Városi vadvilág, avagy az emberipajzs-hatás

Az elmúlt évtizedekben egyre sokasodtak azok a tudományos megállapítások, melyek arra világítanak rá, hogy az emberi faj milyen hatalmas mértékben idézi elő a Föld más fajainak a kipusztulását. Nem minden faj fizet azonban rá az emberi terjeszkedésre: a jó alkalmazkodóképességűek gyakran egyenesen „hasznot húznak” a települések közelségéből. A témáról az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PLOS Biology-ban nemrégiben megjelent tanulmány egy nemzetközi tudósokból álló kutatócsoport vizsgálatait foglalta össze. A kutatásban Garamszegi László Zsolt személyében a budapesti ELKH Ökológiai Kutatóközpont is részt vett.

Az urbanizáció terjeszkedésével egyre több nem háziasított állat kezdett az ember közelében élni az elmúlt évtizedekben és évszázadokban. A városi vadvilág alkalmazkodott a forgalomhoz, a zajhoz és az emberek életmódjához – az ilyen jellegű urbanizációval párhuzamosan viszont drasztikusan lecsökken a zsákmányállatok ragadózókkal szembeni, ún. antipredátor viselkedésének a hatékonysága.

A kutatott jelenség az úgynevezett emberipajzs-hatás, ami azt jelenti, hogy az ember jelenléte és tevékenysége miatt megszűnik (vagy nagyon lecsökken) a természetes élőhelyen érződő predációs nyomás, vagyis a ragadozók a városokban nem képesek bántani a beköltöző prédaállataikat. Természetesen kisebb ragadozók élnek a városokban is, de az ő tevékenységük is erősen korlátozott, így ezek nem gyakorolnak olyan erős szelekciós nyomást a városi prédákra, mint a vadonban. Azok az állatfajok tehát, amelyek megtanultak az ember közelében élni, elég „jól járnak”, az ember ugyanis megvédi őket más ragadozóktól.

„Nem állíthatjuk, hogy a város az állatok számára »terülj, terülj asztalkámat« kínálna, és azt sem, hogy a városban nincsenek veszélyek. De a városok mindenképpen tolerálható környezeti feltételeket jelentenek sok állat (és növény) számára, csak ehhez tudni kell alkalmazkodni. Sok faj nem képes erre, de sok faj igen, ami azt eredményezi, hogy az ember és az állatvilág képes hosszú távon egymás mellett élni” – fogalmaz Garamszegi László Zsolt.

A kutatásokból az is kiderült, hogy az antropocén evolúció hatására gyorsan, pár generáció alatt bekövetkeznek ezek a változások, tehát az ember akaratlanul is előidéz olyan folyamatokat, amelyeket egyébiránt háziasítással tenne: a kutatók szerint nyilvánvalók a háziasítás és az urbanizáció által gyakorolt szelekciós nyomás közötti hasonlóságok.

Az Európai Régészek Szövetségének 26., egyben első virtuális konferenciáján Bánffy Esztert választották a szervezet új elnökévé

A világjárvány miatt kialakult különleges helyzetben a többezres tagságú European Association of Archaeologists (EAA) idei, eredetileg Budapestre tervezett konferenciáját a Szövetség a virtuális térben valósította meg 2020. augusztus 24–30. között. Az európai régészettudomány egyik legfontosabb rendezvényének keretében a bioarcheológiai, archeometriai, környezetrégészeti, valamint tájtörténeti kutatások széles tárházát érintették az ELKH BTK Régészeti Intézet munkatársainak előadásai, az őskortól a középkoron át egészen a kora újkorig.

A 2020. évi konferencia megszervezését eredetileg az ELTE, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vállalta közösen, széles körű hazai szakmai együttműködés mellett. A konferencia azonban a járványhelyzet miatt elmaradt, és a tervek szerint 2022-ben rendezik meg.

A virtuális konferencia eredetihez képest némileg egyszerűsödött tudományos programjában így is több mint 150 szekcióban összesen 1800 online előadás és poszter kapott helyet, amelyeket több mint 2000 résztvevő kísérte nyomon az online felületeken. A szervezők munkája által egy szokatlan, ám rendkívül érdekes, számos kitűnő előadást, szekciót tartalmazó, igazán hasznos konferencia valósult meg.

