Sikerrel zárultak az ÖK kutatói által „Az evolúció fényében: elvek és megoldások” című projekt keretében végzett interdiszciplináris kutatások

Az evolúció a biológia központi szervező elve, így az élővilágban lejátszódó valamennyi nagy skálájú folyamat megértéséhez, illetve befolyásolásához szükséges az evolúciós ok megtalálása. Emellett az evolúciós dinamikák – például a természettől ellesett, bioinspirált módszerek – jól használhatók különféle ökológiai, közgazdasági, illetve egyes társadalmi, valamint összetett technikai problémák megoldására, hiszen ezek mind változásra képes, egymással kölcsönhatásban álló, összetett, sokszereplős rendszerek – akárcsak az élővilág.

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetében a kutatók egy, a projekt finanszírozásából felépített és Kelet-Európában egyedülálló, a vízi élővilág kísérletes vizsgálatára alkalmas mezokozmoszrendszer segítségével kutatták a klímaváltozásnak a Balaton élővilágára gyakorolt hatását, különös tekintettel a tó algásodására – amely a tavalyi szezon végén komoly gondot okozott. Vizsgálataik segítenek megérteni a hőhullámok és a hirtelen algagyarapodás közötti összefüggések mélyebb okait.

A projekt keretében a kutatók vizsgálták a klímaváltozás hatására megjelenő, komoly népegészségügyi veszélyeket magukban hordozó új betegségek megjelenésének lehetséges forgatókönyveit, valamint a megelőzés, a korai előrejelzés és a védekezés evolúciós elveket figyelembe vevő lehetőségeit is.

Emellett matematikai modellekkel és robotkísérletekkel vizsgálták az emberi beszéd és az együttműködési hajlam előemberekben történő kialakulásának lehetséges forgatókönyveit, továbbá a vizsgálat során meghonosították Magyarországon az evolúciós robotikát mint kísérleti technikát.

Számítógépes vizsgálataik által a kutatók közelebb kerültek annak a megértéséhez is, hogy a földi élet megjelenése előtti összetett kémiai rendszerek miként érhették el azt a bonyolultságot, amelynek köszönhetően a legelső élő szervezetek létrejöttek.

A projektről bővebb információt erre a linkre kattintva olvashatnak.

A globális értékláncok átszervezésének hatásairól publikáltak cikket a KRTK és a Corvinus Egyetem kutatói

A globális értékláncokat vezető és szervező multinacionális vállalatok időnként átszervezik a termelést. Az ezzel kapcsolatos döntések értelmében bizonyos termelési folyamatokat vállalaton belül tartanak, míg másokat az értékláncban részt vevő, külföldön működő saját leányvállalataikhoz vagy független beszállító vállalatokhoz telepítenek, vagy esetleg visszaveszik ezektől a korábban oda kiszervezett tevékenységeket. Az ELKH KRTK Világgazdasági Intézete kutatójának közreműködésével elkészített, és a Competitiveness Review szaklapban publikált cikk ezeknek az átszervezéseknek a komplex hatásait mutatja be. Mivel Magyarország az OECD-n belül a globális értékláncokba leginkább integrált gazdaságok közé tartozik, a tanulmány eredményei a hazai gazdaság szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak.

A növekvő versenynyomás, a technológia fejlődése, valamint a nemzetközi kereskedelmi és tőkeáramlások liberalizálása következtében egyre több vállalat szervezi termelési tevékenységét nemzetközi léptékben oly módon, hogy több országban hoz létre termelési kapacitásokat, illetve több országból foglalkoztat beszállítókat. Az így létrejövő komplex termelési struktúrákat nemzetközi – globális vagy regionális – értékláncnak hívjuk. Ezekben egy-egy termék létrehozásának folyamata a kutatás-fejlesztési tevékenységtől indul, és a tervezésen, az alkatrészek gyártásán, összeszerelésén, marketingjén, illetve szállításán át egészen a termékek fogyasztókhoz történő eljuttatásáig tart.

A nemzetközi értékláncok folyamatait a termékkel rendelkező multinacionális cég szervezi és ellenőrzi. Magyarország – elég, ha a hazai autóipari vagy elektronikai termelőkapacitásokra, illetve a nagyobb szolgáltató központokra gondolunk – igen intenzíven vesz részt ezekben a nemzetközi értékláncokban, elsősorban a termelési folyamatokban. A kutatók két magyarországi leányvállalathoz kapcsolódó részletes esettanulmányt készítettek el és vizsgáltak meg azzal a céllal, hogy feltárják az értékláncok átszervezése mögötti motivációkat, valamint az átszervezésnek az értékláncban részt vevő vállalatok működésére gyakorolt hatását. A kutatás azért különösen értékes, mert míg az elméleti szakirodalom viszonylag széles, addig a gyakorlatban ezeket a témákat igen ritkán elemzik.

A kutatók a két vállalati esettanulmány alapján megállapították, hogy a globális értékláncok átszervezése nem ritka vagy egyedi eset. Az erős versenynyomás alatt tevékenykedő vezető multinacionális vállalatok folyamatosan beazonosítják a magas hozzáadott értékű folyamatokat, majd az alacsony hozzáadott értékű folyamatokról történő leválasztásukat követően igyekeznek azokat lehetőség szerint áttelepíteni a multinacionális vállalat központjába, vagy valamelyik leányvállalathoz, szem előtt tartva a tevékenység koncentrálásából fakadó előnyöket is. Ez gyakorlatilag folyamatos rekonfigurációt és átszervezést eredményez a nemzetközi értékláncban.

Az átszervezésnek az értékláncban részt vevő vállalatok működésére gyakorolt hatását a kutatók az üzleti teljesítmény és az úgynevezett feljebb lépés (upgrading) területén határozták meg. Az „upgrading”-et legegyszerűbben a vállalat által végzett tevékenység hozzáadott értékének növeléseként lehet meghatározni. Ez a feljebb lépés négyféle módon lehetséges: egyrészt jobb technológiával, amely hatékonyabban állítja elő ugyanazt a terméket; másrészt komplexebb termékek előállításával; harmadrészt olyan tevékenységek elvégzésével, amelyek révén többet adhatnak a termék értékéhez (például eddig csak összeszerelték, de most már az egyik alkatrészt is ők állítják elő és be is csomagolják a terméket); végül pedig a hasonló, de komplexebb terméket előállító értékláncban való részvétellel.

A kutatók bemutatták, hogy ezek a működési hatások az egyes tevékenységi szintek megkülönböztetésével elemezhetők hatékonyan: a vállalat, az értéklánc, illetve a küldő (a multinacionális vállalat székhelye) és a fogadó (a leányvállalatok fogadó országa) gazdaságok szintjén. A publikáció szerint az üzleti teljesítmény javulása több forrásból is táplálkozhat: többek között a duplikációk megszüntetéséből fakadó költségmegtakarításból, a centralizációból adódó skálahatékonyságból, illetve a centralizálás miatt megnövekedett megrendelésnagyságból fakadó, a beszállítókkal szembeni erősebb tárgyalópozícióból.

