Idén májusban új magyar kiadásban jelent meg a modern világirodalom egyik leghíresebb regénye, az Ulysses. A fordítók (Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid), akik közül ketten az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet (BTK ITI) kutatói, az újrafordítás 2012-es első megjelenése óta eltelt időben számos kisebb-nagyobb változtatást hajtottak végre a szövegben. A nemrégiben megjelent kötet, a korábban elkészült fordítás szövegének második, javított kiadása már ezeket a módosításokat is tartalmazza.

A regény lefordítását először Babits Mihály vetette fel, aki irodalomtörténetében némi távolságtartással méltatta a könyvet: rabelais-i bőséggel és „kissé bogaras szimbolisztikával” jellemezte. Szerb Antal nem adott neki ennyi esélyt, ő egyszerűen blöffnek minősítette, mint utána is számosan (nemrégiben például Paolo Coelho). Hamvas Béla arra figyelmeztet, hogy az egészről „csak az szerezhet fogalmat, aki nekifog és belekóstol. A részletek csak arra alkalmasak, hogy visszariasszanak.” Majd idéz néhány valóban visszariasztó, de a könyv kontextusában tényleg teljesen értelmes részletet. Ez a fajta jóindulatú misztifikálás is a fogadtatás visszatérő eleme maradt.

„Az Ulysses, mint maga a szerző mondja: minden. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoltozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog; felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgató erő vagy központi probléma.” (Hamvas Béla, 1930)

Az első fordítást – még Babits ötletéből kiindulva – Gáspár Endre készítette el. Kétkötetes munkája 1947-ben jelent meg, abban a pár hónapnyi történelmi pillanatban, amikor a háborús sokkból magához térő magyar könyvszakma már éppen képes volt ekkora munka előállítására, de még nem szívta el minden levegőjét a sztálinista hatalmi gépezet. Kicsivel előbb vagy később ugyanez – még és már – nem valósulhatott volna meg. A következő évtizedben a szerző minden műve tiltólistán volt, az Ulysses hivatalos megítélése lényegében az maradt, amit Karl Radek fejtett ki az 1934-es moszkvai írókongresszuson: „férgektől nyüzsgő szemétdomb, mikroszkópon keresztül mozgófilmre rögzítve”. 1956 után annak árán sikerült megjelentetni Joyce korai verseit és novelláit, hogy a lektori jelentések viszonylag ártalmatlannak minősítették őket, szembeállítva az Ulyssesszel, amely továbbra is a burzsoá kultúra bomlástermékének minősült.

A második fordításra 1974-ig kellett várni. Ezt a feladatot a magyar kultúra belső dinamikája már harminc évvel korábban Szentkuthy Miklósra ruházta, holott saját bevallása szerint ekkoriban (a Prae megjelenésekor) Szentkuthy még nem is ismerte Joyce munkáit. De a találkozás valóban elkerülhetetlen volt, a két írót valóban szoros rokonság kötötte össze. Ennek felszínén a stilisztikai virtuozitás bárkinek szembeötlik, mélyrétegében a vallásként elhagyott és gyakran ostorozott, de világszemléleti struktúraként nagyon is megtartott katolicizmus rejtőzik.

„…az egész világ, az egész és örök ember érdekli, nem egyetlen osztály vagy egyetlen korszak. Teljesen különbözik a századforduló naturalizmusától abban is, hogy műve tele van forma-játékkal: minden fejezet más és más kompozíciós ötlettel dolgozik: van dráma és van egy szuszra leírt belső monológ, van viktoriánus-érzelmes stílus-paródia, és van egy óriás katekizmus – műve realitás-tartalma így sokkal, de sokkal inkább érvényesül, mint ha egyenletes regényformába öntötte volna.” (Szentkuthy Miklós, 1947)

1974-ben ezt a könyvet senki sem tudta volna Szentkuthynál jobban lefordítani, és nem akadt volna másik könyv, amely ilyen látványos fordítói sikert hozhatott volna számára. A kiadó mai fejjel elképzelhetetlen mennyiséget, ötvenezer példányt rendelt a kötetből.

