Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete idén ünnepelte alapításának 140. évfordulóját, melynek alkalmából egy átfogó kötetet jelentetett meg a Növényvédelem című tudományos folyóirat különszámaként. A szerzők a kötetben az intézet rövid történeti áttekintése mellett jelentős részt szántak az elmúlt 40 év legfontosabb tudományos eredményeinek a bemutatására, ezenkívül kutatók személyes visszaemlékezéseivel is színesítették a kiadványt. Az intézet jogelődjét 140 évvel ezelőtt egy idegenhonos, inváziós faj elleni védekezés érdekében hozták létre. Azóta is folyamatosan újabb és újabb idegenhonos, inváziós kórokozók és kártevők jelennek meg hazánkban, amelyek megismerése, illetve az ellenük való környezetbarát védekezés kidolgozása az intézet egyik legfontosabb küldetése ma is.

A XIX. század második felében egy Észak-Amerikából származó rovarkártevő, a filoxéra vagy szőlőgyökértetű (Daktulosphaira vitifoliae) igen komoly károkat okozott a szőlőtelepítésben, itthon és Európa-szerte egyaránt. A Tisza Kálmán-kormány – a nemzetközi hírű polihisztor, Herman Ottó javaslatára – a kártevővel szembeni védekezés kidolgozására 1880-ban létrehozta az Országos Filoxéra Kísérleti Állomást Budapesten, amely az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete jogelődjének tekinthető. Később az intézmény a Magyar Királyi Állami Rovartani Állomássá alakult, majd 1932-ben egyesült a Magyar Királyi Állami Vetőmagvizsgáló Állomással, valamint a Növényélet- és Kórtani Állomással. Így jött létre a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozó Növényvédelmi Kutató Intézet.

A második világháború után Ubrizsy Gábor (1919–1973) újjászervezte az intézetet, és új felfogással, valamint újonnan indított témákkal modernizálta azt. Ebben az időszakban jöttek létre a vidéki laboratóriumok, többek között a burgonyabogár kutatására létrehozott keszthelyi, illetve az amerikai fehér szövőlepke vizsgálatára alapított nyíregyházi laboratórium. Minisztériumi kutatóintézetként a Növényvédelmi Kutató Intézet a növényvédelem legfontosabb gyakorlati problémáira koncentrálva meghatározó szerepet töltött be a hazai növényvédelmi kutatásokban. Az intézet 1981-ben saját kezdeményezésre a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatához csatlakozott, ekkor a tudományos tevékenység középpontjába a növényvédelemmel kapcsolatos alapkutatásokat helyezték.

2012-ig önálló intézetként működött, amikor az abban az évben létrejövő martonvásári székhelyű MTA Agrártudományi Kutatóközponthoz csatolták, majd 2019 szeptemberétől a többi akadémiai kutatóhellyel együtt az újonnan megalakult Eötvös Loránd Kutatási Hálózat tagja lett. Az ELKH ATK Növényvédelmi Intézete ma – 140 éves kora ellenére – egy fiatalos, dinamikusan fejlődő intézet, amely az alapkutatási eredmények mellett számos innovatív alkalmazott kutatási eredménnyel is büszkélkedhet. Erre az egyik legjobb példa a CSALOMON csapdacsalád létrehozása, amelynek termékei alap- és alkalmazott kutatási eredményekre épülnek, és az intézetben a teljes innovációs láncot lefedik.

A Növényvédelmi Intézet ma két telephelyen (az alapításkori helyszínen, a Herman Ottó u. 15. szám alatti 6. épületben, valamint Nagykovácsi határában, a Julianna-majorban) négy tudományos osztállyal és egy kutatócsoporttal működik. A Herman Ottó úti központban a Növényi Kórélettani Osztály és a Növénykórtani Osztály munkatársai, míg a Julianna-majorban az Alkalmazott Kémiai Ökológiai Osztály, az Állattani Osztály és a Lendület Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport munkatársai dolgoznak. Számos, fiatal pályakezdőként egykor az intézethez csatlakozó kolléga ma már a szakterülete meghatározó kutatójává vált.

1980-ban, az intézet megalapításának 100. évfordulója alkalmából kiadott évkönyvben foglalták össze először az egyes kutatási témák legfontosabb eredményeit. A most megjelent kötet szerzőinek is az volt az egyik célja, hogy bemutassák az azóta eltelt 40 év kiemelkedő kutatási eredményeit. Azonban az ELKH ATK Növényvédelmi Intézete messze többet jelent publikációk puszta halmazánál: kutatók és más munkatársak szerves egysége volt mindvégig. Ez egy olyan légkört, szellemiséget teremtett meg az elmúlt évtizedekben, amelynek köszönhetően elmondható, hogy mind azok, akik az intézményben töltötték le pályájukat, mind pedig azok, akiket az élet onnan rövidebb-hosszabb tartózkodás után tovasodort, egyfajta „alma mater”-ként tekintenek az intézetre. A kötet másik célja ezért az, hogy a korábban, illetve jelenleg is itt dolgozó munkatársak személyes visszaemlékezésein keresztül érzékeltesse, hogy milyen volt az intézet falai között dolgozni.

Az átfogó kötet a nagy hagyományokkal rendelkező Növényvédelem című magyar nyelvű tudományos folyóirat különszámaként jelent meg. A folyóirat amellett, hogy megjelenteti a gyakorlati növényvédelemben dolgozó szakemberek tudományos kutatási eredményeit, vezető szerepet játszik a hazai növényvédelem magyar szaknyelvének a megőrzésében is.

Annak idején az intézet jogelődje tehát egy idegenhonos, inváziós faj elleni védekezés érdekében jött létre, és ezek a célok és kihívások az elmúlt 140 év alatt sem változtak. A mögöttünk álló évtizedekben a klímaváltozás, a globális kereskedelem és a nyitott határok miatt újabb és újabb idegenhonos, inváziós kórokozók és kártevők – pl. burgonyabogár, amerikai fehér szövőlepke, amerikai kukoricabogár stb. – jelentek meg, illetve jelennek meg ma is hazánkban. Ezek alapos megismerése és az ellenük való környezetbarát védekezés kidolgozása az intézet egyik legfontosabb feladata ma, és ez így marad a jövőben is.