A cikk írói konkrét példákon keresztül hangsúlyozták, hogy a feljebb lépés esetében nagyon fontos az egyes, korábban említett szintek elkülönítése. Abban az esetben, ha magas hozzáadott értékű funkciókat egyetlen leányvállalathoz összpontosítanak, akkor ez a centralizációs döntés a tevékenység végzésére kijelölt leányvállalat – és ezáltal a fogadó gazdaság – szempontjából feljebb lépést jelent, ugyanakkor a többi leányvállalat, vagy akár az anyavállalat számára „lejjebb lépés” lesz.

A kutatás egyik konkrét, gazdaságpolitikai szempontból is fontos következtetése, hogy az értékláncok átszervezése nemcsak a Ricardo-i értelemben vett komparatív előnyök mentén történhet, hanem a versenyképességi, illetve a költségcsökkentési megfontolások szerepe is meghatározó lehet. A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy az Ipar 4.0 technológiák alapjaiban változtathatják meg a nemzetközi értékláncok viselkedését.

A publikáció erre a linkre kattintva érhető el.

Angol nyelvű könyvsorozattal népszerűsíti az Árpád-kori Magyarországot a Bölcsészettudományi Kutatóközpont

Az Árpád-ház Program támogatásában Arpadiana címmel angol nyelvű könyvsorozatot indított az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont az Árpád-kori Magyarországról, annak érdekében, hogy nemzetközi szinten is megismertethesse a széles olvasóközönséggel az egyik legizgalmasabb történelmi korszakot, és benne az ősi Árpád-házat.

Sajnálatos módon, az Árpád-kori Magyarország sem itthon, sem külföldön nem azt a helyet foglalja el a történelmi emlékezetben, amely igazán megilletné. Pedig a magyar történelem egyik legfényesebb korszakának mélyebb ismerete fontos építőköve lehetne a korszerű európai és magyar identitásnak. Ennek ügyében kívánt tenni Magyarország kormánya azzal, hogy határozatot fogadott el az Árpád-ház Programról és kapcsolódó fejlesztési alprogramjairól. A nagyszabású, 25 éves program (2013–2038) kidolgozására Operatív Testületet hozott létre, amelynek vezetésére az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatóját, Fodor Pált kérte fel. A testület a korszak vezető kutatóinak bevonásával pár hónapon belül kidolgozta az Árpád-ház Programot, amelynek a megvalósítása 2018-ban indult el.

A program középpontjában a székesfehérvári nemzeti emlékhely ápolása, bemutatása és fejlesztése áll, de emellett komoly támogatást nyújt olyan történeti, filológiai, régészeti, archeogenetikai stb. kutatásoknak is, amelyek az Árpád-háznak – és tágabb értelemben az Árpád-kornak – az eddigieknél sokkal alaposabb megismerését és bemutatását teszik lehetővé. A nemzetközi közvélemény tájékoztatására tavaly új, angol nyelvű sorozat indult Arpadiana címmel, Fodor Pál és Zsoldos Attila szerkesztésében. Ebben az összeállításban az első négy kötetet mutatjuk be közelebbről.

Weisz Boglárka „Markets and Staples in the Medieval Hungarian Kingdom (Arpadiana 1.)” című kötete a középkori magyar kereskedelem színterei közül a vásárokat és a lerakatokat vizsgálja, beleértve azok fejlődését és változását, valamint a közöttük lévő kölcsönhatásokat. A rendszer a kor igényeinek megfelelően folyamatos változásokon ment keresztül a századok során, ugyanakkor a régihez való ragaszkodás, az állandóság is jellemezte. (A kötet a szerző Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban című könyvének bővített és átdolgozott változata.)

A Magyar Királyság területén csak a király tarthatott vásárokat, a 13. századtól azonban egyre több – egyházi vagy világi – földbirtokos szerzett vásártartási jogot. Az uralkodó előjoga azonban annyiban később is fennmaradt, hogy vásárt csak király engedélyezhetett. Jóllehet az árucsere intézményi hátterét az uralkodók teremtették meg, annak működése és fejlődése már tőlük független módon zajlott le.

Bagi Dániel „Divisio Regni (Arpadiana 2.)” című munkája az Árpád-kori dinasztikus vetélkedésekről mesél izgalmas formában. A disszertáció magyarul a Divisio regni – Országmegosztás, trónviszály és dinasztikus történetírás az Árpádok, Piastok és Přemyslidák birodalmában a 11. és a korai 12. században címmel olvasható. Az Árpádok 11–12. századi trónviszályai iránt mindig is élénk érdeklődést mutatott a magyar történetírás. Az ország megosztottsága, a „korona és kard” kérdése, Salamon és a hercegek viszálya, valamint Könyves Kálmán és Álmos trónharcai még a szépirodalom művelőit, illetve a forgatókönyvírókat is megihlették, és mély nyomot hagytak a nemzeti történeti emlékezetben. Ez a könyv is egy a számos idevágó tanulmány közül, amely – igaz, egy tágabb, közép-európai kontextusba helyezve – a 11. és korai 12. századi dinasztikus küzdelmeket igyekszik bemutatni.

A könyv főcímét adó „divisio regni” széles körben elterjedt kifejezés volt a középkorban, amely a Bibliából származik, és a középkor folyamán kétféle értelmezése volt. Egyszerre jelentette az ország megosztását és a trónviszályokat, valamint az országon belüli széthúzást, azaz azoknak a vitáit, akik a trónért folytatott harcokban részt vettek. E könyv is ebből a két szempontból elemzi a 11. századi dinasztikus konfliktusokat, részletesen tárgyalva az országmegosztások eredetét, kezdetét, a területi különkormányzatok összehasonlíthatóságának kérdését, illetve azokat a társadalomtörténeti viszonyrendszereket, amelyeknek keretében a források a trónharcokat értelmezték.

Gál Judit „Dalmatia and the Exercise of Royal Authority in the Árpád-Era Kingdom of Hungary (Arpadiana 3.)” című értekezése a dalmáciai városokkal foglalkozik, és magyar nyelven Dalmácia helye az Árpád-kori Magyar Királyságban – A magyar királyi hatalomgyakorlás dalmáciai jellemzői címmel jelent meg. Gál Judit az ELKH BTK Történettudományi Intézet munkatársa, fő kutatási területe Magyarország és a Balkán 11–15. századi kapcsolatainak története.

A Magyar Királyság és Horvátország közös államiságának több mint 800 éves története ellenére még ma is rengeteg megválaszolatlan kérdés van a két ország kapcsolatában. A dalmáciai városoknak a középkori Magyar Királyságban elfoglalt szerepe, illetve az uralkodóval való viszonya is ezek közé a fehér foltok közé tartozik. E könyv a magyar–horvát államközösség kezdeteire koncentrálva az Árpád-kor uralkodóinak hatalomgyakorlásán keresztül mutatja be Dalmácia helyét a magyar államban.

