Ugrás a tartalomra

A BTK és az ELTE kutatóinak közreműködésével nemzetközi kutatócsoport vizsgálta az Európa és Ázsia között élt őskori népességek kulturális és genetikai kölcsönhatásait

Hírek

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Archeogenomikai Intézetének és az ELTE Természettudományi Kar Biológiai Intézetének kutatói egy több mint kétszáz fős nemzetközi kutatócsoport tagjaiként az Európa és Ázsia között hidat alkotó területen ‒ az úgynevezett Déli íven ‒ élt őskori, ókori és középkori népességek kulturális és genetikai kapcsolatait vizsgálták. Délkelet-Európa és Délnyugat-Ázsia népességtörténeti összefüggéseinek feltárása céljából 727 személy genomszintű adatait elemezték, ami a kutatók számára alkalmat adott régóta fennálló régészeti, genetikai és nyelvészeti hipotézisek tesztelésére. A nagyszabású kutatás eredményeit bemutató tanulmánysorozat a rangos Science tudományos folyóiratban jelent meg.

Kép1

Forrás: science.org

A legkorábbi földműves civilizációk, ősi kultúrák egy része a Kaukázustól és Levantétól Anatólián és az Égei-tengeren át a Balkánig terjedő földrajzi régióban, az úgynevezett Déli íven jelent meg és élte virágkorát. Az Európa és Ázsia között hidat alkotó területen élt népességek és az általuk létrehozott kultúrák ‒ akár eltűntek a történelem folyamán, akár napjainkig fennmaradtak ‒ azon túl, hogy a régió örökségéhez tartoznak, az emberi civilizáció egészére jelentős hatást gyakoroltak.

Jelentőségük ellenére mostanáig nem sokat lehetett tudni e terület egykori lakóiról, azok biológiai kapcsolatrendszerééről és vándorlásairól, illetve arról, hogy az egyes csoportok milyen nyelven beszéltek. Az archeogenetikai kutatások új megvilágításba helyezhetik a múltbeli társadalmak tagjainak életútját, nyelvük elterjedését és fejlődését, valamint a különböző nyelvi ágak szétválását. A múlttal kapcsolatos kérdések archeogenetikai eszközökkel történő megválaszolásához azonban olyan nagyszabású, szisztematikus nemzetközi kutatásokra van szükség, amelyek keretében lehetőség nyílik a korábbi ismeretanyagban meglévő földrajzi és időbeli hiányok kitöltésére.

A Déli ív területén élt népességek genetikai történetének feltérképezése több genetikai kutatócsoport jelentős tudományos együttműködése révén vált lehetővé. Az eredményeket bemutató három archeogenetikai tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg augusztus 26-án. A publikációkban a kutatók összesen 727 személy genomszintű adatait közölték, több mint megkétszerezve az e régióból származó ősi DNS-adatok mennyiségét, és jelentős hiányokat pótolva a régészeti genetika területén. A kutatómunka keretében a régészeti, genetikai és nyelvi hipotézisek genetikai eszközökkel való ellenőrzésére is lehetőség nyílt.

A kutatás vezetői Ron Pinhasi (Department of Evolutionary Anthropology, Human Evolution and Archaeological Sciences Research Network [HEAS], University of Vienna), Songül Alpaslan‑Roodenberg (University of Vienna, Harvard University), valamint Iosif Lazaridis és David Reich (Harvard Medical University) voltak. A nemzetközi együttműködésben részt vevő 202 kutató közös munkája tette lehetővé annak a monumentális eredménysornak a publikálását, amely a korábbinál jóval pontosabb képet nyújt a földművelés megjelenésétől a középkorig tartó időszakban a Déli ív területén élt népességek genetikai történetéről.

Magyar részről Szécsényi-Nagy Anna, a BTK Archeogenomikai Intézetének tudományos főmunkatársa az őskori Kárpát-medencében élt emberek genetikai vizsgálati eredményeinek értelmezésében segítette a kutatást. Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás és Kiss Krisztián, az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének antropológusai Cristian Viraggal, a szatmárnémeti Szatmár Megyei Múzeum (Muzeul Județean Satu Mare, Satu Mare, Románia) régészével együtt egy nagyobb sírszámú rézkori sorozat (Urziceni/Csanálos, bodrogkeresztúri kultúra) komplex biorégészeti elemzésével vettek részt a projektben.