Szécsényi-Nagy Anna

Számos magyarországi intézmény munkatársai között a BTK Régészeti Intézetének kutatói is több előadásban, poszteren mutatták be eredményeiket. A konferencia egyik kiemelt (keynote) előadását Szécsényi-Nagy Anna tartotta „Prehistory of the Carpathian Basin from the perspective of archaeogenetics” címmel.

Az Archaeogenetikai Laboratórium, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport és a témacsoportok munkatársai az előadások mellett különféle szekciók szervezésében is részt vettek. Sokan azonban a virtuális térben nem tudták vállalni az eredetileg tervezett szekciók megtartását, így azokat 2022-ben szervezik majd meg Budapesten.

A konferencia során választották meg a Szövetség új elnökét és tisztségviselőit is. A Szövetség eddigi vezetőjének, Felipe Criado-Boadónak lejárt a mandátuma, ezért a szavazatok nagy többsége alapján Bánffy Esztert, a DAI RGK (Német Régészeti Intézet) igazgató asszonyát választotta meg a tagság az EAA következő, egyben első magyar női elnökévé.

Bánffy Eszter

Bánffy Eszter az ELKH BTK Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Német Régészeti Intézet frankfurti kutatóintézetének igazgatója, a British Academy tagja. Kutatási területe a neolitikum és a rézkor régészete, az élelmiszer-termelésre való áttérés, az elméleti régészet, valamint a korai vallások régészeti hagyatékai. A nyugat-dunántúli ásatások résztvevője és vezetője, aki a Duna mentén is vezetett kutatási programokat.

Tíz könyv szerzője és három kötet szerkesztője, továbbá több mint száz tudományos cikk, illetve fejezet szerepel a publikációs listáján, amelyek Európában, az Egyesült Államokban, Oroszországban és Japánban jelentek meg. Számos előadást és kurzust tartott Magyarország, Európa és az Egyesült Állomok különböző egyetemein, köztük a Harvardon, ahol 2008-ban egy szemesztert töltött vendégkutatóként.

Az Európai Régész Szövetségen kívül tagja többek között az European Academy of Sciences and Arts-nak, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak, és alapító tagja volt a Magyar Régész Szövetségnek. Munkásságát Révay-díjjal és Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel is elismerték.

Az ELKH az idei Tudományok Fővárosa rendezvény főtámogatója

A korábbi évek sikerét folytatva 2020. október 17-én, szombaton immár negyedik alkalommal rendezik meg a hazai tudományos élet leginspirálóbb tudománynépszerűsítő, tudományos ismeretterjesztő rendezvényét, a Tudományok Fővárosát. Idén az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat főtámogatóként és kiemelt szakmai partnerként csatlakozik a rendezvényhez, amelynek fővédnökségét Dr. Maróth Miklós, az ELKH elnöke vállalta. 

Az idei eseményt a koronavírus-helyzetre való tekintettel az interneten, élő videóközvetítések formájában tartják meg, a felvételek pedig egy éven át elérhetők lesznek a rendezvény weboldalán.

Az online forma adottságait kihasználva a szervezők a 12−32 év közötti korosztályt célozzák meg az idei programmal, így a pályaválasztás előtt álló, illetve továbbtanulni vágyó fiataloknak felhívhatják a figyelmét a tudományokban rejlő lehetőségekre. Emellett természetesen korosztálytól függetlenül szeretettel várnak a tudomány iránt érdeklődő minden résztvevőt.

A szervezők idén is inspiráló előadókkal érdekes témák bemutatására készülnek az ELKH kutatóinak bevonásával, de a hagyományokat követve vezető hazai K+F vállalatok, más kutatóintézetek fiatal kutatói, továbbá egyetemek, tudományos, illetve technológiai cégek, szervezetek tudományos képviselői is az előadók között lesznek.

Vegyen részt Ön is a Tudományok Fővárosa 4.0 rendezvényen 2020. október 17-én, szombaton 10:00−20:00 óra között.