A kötet a városok és a királyi udvar kapcsolatainak számos aspektusán keresztül kalauzolja az olvasót, megvizsgálva az egyházszervezeti változások jelentőségét, a magyar főpapok és az egyházi adományok szerepét a magyar uralom fenntartásában, a magyar hatalom dalmáciai képviselőit, valamint az uralkodói reprezentáció elemeit is.

Zsoldos Attila „The Árpáds and Their People (Arpadiana 4.)” című könyve az Árpád-kor történetének bemutatására vállalkozik, ám az események időrendjét követő hagyományos feldolgozásoktól jelentősen eltérő módszerrel. (A kötet egyben a szerző Az Árpádok és alattvalóik. Magyarország története 1301-ig című könyvének bővített és átdolgozott változata.)

A módszertani különbség lényege abban áll, hogy a korszak történetét az események egyetlen szálon futó előadása helyett az Árpád-kor társadalmának tükrében ismerheti meg az olvasó. A korszak forrásait, az Árpád-kori magyar történelem színterét és az eseménytörténetet áttekintő bevezető jellegű fejezetet követően a többi a kor szereplőinek egy-egy típusát rajzolja meg a királytól a szolgán át a szabad parasztig terjedően. Mindazon ismeretanyag, amely egy, az Árpád-kor történetének egészét tárgyaló munkától elvárható, ez alkalommal ebbe a társadalomtörténeti körképbe beillesztve kap helyet.

A nyári aszályok növelhetik az inváziós betyárkóró terjedésének sikerességét a hazai homokpusztákon

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete és az ELTE kutatói az inváziós betyárkóró (Conyza canadensis) növekedésének és maghozamának, valamint tömegességének változásait vizsgálták egy kiskunsági csapadékmanipulációs terepkísérletben. A kutatás eredményeit az Oecologia folyóiratban jelentették meg.

A növényi inváziók – vagyis az idegenhonos növényfajok elterjedési területének és populációméretének folyamatos növekedése a számukra kedvező élőhelyeken – komoly problémákat okozhatnak mind természetvédelmi, mind pedig erdő- vagy mezőgazdasági és egészségügyi szempontból. Napjaink gyors környezeti változásai – így például a klímaváltozás – várhatóan számos inváziós növényfaj terjedését elősegítik. Noha egyre több vizsgálat lát napvilágot a klímaváltozásnak az inváziós fajok sikerességére, illetve az élőhelyek inváziós fajokkal szemben mutatott ellenálló képességére gyakorolt hatásairól, a csapadékváltozásokra adott válaszokat gyakran nehéz előre megjósolni. A klíma csapadékosabbá válása ugyanis kedvezhet egyes idegenhonos fajok inváziójának, míg más inváziós fajok éppen az aszályok nyomán terjednek, amikor a vízhiány miatt visszaszorul vagy elpusztul az eredeti, őshonos növényzet. A csapadékváltozások növényi inváziót befolyásoló hatásainak megismerése különösen fontos a száraz és félszáraz élőhelyeken, ahol a csapadék mennyisége és eloszlása a legfőbb meghatározó tényezője a növénytársulások szervesanyag-termelésének és stabilitásának. Hazánkban ilyen élőhelynek számítanak például a nyílt homokpusztagyepek, ahol Mojzes Andrea és munkatársai a kutatómunkájukat végezték.

A fészkesvirágzatúak családjába tartozó betyárkóró (Conyza canadensis) egy Észak-Amerikából származó, behurcolt egyéves faj, amely mára már kozmopolita gyomnövénnyé vált. Hazánkban elsősorban mezőgazdasági kultúrákban és szőlőültetvényekben elterjedt, de gyakran találkozhatunk vele vasúti töltéseken és utak mentén is. Homokterületeken tömeges lehet például parlagokon, de a természetes nyílt homoki gyepekbe is behatol, és bolygatás hatására felszaporodhat.

A kutatás során egy kiskunsági terepkísérletben azt vizsgálták a kutatók, hogy milyen hatással vannak a kísérleti parcellákat érő ismétlődő csapadékmanipulációk (enyhe aszály, erős aszály, öntözés) a parcellákban növő betyárkóró-egyedek magasságára és maghozamára, továbbá, hogy ezek a különbségek összefügghetnek-e a növény tömegességének a kezelések hatására mutatott változásaival. Az enyhe aszály egy hónapos, az erős aszály pedig két hónapos csapadékkizárást jelentett a nyár folyamán. Az öntözést májustól augusztusig, havonta egyszer végezték.

A kezelések alkalmazásának második évében (2016) a kutatók mérték a kísérleti parcellákban megjelölt betyárkóró-egyedek magasságát, és megbecsülték a magprodukciójukat. A kezelések leállítását követően meghatározták az elpusztult egyedek arányát, valamint mérték a betyárkóró föld feletti biomasszáját az egyes kísérleti parcellákban.

A betyárkóró (Conyza canadensis) habitusképe, tőlevélrózsája és terméses virágzata a fülöpházi homokpusztagyepben. A növény apró, bóbitás terméseit a szél gyorsan terjeszti. Mojzes Andrea fényképei.

A betyárkóró hajtásmagassága (a), egyedenkénti magszáma (b) és föld feletti biomasszája (c) 2016-ban, egy csapadékmanipulációs terepkísérletben

A kutatók azt a meglepő eredményt kapták, hogy a betyárkóró a szárazságkezelt parcellákban jobb növekedést mutatott, mint a kontrollban és az öntözöttben. Ez az eltérés különösen az enyhe (egy hónapos) aszálynak kitett parcellákban volt markáns, ahol az egyedek kb. 2,5-szer magasabbra nőttek, mint a kontroll- és az öntözött parcellákban (1a. ábra). Hasonló különbségek mutatkoztak a magprodukcióban is: az enyhén szárazságkezelt parcellákban az egyedek 2–2,5-szer több magot hoztak, mint a kontrollban és az öntözöttben (1b. ábra). Az eredmények legvalószínűbb magyarázatának azt tartják a kutatók, hogy a kísérletes aszály közvetett módon gyakorolt kedvező hatást a betyárkóró egyedi teljesítményére. Az előző évi (2015) szárazságkezelések ugyanis drasztikusan lecsökkentették az eredetileg domináns évelő füvek – a magyar csenkesz (Festuca vaginata) és a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) – tömegességét, és ezek a füvek 2016 nyarának elejére sem tudtak regenerálódni. Így az egyéves betyárkóró, az évelő füvek elnyomó hatása alól felszabadulva, feltehetően több talajnedvességhez jutott.