A három tanulmány főbb megállapításai:

A Déli ív genetikai története: híd Nyugat-Ázsia és Európa között

Az első tanulmány a Kr. e. 5000-től 1000-ig tartó időszakból származó réz- és bronzkori népességgel foglalkozik. A Jamnaja-kultúrához tartozó sztyeppei népeknek a rézkor végén lezajlott nyugatra vándorlását ismertető tanulmányok 2015-ben jelentek meg. A most megjelent cikk a Jamnaja-népesség eredetének pontosabb meghatározásával és újabb népmozgások felderítésével egészítette ki az eddigi ismereteket.

A genetikai elemzésekkel sikerült kimutatni egyrészt a Kaukázus felől észak és Anatólia felé, másrészt a sztyeppéről a Balkánon át délre és a Kaukázuson át a mai Örményország területére irányuló, mintegy 4000 évvel ezelőtti népmozgásokat. Érdekesség, hogy a Fekete- és a Kaszpi-tengertől északra elterjedt Jamnaja-kultúra népességének apai génállománya a mai napig azonosítható az örmények Y-kromoszóma-vonalaiban. Bár a Jamnaja-népességek migrációja populációgenetikai szempontból jelentősen átformálta Európát a Kr. e. 3. évezred első felében, örökségük mégsem hagyott genetikai eszközökkel észlelhető nyomokat Anatólia területén.

A tanulmány eredményei megerősítik azt a nyelvészeti elméletet, amely szerint az anatóliai (indoanatóliai) nyelvcsalád Nyugat-Ázsiában alakulhatott ki. Genetikai szempontból valamennyi indoeurópai nyelvet beszélő népcsoport a nagyállattartó Jamnaja-csoportokra vezethető vissza, amelyek alapvetően kelet-európai és kaukázusi vadászó-gyűjtögető genetikai örökséget hordoztak.

img_7931

Sok búcsú, sok találkozás: Hogyan vezetett a migráció és a keveredés a korai nyelvek
elterjedéséhez? (Forrás: az eredeti tanulmányScience)

Ősi DNS Mezopotámiából – a kerámia feltalálása előtti és a kerámiát használó újkőkori népességek jól elkülöníthető vándorlásai Anatóliába

A második tanulmányban az európai őskori mezőgazdaság és a fejlett civilizációk bölcsőjét, a Közel-Kelet „termékeny félhold” régióját, vagyis a mai Irak, Szíria, Kelet-Törökország, Izrael és Jordánia területén élt populációkat elemezték a kutatók. A tanulmánysorozat első része a közel-keleti földművelés kezdeti időszakával, az újkőkorral foglalkozik. A Mezopotámiából és a termékeny félhold területéről származó emberi genomok abból az időszakból maradtak fent, amikor még nem ismerték az agyagból készült edényeket, ugyanakkor már elkezdtek növényeket termeszteni és állatokat tartani. Ez az időszak – régiótól függően – nagyjából 12 000 évvel ezelőtt kezdődött, és 8000 évvel ezelőtt ért véget.

A genetikai kutatások eredményei azt mutatják, hogy a térség népességei ebben az időszakban anatóliai, kaukázusi és levantei csoportok keveredéséből alakultak ki, és genetikai átmenetet alkottak a földrajzi régiók között.

A termékeny félhold területéről több hullámban Anatóliába érkező népcsoportok magukkal hozták a mezőgazdaság és az állattenyésztés ismeretét. Egy részük kivándorolt Európa felé, így ‒ ahogyan azt már a korábbi genetikai kutatások kimutatták ‒ a Kárpát-medence területére Kr. e. 6000 körül érkező első földművesek is ebből a genetikai forrásból származtak.

Az ókori és középkori történelem genetikai próbája Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában

A Déli ív ókori népességét vizsgáló harmadik tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy a mükénéiek a minószi civilizáció lakosságából származnak, a sztyeppei népelemek közel 10 százalékos bekeveredésével. Az eredmények ugyanakkor arra utalnak, hogy ez a sztyeppei eredetű csoport tökéletesen integrálódott a mükénéi társadalomba, és az eltérő eredet nem járt megkülönböztetett szociális státusszal. A kutatók megállapították továbbá, hogy az ókori Róma városának császárkori lakossága egyértelműen elkülönült a császárkort megelőző időszakok itáliai lakosságától, és genetikailag a Kelet-Mediterráneum népességére vezethető vissza.