1986-ban Bartos Tibor – az időközben megjelent kritikai kiadásra hivatkozva, de arra valójában kevés figyelmet fordítva – átírta az 1974-es szöveget, ezek a változtatások viszont inkább a saját kreativitásához közelítik a regényt, mintsem az eredeti szigorú, az utolsó betűig átgondolt struktúrájához. Szentkuthy és Bartos némileg félreértette a belső monológ és a tudatfolyam időközben közhelyessé vált fogalmait, az Ulysses ugyanis nem a szerző szabad asszociációs, improvizatív szárnyalása: a főszereplők elméjének belső történései az előéletük, a tapasztalataik, az értékrendjük, a vonzalmaik és ellenszenveik nagyon is konkrét tényeihez kapcsolódnak. Minden pontosan érthető, sőt valójában sokkal pontosabban, mint a külsődleges narrációnál – ám mindez sokkal nagyobb figyelmet kíván az olvasótól, és ennél is nagyobb odaadást a fordítótól. Szentkuthy stilisztikai kreativitása valóban Joyce-éhoz mérhető, a szerkesztői fegyelem azonban nem tartozott az erényei közé, és ezt Bartos beavatkozása sem pótolta. Az 1986-os (negyvenezer példányos) verziót az Európa Könyvkiadó 1998-ban újra megjelentette, de ekkoriban már felmerült az újrafordítással felérő radikális revízió igénye.

Ez a munka érett be 2012-re. A fordítócsoport tagjai akkor úgy gondolták, hogy minden megoldható kérdést megoldottak, minden kiküszöbölhető hibát kiküszöböltek. Az időpont kedvező volt: 2011 végével lejártak a szerzői jogok, és világszerte számos új kiadás jelent meg, amelyeket a szerző jogtulajdonos unokája mindaddig sikeresen akadályozott. Stephen James Joyce hírhedt volt a Joyce-kutatók és -fordítók körében: könyvek megjelenését lehetetlenítette el vagy passzusokat töröltetett belőlük, konferenciákat zavart meg, pótolhatatlan dokumentumokat pusztított el, és még abból is botrányt rendezett, amikor 2013-ban az Ír Központi Bank az ő megkérdezése nélkül bocsátott ki emlékérmét nagyapja tiszteletére. 2020 januárjában, 89 éves korában bekövetkezett haláláról a The New Yorker publicistájának a Halálcsillag pusztulása jutott eszébe.

A mostani magyar nyelvű kiadásnak ehhez nincs köze; közvetlen apropója csupán az, hogy az előző elfogyott. Az időzítés azonban ezúttal is szerencsés: 2022. február 2-án ünnepeljük ugyanis az eredeti mű első kiadásának centenáriumát. Ez ismét nemzetközi felpezsdülést hoz majd: lesznek konferenciák, műsorok, podcastok, tanulmánykötetek és új kiadások is, amelyek közé a nemrég megjelent magyar nyelvű kötet méltó módon illeszkedik.

A számos helyen javított magyar szöveget csak a magyar olvasók élvezhetik ugyan, de az új borítót, Váradi Zsolt munkáját bárki megcsodálhatja. A javítások között vannak helyesírási jellegűek (a 2015-ös új helyesírási szabályzat szerint például hosszú ó-val írhatjuk az árbóc szót), de ennél jóval lényegesebbek azok a pontok, amelyeken a szöveg következetességét, konzisztenciáját sikerült javítani. Habár a fordítócsoport munkáját eredetileg is több száz tételes, folyamatosan bővített glosszárium segítette, hogy sehol ne rontsanak a szöveg belső kapcsolatrendszerén, most mégis találtak néhány helyet, amely az akkorihoz képest is változtatásra szorult, és még referenciális javításra is volt módjuk. A könyvben két helyen említett Lady Cairns ugyanis, amely 1904. március 20-án süllyedt el a Dublini-öbölben, nem gőzhajó volt, hanem vitorlás. A hibára egyébként egy olvasó hívta fel a csapat figyelmét, igazolva azt a tételt, amelyet az ITI munkatársai az újrafordítás legfőbb indokaként hangsúlyoznak: „Amikor 1974-ben Szentkuthy Miklós fordítása megjelent, nemigen akadt olvasója, aki a könyv témáiról többet tudott volna nála. Nekünk a 21. században nem az átlagolvasó átlagműveltségével, vagy akár a csúcsolvasó csúcsműveltségével kell versenyre kelnünk, hanem a bármelyikük számára elérhető internetes adatbázisok tudásával.”

Kappanyos András, a BTK ITI tudományos tanácsadója, a négytagú fordítócsoport vezetője szerint az Ulysses „természetesen nem csak háttérapparátussal olvasható és élvezhető, de jól példázza a könyv gazdagságát, hogy erre is lehetőséget ad, sőt ezt is meghálálja. Mert minél inkább elmélyülünk benne, annál jobban érvényesül két legfontosabb értéke: a humora és a humánuma. A gazdag rétegzettségből – mint azt már Hamvas Béla is megérezte – magának az életnek a gazdagsága tekint vissza ránk.”

Forrás: Kappanyos András: A legújabb Ulysses, abtk.hu