A betyárkóró kísérleti parcellákban megfigyelt tömegessége összhangban van a fent bemutatott egyedi válaszokkal. Noha a betyárkóró-egyedek pusztulása az erős aszálynak kitett parcellákban volt a legnagyobb mértékű (40%-os, míg a kontrollparcellákban és a többi kezelés parcelláiban 7–13%-os), föld feletti biomasszája viszont a szárazságkezelt parcellákban 4–14-szerese volt a kontroll-, illetve az öntözött parcellákban mért hajtástömegnek (1c. ábra). A 2016-ban kapott eredményeket megerősíti, hogy a betyárkóró föld feletti biomasszája az erősen szárazságkezelt parcellákban az ezt követő két évben (2017 és 2018) is meghaladta a kontroll-, illetve az öntözött parcellákban mért értékeket.

Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a betyárkóró érzékenynek bizonyult a két hónapos nyári aszályra, de növekedését és tömegességét elsősorban az határozta meg, hogy a csapadékváltozások hatására hogyan változott a gyepben uralkodó fajok tömegessége. Az eddigi eredmények alapján a kutatók azt jósolják, hogy a nyári aszályok hosszának és gyakoriságának a klímaváltozással várható növekedése kedvezni fog a betyárkóró fennmaradásának, sőt elősegítheti tömegességének növekedését a nyílt homokpusztagyepekben.

A cikk hivatkozása:

Mojzes, A., Ónodi, G., Lhotsky, B., Kalapos, T., Kröel-Dulay, Gy. (2020) Experimental drought indirectly enhances the individual performance and the abundance of an invasive annual weed. Oecologia 193: 571-581.

A jó várostervezés oldhatja fel a barátságok hálózataiba kódolt jövedelmi egyenlőtlenségeket

Az egyenlőtlenségek növekedése globális probléma. Egy új, a rangos Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmányban az ELKH KRTK, az ELKH TK, az ELTE, a Corvinus Egyetem, a CEU és az International Business School kutatói hazai adatokra támaszkodva mutatják be, hogy a várostervezés döntő hatással lehet társadalmikapcsolat-hálózatainkra, és ezen keresztül az egyenlőtlenségek feloldására is.

„A jövedelemegyenlőtlenségek növekedése a társas kapcsolatainkba van kódolva” – mondja Lengyel Balázs, az ELKH KRTK és a Corvinus Egyetem kutatója, a tanulmány levelező szerzője. – „Hasonló emberekkel barátkozunk, általában úgy, hogy a barátunk barátját is ismerjük. A társas kapcsolatok kialakulásának ezek alapvető jellemzői, ami miatt a nagy társadalmi hálózatokban, például egy város kapcsolathálózatában szegregátumok alakulhatnak ki. A legtöbb társadalomban a jövedelmi helyzet fontos hasonlósági tényező a barátságok szempontjából, ezért a szegények a gazdagoktól szegregáltak a baráti hálózatokban. Ez az egyenlőtlenségek további növekedését eredményezheti, hiszen a prosperitáshoz szükséges információk és lehetőségek nehezen jutnak el a gazdagoktól a szegényekhez.”

A kutatók erre az összefüggésre találtak közvetett bizonyítékot az iWiW-kapcsolathálózat anonim adatainak segítségével. A tanulmányban bemutatják, hogy azokban a magyar városokban jobban nőttek a jövedelemegyenlőtlenségek 2011 és 2016 között, ahol a kapcsolathálózat szegregált volt, és a jövedelemegyenlőtlenségek is magasak voltak 2011-ben.

Vajon mi állhat a városok kapcsolathálózati szegregációjának hátterében? A tanulmány eredményei szerint a városokon belüli nagy távolságok, a szolgáltatások központban való koncentráltsága, valamint a városban lévő fizikai korlátok – például vasutak, folyók vagy főutak – egyaránt nehezítik a találkozásokat, és növelik a hálózati szegregációt.

A hálózati szegregáltság csökkentésében a várostervezésnek lehet szerepe. – „A barátságokat ugyan nem lehet szabályozással alakítani, de a városban elérhető szolgáltatások, illetve a fizikai korlátok felszámolása képes megteremteni a találkozások és interakciók lehetőségét” – teszi hozzá Ságvári Bence (ELKH TK), a tanulmány egyik társszerzője. A kutatás egyik fontos állítása, hogy a fizikai térszerkezet várostervezésen keresztül történő átalakítása hosszú távon hozzájárulhat az egyenlőtlenségek csökkenéséhez.

A Tóth Gergő, Johannes Wachs, Ricardo Di Clemente, Jakobi Ákos, Ságvári Bence, Kertész János és Lengyel Balázs által írt tanulmány szabadon elérhető angolul ezen a linken.

Glossza címmel indított tudományos ismeretterjesztő podcastsorozatot a BTK

Elindult a Glossza, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos ismeretterjesztő podcastsorozata. Az adásokban a BTK kutatói a történelem, a régészet, a filozófia, az irodalom, a művészettörténet, a zene és a néprajz világát tárják fel a hallgatók előtt. A műsor célja a tudományos eredmények közérthető ismertetése, valamint elhelyezése a minket körülvevő világban.

A Glossza a múltban lezajlott folyamatok és a hétköznapi tapasztalatok közötti kapcsolódási pontokat keresi, új megvilágításba helyezve mindazt a tudást, amelyet a korábbi generációk hagytak ránk. A szerkesztők – Bódi Lóránt, Huhák Heléna és Szilágyi Adrienn – a tudomány és a kultúra különböző területeiről hívnak meg beszélgetőtársakat, akikkel más-más perspektívából közelítenek meg egy adott témát. A podcast azokra a kérdésre is keresi a válaszokat, hogy hol van a bölcsészettudomány helye a 21. században, és milyen tudást, tapasztalatot kínál a ma embere számára.

Az első adás apropóját Mitrovits Miklós, a BTK Történettudományi Intézet munkatársának nemrég megjelent Tiltott kapcsolat. A magyar-lengyel ellenzéki együttműködés, 1976-1989 című könyve adta. A történész Hodosán Róza szociológussal, a demokratikus ellenzék egykori tagjával beszélgetett a hetvenes-nyolcvanas évek magyar és lengyel rendszerellenes erőiről, az ellenzéki szerepvállalás lehetőségeiről, illetve kockázatairól. Szóba került többek között az is, hogy milyen titkos kiadványokat szállított nejlonzacskóba csomagolva a Báthory Express.

A Glossza első, Tiltott kapcsolat: a lengyel-magyar ellenzékiség történetéről Hodosán Rózával és Mitrovits Miklóssal című adása meghallgatható Spotify-on és Soundcloudon is.

További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.

