temető immár teljesen feltártnak tekinthető. A 11 megmentett sír sorokat alkotott, de a fémkeresős leletek alapján megállapítható, hogy a 10. század első kétharmadára keltezhető, gazdag mellékleteket felvonultató szállási temető valószínűleg további temetkezéseknek is otthont adott.

Fotó: arpad.btk.mta.hu

A régészek a lovas, lószerszámos, illetve fegyveres férfiak mellett főleg a nők mellett találtak szép mellékleteket: ruhára varrt díszítményeket és ékszereket. Ez utóbbiak közül egy temetkezés részletét, az ott megfigyelt textilmaradványok miatt in situ (azaz az eredeti helyén) emelték ki – ennek jelenleg a Salisbury Régészeti Kft. restaurátor-műhelyében folyik a feldolgozása.

Fotó: arpad.btk.mta.hu