Az online közvetítés az alábbi oldalakon követhető: Tudományok Fővárosa esemény Facebook oldala,Tudományok Fővárosa weboldala, Tudományok Fővárosa Youtube csatornája.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a győri Széchenyi István Egyetem, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

Stratégiai együttműködési megállapodás jött létre a Széchenyi István Egyetem (SZE), az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága között. Az Egyetem képviseletében Dr. Földesi Péter rektor, Dr. Filep Bálint elnök és Dr. Kovács Zsolt kancellár, a SZTAKI képviseletében Dr. Monostori László igazgató, az ELKH Titkársága képviseletében Dr. Maróth Miklós elnök alá a megállapodást.

Az együttműködés eredményeként a felek partnerségre léptek egymással az autonóm járművek, az e-mobilitás, az intelligens közlekedési rendszerek, a precíziós növénytermesztés, az infokommunikáció, a mesterséges intelligencia, valamint az ipar 4.0 szakmai kérdéseit illető oktatási, kutatási és pályázati területeken.

Az együttműködés – az SZE bázisán létrejövő Science Park megvalósítása jövőképének és programjának szem előtt tartásával – kiemelten az innovációs ökoszisztéma fejlesztését célozza meg. Ennek alapját, illetve kiinduló technológiai bázisát a SZTAKI, a Széchenyi Egyetem, valamint az Audi Hungaria Zrt. közreműködésével korábban létrehozott, mintalaborként funkcionáló IPAR 4.0 Kutatási és Innovációs Kiválósági Központ jelenti, amely előmozdítja a tudás- és technológiatranszfert a robotizáció terén a hazai kis- és középvállalkozások számára. A további fontos programelemek között szerepel a kooperatív ipari PhD-kutatások, illetve a kutatói utánpótlás támogatása, amelyek célja a tehetséges fiatalok bekapcsolása a tudományos életbe.

A stratégiai együttműködés számos kölcsönös előnnyel jár a felek számára, támogatja az alapkutatási eredmények minél szélesebb körű társadalmi és gazdasági hasznosulását, továbbá elősegíti a felek eredményes felkészülését az Európai Unió következő, Horizon Europe pályázati ciklusára.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a győri Széchenyi István Egyetem, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága

Stratégiai együttműködési megállapodás jött létre a Széchenyi István Egyetem (SZE), az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága között. Az Egyetem képviseletében Dr. Földesi Péter rektor, Dr. Filep Bálint elnök és Dr. Kovács Zsolt kancellár, a SZTAKI képviseletében Dr. Monostori László igazgató, az ELKH Titkársága képviseletében Dr. Maróth Miklós elnök alá a megállapodást.

Az együttműködés eredményeként a felek partnerségre léptek egymással az autonóm járművek, az e-mobilitás, az intelligens közlekedési rendszerek, a precíziós növénytermesztés, az infokommunikáció, a mesterséges intelligencia, valamint az ipar 4.0 szakmai kérdéseit illető oktatási, kutatási és pályázati területeken.

Az együttműködés – az SZE bázisán létrejövő Science Park megvalósítása jövőképének és programjának szem előtt tartásával – kiemelten az innovációs ökoszisztéma fejlesztését célozza meg. Ennek alapját, illetve kiinduló technológiai bázisát a SZTAKI, a Széchenyi Egyetem, valamint az Audi Hungaria Zrt. közreműködésével korábban létrehozott, mintalaborként funkcionáló IPAR 4.0 Kutatási és Innovációs Kiválósági Központ jelenti, amely előmozdítja a tudás- és technológiatranszfert a robotizáció terén a hazai kis- és középvállalkozások számára. A további fontos programelemek között szerepel a kooperatív ipari PhD-kutatások, illetve a kutatói utánpótlás támogatása, amelyek célja a tehetséges fiatalok bekapcsolása a tudományos életbe.

A stratégiai együttműködés számos kölcsönös előnnyel jár a felek számára, támogatja az alapkutatási eredmények minél szélesebb körű társadalmi és gazdasági hasznosulását, továbbá elősegíti a felek eredményes felkészülését az Európai Unió következő, Horizon Europe pályázati ciklusára.

A KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója az első generációs diplomás fiatalok tapasztalatairól publikált Angliában

Adamecz-Völgyi Anna, az ELKH KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója az oktatási mobilitást kutatja Angliában, a University College London (UCL) Social Research Institute-ban. A projektet Morag Henderson és Nikki Shure vezeti. Első közös tanulmányuk augusztusban jelent meg az Oxford Review of Education című folyóiratban. Azt vizsgálják, hogy az első generációs egyetemisták másként élik-e meg az egyetemi éveket, mint azok, akiknek diplomások a szülei. Az eredmények azt mutatják, hogy az első generációs egyetemisták több segítséget igényelnek az egyetemi tanulmányaik során.