Megjelent a KRTK által összeállított évkönyvsorozat, a Munkaerőpiaci Tükör legújabb kötete

Az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézete (KRTK KTI) 2000-ben indította el a magyarországi munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató, és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci Tükör című évkönyvsorozatot (Sorozatszerkesztő: Fazekas Károly). A sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát megőrizve idén is kiválasztottak egy olyan területet, amelyet különösen fontosnak tartanak a magyarországi munkapiaci folyamatok megértése, illetve a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. Így tehát az idei Közelkép az egészségi állapot és a munkaerőpiac kapcsolatát tárgyalja.

A Tükör

A kiadvány fejezetei a magyarországi munkapiac 2019–2020. évi fejleményeit, a koronavírus-járvány első hullámában alkalmazott kormányzati és vállalati szakpolitikákat, az egészségi állapot és a munkaerőpiac közötti kapcsolatot, a munkaerőpiac jellemzőinek időbeli alakulását jellemző statisztikai adatokat, illetve a magyarországi munkaerőpiaci kutatások friss publikációit mutatják be. Az egyes fejezetek megírásánál – ahol lehetett – igyekeztek kitérni a koronavírus-járvány 2020. évi tavaszi hullámával kapcsolatos fejleményekre is.

A Közelkép

A Közelkép című fejezet (szerkesztette: Elek Péter és Hajdu Tamás) az egészségi állapot, az egészségügyi ellátások igénybevétele és a munkaerőpiaci helyzet (gazdasági aktivitás, foglalkoztatás, keresetek, munkapiaci körülmények) közötti összefüggéseket vizsgálja Magyarországon. A kapcsolat komplex: egyrészt az emberek egészségi állapota befolyásolja foglalkoztathatóságukat, másrészt a munkaerőpiaci helyzet és a munkakörülmények vissza is hatnak az egészségükre. A Közelkép írásai különböző élethelyzetekben – a gyermekkortól kezdve egészen az időskorig – elemzik ezt a kétirányú kapcsolatot.

A tanulmányok egyik alapját az az egyedülállóan gazdag adminisztratív adatbázis jelenti, amelyet a  KRTK Adatbankja állított össze, és amely a magyar lakosságnak egy véletlenszerű mintájára vonatkozóan tartalmaz anonimizált munkapiaci és egészségügyi adatokat. Ez az adatbázis olyan kérdések megválaszolására ad lehetőséget, amelyekre korábban Magyarországon nem, vagy csak korlátozottan volt mód.

Jövedelmi és munkapiaci egyenlőtlenségek az egészségben

A kötet egyik hangsúlyos témája az egészségi állapotnak és az egészségügyi ellátás igénybevételének az egyenlőtlensége. Bíró Anikó, Branyiczki Réka és Kollányi Zsófia tanulmánya („Egészségi állapot és munkapiaci státus összefüggései Magyarországon és Európában”) rámutat arra, hogy a felnőtt magyar lakosság egészségi állapota lényegesen rosszabb, mint az európai átlag, és az egészségbeli elmaradás elsősorban a nem dolgozók körében jelentkezik. Egy másik, számos adminisztratív adatállományt felhasználó tanulmány („A mortalitás és morbiditás jövedelmi egyenlőtlenségei”) szerint a középkorú generáció halálozási rátája több mint kétszer nagyobb a települések jövedelem szerinti legszegényebb huszadában, mint a leggazdagabb huszadban, ezért a 45 éves nők 4,6 évvel, az ugyanilyen korú férfiak pedig 6,9 évvel hosszabb élettartamra számíthatnak a leggazdagabb településeken, mint a legszegényebbeken. Ráadásul ennek az eltérésnek legalább a felét megmagyarázza a szegényebbek körében magasabb arányt mutató elkerülhető – azaz a megelőzhető, illetve kezelhető betegségekkel összefüggő – halálozás. Az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférésben, azok igénybevételében, valamint az egészséget befolyásoló viselkedési formákban is jelentős jövedelemegyenlőtlenségek mutathatók ki.

A települési jövedelem szerinti különbségekhez hasonló egyenlőtlenségek tapasztalhatók a munkajövedelem szempontjából is. Bíró Anikó és Prinz Dániel tanulmánya („Munkajövedelem, egészségi állapot és egészségügyi kiadások”) megmutatja, hogy bár a magasabb jövedelmű dolgozók átlagosan egészségesebbek az alacsonyabb jövedelműeknél, a társadalombiztosítás rájuk fordított kiadásai mégis nagyobbak, ennek pedig részben hozzáférési okai vannak.

A Közelkép tanulmányai azt is bemutatják, hogy a munkapiaci helyzet megváltozásának – például az állásvesztésnek vagy az öregségi nyugdíjba vonulásnak – önmagában is jelentős egészséghatása lehet. Elek Péter, Krekó Judit és Munkácsy Balázs tanulmánya („A gazdasági válság és az állásvesztés hatása az egészségi állapotra”) szerint például az állásvesztés után a háziorvosi, illetve járóbeteg-megjelenések száma, valamint a gyógyszerfogyasztás is visszaesik, ugyanakkor a halálozási kockázat emelkedik.

A szakpolitikai intézkedések hatása

A Közelkép egy másik visszatérő témája a szabályozási környezet fontosságának dokumentálása. Csillag Márton, Marczell Kinga és Márk Lili tanulmánya („A táppénz ösztönzési hatásai”) szerint a táppénzszabályok elmúlt években történő szigorítása – például a táppénzplafon drasztikus csökkentése – jelentősen visszavetette a dolgozók táppénzen töltött idejét. Krekó Judit és Scharle Ágota pedig azt elemzi („Megváltozott munkaképesség, rokkantság, rehabilitáció”), hogy a megváltozott munkaképesség esetén kapható ellátások szigorítása, valamint a kapcsolódó keresletoldali szakpolitikai eszközök (például a foglalkoztatási kvóta) milyen hatással voltak e személyek foglalkoztatására és a rokkantsági rendszerbe való beáramlásukra. A kutatók megmutatják például, hogy a rehabilitációs hozzájárulás rendszerének körülbelül 20–25 ezer munkahely köszönhető, valamint azt is dokumentálják, hogy a rokkantsági és rehabilitációs ellátások rendszerének átalakításával egy relatíve rosszabb egészségi állapotú csoport lépett be az ellátásokba, tehát érdemben nőtt a rendszer célzottsága.

