Ugrás a tartalomra

2021 januárjában írja ki az új Lendület pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia

Hírek

A Lendület program új pályázati kiírása 2021 januárjában jelenik meg a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos honlapján, márciusi beadási határidővel. A nyertesekről született döntés alapján 2021-ben ismét kiemelkedő tehetségű vezető kutatók alapíthatnak saját kutatócsoportot, és kezdhetik meg kiválósági pályázatuk megvalósítását magyarországi egyetemeken, kutatóhelyeken.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága és a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága között kötött megállapodás szerint mind a pályázatok kiírásáról és elbírálásáról, mind pedig a finanszírozásról és a projektek monitorozásáról az MTA gondoskodik. Az ELKH kutatóhelyei befogadóhelyként továbbra is segítik a pályázó kutatók eredményességét.

A Magyar Tudományos Akadémia által 2009-ben elindított Lendület program kiemelkedő jelentőségű az alapkutatások támogatásában. Az MTA célja, hogy kiválósági programjai szerves részét képezzék egy olyan hazai pályázati rendszernek, amely segíti a vonzó és kiszámítható kutatói életpályamodell kialakítását.

Az ELKH továbbra is kiemelt prioritásként tekint a saját kiválósági programjainak a bővítésére, így az egyetemi együttműködések kereteiben megvalósuló programok szélesítésére. Az ELKH célja egy olyan kiválósági ösztöndíjprogram létrehozása is, amely az alapkutatásban születő tudományos eredmények ipari hasznosítását segíti elő.