A koronavírus-járvány

A Közelkép a koronavírus-járvány második hulláma alatt került nyomdába, így még nyilvánvalóan nem vállalkozhatott a járvány egészségügyi, munkapiaci, gazdasági és oktatási következményeinek a teljes körű elemzésére. Váradi Balázs tanulmánya („Magyarországi közpolitikai reakciók a koronavírus-járványra 2020 első félévében”) azonban általános leírást ad a járvány során felmerülő egészségügyi és gazdasági döntési dilemmákról, továbbá röviden értékeli a Magyarországon 2020 első felében alkalmazott közpolitikai lépéseket. Köllő János írása („Foglalkoztatás a koronavírus-járvány első hullámának idején”) pedig a munkaerőpiaci hatásokat tekinti át a legújabb rendelkezésre álló adatok alapján, kitérve azok társadalmi csoportok szerinti heterogenitására is. Az elemzés megmutatja, hogy a koronavírus-járvány első hulláma idején bevezetett korlátozások, illetve a keresleti és kínálati oldalon jelentkező gazdasági zavarok a 2008-ban kezdődő gazdasági válságnál is súlyosabban érintették a munkaerőpiacot: a teljes munkaidős egyenértékesben mért foglalkoztatás 9 százalékkal volt alacsonyabb 2020 második negyedévében, mint január-február folyamán. A foglalkoztatás visszaesése aránytalanul nagy mértékben érintette a fiatalokat, a pályakezdőket és az alacsonyabb iskolai végzettségűeket. A munkahelyvesztés mértékét viszont csökkentette a távmunka térnyerése, ami leginkább a diplomások számára nyújtott segítséget: a második negyedévben otthon dolgozott az egyetemet végzettek, illetve a diplomás foglalkozásúak fele, ugyanakkor az érettségizetteknek csak az egytizede, a munkásoknak pedig kevesebb mint a két százaléka.

Egyéb témák

A Közelkép mintegy harminc tanulmánya természetesen számos egyéb kérdést is vizsgál. Külön alfejezet foglalkozik például a munkahelyi balesetekkel, az egészségügyi dolgozók egészségével, az orvosok elvándorlásával, a gazdasági átmenet hosszú távú egészségi következményeivel, a palliatív ellátás munkapiaci összefüggéseivel, vagy a gyermekkori egészségsokkok iskolázottságra kifejtett hatásával.

Extrém magas radiokarbonszintek nyomait keresik a kutatók több ezer éves faévgyűrűkben

A Nature Communications folyóiratban nemrég megjelent cikkben az ELKH-hoz tartozó debreceni Atomkiban működő IKER AMS-laboratórium, illetve a svájci ETH Zürich AMS-laboratórium kutatói több mint kétszáz egyedi faévgyűrűmintán végzett radiokarbon mérésen alapuló projekt eredményeit tették közzé. A tanulmányban foglalt komplex szakmai elemzés egy rendkívül érdekes témában folytatott kutatás eredményeit mutatja be, ebben a cikkben megismerhetik a kutatás tudományos hátterét.

A szén 14-es tömegszámú radioaktív izotópja (14C, más néven radiokarbon) természetes úton keletkezik, amikor a kozmikus sugárzás kölcsönhatásba lép a Föld légkörének felső rétegével. A kozmikus sugárzás a légkörbe hatolva többek között neutronokat hoz létre, amelyek az ütközések során lelassulva, majd a légköri nitrogén atommagjaival kölcsönhatásba lépve folyamatosan termelik a radiokarbont. Mivel a kozmikus sugárzás intenzitása közel állandó, és a Föld korához képest a radiokarbon felezési ideje rövid, a kozmikus hatásra folyamatosan keletkező (azaz kozmogén), illetve a folyamatosan elbomló 14C radioaktív izotóp egyensúlyi állapotban van, mennyisége közel állandó a Földön.

A radiokarbon beépül az élő szervezetekbe is. A légköri radiokarbon az oxidatív földi légkörben szén-dioxiddá alakul, ezzel a légköri szén-dioxid „nyomjelzője” lesz, amelynek aktivitása így szintén közel állandó. A radiokarbont tartalmazó szén-dioxid-molekula a nem radioaktív szén-dioxid-molekulákhoz hasonlóan a fotoszintézis során beépül a növényekbe, ennek következtében tehát az egész élővilágban jelen van. Az élőlények életük során folyamatosan építik be a szervezetükbe a radiokarbont, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan veszítenek is belőle, egyrészt az anyagcsere során, másrészt amiatt, hogy a radiokarbon nem stabil izotóp. A biológiai felezési idő – amely alatt az élőlényt alkotó szerves vegyületek fele kicserélődik – néhány év, ami nagyon rövid idő a radiokarbon felezési idejéhez képest. Így az élőlények biológiai szenének fajlagos aktivitása kvázi folyamatosan leköveti az atmoszférikus szén fajlagos radiokarbon-aktivitását, azaz értéke közel állandó.

A radiokarbon bomlása teszi lehetővé a pontos kormeghatározást, ugyanis ha az élőlény elpusztúl, akkor megszűnnek az anyagcsere-folyamatai is, így benne a 14C mennyisége már nem tart egyensúlyt az atmoszférikus koncentrációval. Innentől kezdve a radioaktív bomlás miatt folyamatosan csökken a radiokarbon mennyisége a maradványban, amennyiben zárt rendszerről van szó. Igen szerencsés körülmény, hogy a radiokarbon felezési ideje 5730 év, mert ez kifejezetten alkalmassá teszi az emberi léptékű történelmi korok vizsgálatára.

A radioaktív bomlástörvény alapján kiszámítható az életfolyamatok megszűnése óta eltelt idő, azaz a lelet kora. Ennek megfelelően ez egy abszolút kormeghatározási módszer, mely ideális esetben nem igényel semmilyen kiegészítő információt a mért mintával kapcsolatban. Ez a felismerés olyan horderejű volt a tudományban, hogy a módszer kidolgozásáért 1960-ban F. W. Libby Nobel-díjat kapott.

A 14C kormeghatározás alappillérét az elmúlt tízezer évre nézve a jól konzerválódott, és a „dendrokronológia” (faévgyűrűk tudománya) módszerével igen pontosan datálható faévgyűrű-kollekciók adják – pontosabban egy, az azok részletes szénizotópmérésével nyert adatbázis, az úgynevezett radiokarbon kalibrációs görbe. E kalibrációs görbe folyamatos tökéletesítése, hitelesítése, egyre nagyobb pontosságú felmérése az egyik legfontosabb feladata a ma működő, kormeghatározással foglalkozó kutatóműhelyeknek.

2012-ben Miyake és munkatársai a radioaktív 14C izotóp kiugróan magas koncentrációját figyelték meg az i. sz. 775-ből származó faévgyűrűkön. A jelenség globális létezését a Föld több kontinenséről származó korabeli faévgyűrűk vizsgálata révén több független laboratórium, köztük az Atomki is megerősítette. Azóta még további hasonló eseményeket azonosítottak az elmúlt néhány ezer évből – ezeket a felfedező kutató után immár „Miyake-eseményként” tartja számon a tudomány.

A Miyake és munkatársai által felfedezett radiokarboncsúcs az i. sz. 775-ben nőtt faévgyűrűkön. A szénizotópmérés eredményeit bemutató ábra az elsőként kimutatott Miyake-eseményről. (Miyake et al. 2012. Nature 486: 240-242.)

Ezek a Miyake-események azért érdekesek, mert a felső légkörben természetes úton, a kozmikus sugárzás hatására folyamatosan termelődő radiokarbon szintje azokban az időpontokban olyan ugrásszerű emelkedést mutat, melyre földi eredetű magyarázat nem adható. Ilyen léptékű változás ugyanis csak emberi hatásra történt a XX. század derekán, a légkörben végrehajtott nukleáris fegyverkísérletek következtében. A számítások szerint a 14C izotóp globális szintjében megfigyelt korábbi kiugrásokat tehát csak a kozmikus eredetű sugárzási szint hirtelen megemelkedése okozhatta, amelyet esetleg erős napkitöréssel vagy nem túl távoli szupernóva-robbanással lehet magyarázni. A világ vezető laboratóriumai jelenleg is intenzív és szisztematikus kutatást folytatnak faévgyűrű-kollekciókon annak érdekében, hogy évezredekre visszamenően feltérképezhessék a Miyake-eseményeket.

Wang és munkatársai egy 2017-ben megjelent publikációjukban újabb Miyake-eseményt jelentettek be: egy Kínából származó farönkmaradványon végzett vizsgálat alapján szerintük i. e. 3371-ből szintén szokatlan kiugrás figyelhető meg a háttérsugárzásban.

A bejelentett esemény ellenőrzése érdekében két további, más helyről (White Mountains, Egyesült Államok, illetve Moselle-völgy, Franciaország) származó, 5400 éves faévgyűrű-sorozat nagy pontosságú radiokarbon-elemzését végezték el a debreceni AMS-laboratórium (Atomki – Isotoptech Zrt.) kutatói amerikai, svájci és német kutatóintézetekkel együttműködésben.

Az i. e. 3371. évre feltételezett Miyake-esemény ellenőrzésére használt faévgyűrűs sorozat(ok) képe. Fent a két újabb vizsgálathoz használt metszetek, lent pedig az a kínai faminta, amelyen az eredeti mérések történtek. (Jull et al. 2021)

A Nature Communications folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban két laboratórium (IKER AMS-laboratórium, Atomki, Debrecen és ETH Zürich AMS-laboratórium, Svájc) egy több mint kétszáz egyedi faévgyűrűmintán végzett gyorsítós tömegspektrométeres (Accelerator Mass Spectrometer – AMS) radiokarbon-méréssel cáfolta meg, hogy az i. e. 3392–3351 időszakban előfordult volna a feltételezett anomália.

A debreceni Atomki (DeA), a svájci ETH Zürich (ETH), a Wang és munkatársai (Wang et al. 2017) által mért értékek, valamint az eddig elfogadott szénizotópos kalibrációs görbe (IntCal) adatai (Jull et al. 2021)

Bár a földi 14C szint ilyen mértékű emelkedéseihez valóban kozmikus szintű, jelentős háttérsugárzásbeli kiugrás szükséges, ezt csak a legmodernebb és legérzékenyebb gyorsítós tömegspektrométeres módszerrel lehet kimutatni. Ehhez viszont olyan szigorúan ellenőrzött és minőségbiztosított előkészítő laboratóriumi háttér szükséges, amelyből csak igen kevés van a világon – ezek közül az egyik épp hazánkban, a debreceni AMS-laboratóriumban működik.

A tanulmányban bemutatott kutatási projekt szakmai vezetője A. J. Timothy Jull vendégprofesszor volt. Az Atomki részéről további három kutató (Molnár Mihály, László Elemér és Varga Tamás) vett részt a vizsgálatokban, akik a 2016-ban létrehozott, és immár nemzetközi elismertségnek örvendő Izotópklimatológiai és Környezetkutató (IKER) Központ munkatársai. A kutatást az Európai Unió és Magyarország támogatta az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában, a GINOP-2.3.2.-15-2016-00009 számú „IKER” projektben.

Hivatkozás:

Jull et al.: Rapid 14C excursion at 3372-3371 BCE not observed at two different locations cikkéhez (Nature Communications volume 12, Article number: 712 (2021))

Megváltozhat a halak test- és pikkelyalakja a természetes vizekben található gyógyszermaradványok miatt – állítják a kutatók

A természetes vizekben lévő gyógyszerhatóanyagok befolyásolhatják a halak test- és pikkelyalakját – állapították meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói az ELKH CSFK vezetésével zajló vizsgálatok alapján. A budapesti agglomeráció kisvízfolyásaiból vett mintákon folytatott kutatás eredményeit összefoglaló tanulmányt a rangos PeerJ szakfolyóiratban publikálták február 11-én.  A szemmel nem észrevehető alakmódosulások vizsgálata új típusú adatokkal segítheti a mikroszennyezők környezeti kockázatainak becslését.

“A jelenleg használatos szennyvíztisztítási technológiák a legtöbb gyógyszerhatóanyag-maradványt nem képesek kiszűrni, így ezek többé-kevésbé akadálytalanul juthatnak át a szennyvíztelepeken. Így fordulhatott elő, hogy a budapesti agglomeráció kisvízfolyásaiból vett mintákban 54 különböző hatóanyagot sikerült kimutatni. A szerteágazó projekt keretében azonban arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hatóanyagok jelenléte és az adott vízfolyásban élő halak alakja között kimutatható-e valamilyen összefüggés” – hangsúlyozza Dr. Staszny Ádám, a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet szakértője.

A rangos PeerJ szakfolyóiratban most publikált eredmények szerint a kimutatott hatóanyagok közül négyről derült ki egyértelműen, hogy a halak alakjának megváltozását okozza. Ezek: a hangulatjavítók hatóanyagát jelentő citalopram, a szív- és érrendszeri betegségek esetén alkalmazott propranolol, a reumás fájdalmakra használt kodein, valamint a koszorúér-betegség kezelésére alkalmazott trimetazidin.

“Ezek a hatóanyagok igen kis koncentrációban, pusztán nanogramm/literes nagyságrendben fordultak elő a felszíni vizekben, ami azt jelenti, hogy az emberi szervezetre nem fejtenek ki hatást. A halakra viszont összességében mégis kimutatható hatást gyakoroltak a keverékeik” – mutat rá Dr. Staszny Ádám. Mint hozzátette, a feltárt jelenség pontos mechanizmusának megértéséhez további vizsgálatok szükségesek, ám úgy tűnik, az új módszer ígéretes lehet az ökotoxikológiai gyakorlatban is.

A vizsgálat a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program támogatásával valósult meg (projektszám: NVKP_16-1-2016-0003; projektvezető: Dr. Kondor Attila Csaba, CSFK), melynek keretében a kutatók a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) vezetésével vizsgálták a budapesti várostérség vizeiben mérhető gyógyszerhatóanyag-maradványokat, illetve azok lehetséges kockázatait. A kutatásban részt vettek az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) szakemberei is. Az interdiszciplináris vizsgálatsorozat halakra koncentráló szakaszát Dr. Ferincz Árpád vezetésével a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet Természetesvízi Halökológiai Tanszéke (Dr. Weiperth András és Juhász Vera) koordinálta.

A mintavételezés a budapesti agglomeráció kisvízfolyásaiból történt (Fotó: Dr. Ferincz Árpád)

A képen az ezüstkárász (A), a bodorka (B) és a domolykó (C) sematikus képe és szkennelt pikkelye látható a rajtuk felvett mérőpontokkal, amelyek egymáshoz viszonyított elhelyezkedése jellemzi az alakot (Forrás: Dr. Staszny Ádám)

Új ipari anyagvizsgálati szabványt dolgoznak ki az EK kutatói a januárban indult EASI-STRESS projekt keretében

A hazai innováció elősegítése szempontjából példaértékű EU H2020 pályázatot nyertek el az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) kutatói. A három évre szóló, közel 150 millió forintos pályázati támogatást az EK Neutronspektroszkópiai Laboratóriumának munkatársai kapták egy új roncsolásmentes ipari anyagvizsgálati (elfogadott) szabvány továbbfejlesztésére és magyarországi bevezetésére. Az új eljárással csökkenthetővé válhat az anyagfelhasználás, megbízhatóbbak lehetnek a termékek, mindez pedig jelentős költségmegtakarítást eredményezhet. Az EASI-STRESS nevű projektben négy kiemelkedő európai kutatási infrastruktúra (KI), egy egyetem, két kutatásközvetítő cég és hét csúcsvállalat vesz részt partnerként. Ez utóbbiak közül négynek jelentős hazai iparági kapcsolódásai is vannak.

A munkában többek között olyan ismert cégek leányvállalatai működnek közre, mint az Airbus, a Rolls-Royce, a Siemens, a francia atomerőmű-gyártó EDF, a Győrben autóipari beszállító üzemmel rendelkező NEMAK, a világ legnagyobb acélgyártója, az Acelor-Mittal, vagy a világ vezető 3D fémnyomtató cége, a Volum-E.

Az EASI-STRESS projektben közreműködő egyik kutatási infrastruktúra az EK csillebérci kampuszán működő Budapesti Kutatóreaktor. Balra a 10 megawatt teljesítményű atomreaktor épületegyüttese, jobbra a reaktortömb és a neutrondiffrakciós berendezések.

A projekt célja különféle anyagok és alkatrészek belső feszültségének roncsolásmentes röntgen- és neutrondiffrakciós vizsgálata, a mérési módszerek, illetve az erre szolgáló eszközök elterjedésének az előmozdítása, továbbá a különböző kísérleti módszerekkel mért eredmények egységes értelmezése, valamint az új mérési szabványok ismertetése az ipari szereplőkkel szoros együttműködésben. Ez a módszer lehetővé teszi a különböző használati eszközök gyártása során keletkező belső feszültségek kialakulásának, illetve az eszközök használat közbeni változásának a jobb megértését a mért adatok közvetlen összehasonlítása, és a jelenlegi ipari tervezési/modellezési eszközökbe való beépítése révén. Az új módszer ipari bevezetésével egyrészt felderíthetők az alkatrészek gyártásánál keletkező hibák, így például nyomon követhető a hegesztések, vagy a mechanikai behatások miatt bekövetkező mikrorepedések kialakulása és terjedése. Másrészt – minőségbiztosítási eljárásként történő alkalmazással – a környezeti hatások miatt a tárgyak használata közben bekövetkező anyagfáradásra (pl. ridegedés, repedésgócok kialakulása), és ezáltal a tárgyak élettartamára vonatkozóan lehet következtetéseket levonni.

A gyártási folyamatok paraméterei nagymértékben befolyásolják az anyagszerkezetet. Öntvényeknél például a megszilárdulás sebessége kihat az ötvözeti anyagok atomjainak elhelyezkedésére, és amennyiben nem az ideális kristályszerkezet alakul ki, akkor az anyagon belül feszültség marad. Röntgendiffrakcióval az alkatrészek felületén, neutronokkal pedig az anyagok mélységében is láthatóvá válik a kristályrács mikroszerkezete, annak torzulása, és ebből kiszámítható a belső feszültség. (Röntgen esetén a feszültség két irányát, neutron esetén mindhárom irányt mérhetjük.)

Az EK Budapesti Neutron Centrumának (BNC) munkatársai jelentős tapasztalattal rendelkeznek a neutrondiffrakciós feszültséganalízisben. A bal oldali kép a BNC egyik spektrométerének mintaasztalát mutatja, melyen egy gázturbinakerék élettartam-hosszabbításához a mikro (fázis) szerkezet roncsolásmentes vizsgálata folyik. A jobb oldali képen olyan kísérleti összeállítás látható, amelyben a neutronnyalábban a minta hajlítására, és így a neutrondiffrakciós mérés közbeni keltett feszültség mérésére alkalmas eszközt helyeztek el.

A modern gépalkatrészek előállításakor sokszor egyszerre alkalmaznak hőkezelést és alakformálást. Sokkomponensű ötvözeteknél az alkalmazott eljárásoktól függ a darabban a fémszerkezeti összetétel, így benne a maradékfeszültség is. A gyártástervezésben átfogó programcsomagokat fejlesztettek ki az ilyen folyamatok modellezésére, és ezek kísérleti validálása elengedhetetlen feltétele a tervezési eredmények tényleges gyártásba vitelének. A diffrakciós feszültségmeghatározás az egyik leginformatívabb roncsolásmentes kísérleti módszer. Az ilyen mérési eljárások szabványosítása teszi lehetővé a hatékony ipari szintű alkalmazást. Ezeknek az ismereteknek a fémes és kerámia alkatrészek tervezési folyamatába történő beépítése csökkentheti az anyagfelhasználást, illetve megbízhatóbb és hosszabb élettartamú termékeket eredményezhet, ami egyben jelentős költségmegtakarítást is jelent.

A projekt keretében az ipari cégek és a méréseket végrehajtó kutatók közösen meghatározzák, majd a cégek előállítják a validálásra alkalmas vizsgálati mintákat, illetve azokat rendelkezésre bocsátják a mérésekre. A diffrakciós méréseket a KI-k végzik: a röntgenvizsgálatokat az egyetemi röntgenlaborokban (korlátozottan), illetve a két legnagyobb európai szinkrotronforrásnál (ESRF-Grenoble, HZG-Hamburg), a neutronos kísérleteket pedig a világ legjelentősebb neutronkutató intézetében (ILL-Grenoble), valamint az ELKH EK égisze alatt működő Budapesti Neutron Centrumban (BNC) valósítják meg. A Manchesteri Egyetem mellett dán és francia tech-transzfer cégek (DTI, CETIM) gondoskodnak a modellezés-validálás összehangolásáról, továbbá a mérési eljárás és a modellezés szabványba vitelének feladatairól.