A felsőoktatás alapvető fontosságú az egyes emberek és a társadalom számára egyaránt. Magasan képzett munkaerőt hoz létre, ami a gazdasági növekedés alapja, és a diplomát szerzettek számára számos pénzügyi és egyéb előnyt teremt. A diplomaszerzés a teljes életpálya alatt növeli a béreket, csökkenti a munkanélküliség valószínűségét, és még az egészség megőrzésében is szerepet játszik. Bár az egyetemi tanulmányok hasznossága megkérdőjelezhetetlen, és a diplomások aránya a legtöbb országban emelkedik, a diákok nem azonos esélyekkel jutnak be a felsőoktatásba. A hátrányos helyzetű fiatalok kisebb valószínűséggel mennek egyetemre, és számottevő a különbség a magasan iskolázott, magas jövedelmű, illetve az alacsonyan iskolázott, alacsony jövedelmű családokba született gyerekek felsőoktatási részvétele között. Angliában például a diplomás szülők gyerekei 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel mennek egyetemre, mint azok a fiatalok, akik az elsők lennének a családjukban, ha diplomát szereznének. A hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási részvételének ösztönzése nem csupán a társadalmi igazságosság és egyenlőség szempontjából fontos, hanem gazdasági érdek, ami nélkül egy ország értékes humán tőkét veszít, és mindez alááshatja gazdasági növekedését. Számos ország ezért explicit oktatáspolitikai célként fogalmazza meg, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok között is növelje a diplomások arányát. Angliában az ezt célzó oktatáspolitikai csomag 1998-ban indult, Widening Participation („Az egyetemi részvétel szélesítése”) néven, és segítségével 50 százalékra sikerült emelni a felsőoktatási részvételi arányt.

A 2020 augusztusában az Oxford Review of Education folyóiratban publikált cikk volt az első lektorált tanulmány a projektben, amelyet a Nuffield Alapítvány* finanszíroz. A szerzők egy longitudinális kohorszkutatás (Next Steps) adatait használják, amely 13-tól 25 éves korig követi olyan fiatalok mintáját, akik 1989–90-ben születtek. A fiatalok 27 százaléka szerzett diplomát 25 éves koráig, és kétharmaduk az első olyan a családban, aki egyetemre ment. A kutatók azt találták, hogy a nem-diplomás szülők gyerekei nemcsak kisebb valószínűséggel kezdenek felsőoktatási tanulmányokba, de ha egyetemre mennek, kisebb valószínűséggel választják a legjobb egyetemeket, és valamivel nagyobb valószínűséggel esnek ki onnan, mint a diplomás szülők gyerekei. Az első generációs egyetemisták a diplomás szülők gyerekeihez képest nagyobb valószínűséggel választanak olyan szakot, ami jó keresetet ígér és erősen kötődik a munkaerőpiachoz – például jogot vagy közgazdaságtant –, és kisebb valószínűséggel művészeteket vagy bölcsészetet.

Kérdés, hogy ezek a különbségek a munkaerőpiacon hogyan csapódnak le. Ezt a projekt további tanulmányaiban vizsgálják, ahogy azt is, hogy az első generációs státusz jó mércéje-e a hátrányos helyzetnek az egyetemi tanulmányok szempontjából, vagy hogy a különféle nem-kognitív készségek (személyiségjegyek) hogyan befolyásolják az oktatási mobilitást. A projekt eredményei várhatóan hozzájárulnak az angol oktatáspolitika formálásához és a felsőoktatás hatékonyságának növeléséhez. A kutatás első eredményeit számos akadémiai konferencián, szemináriumon és szakpolitikai döntéshozókból álló közönség előtt is bemutatták a szerzők: például a European Association of Labor Economics (EALE), a Society of Labor Economists (SOLE), a European Society of Population Economics (ESPE) és a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület éves konferenciáin, a brit Oktatási Minisztériumban, valamint a Cardiff Egyetem, a Cambridge-i Egyetem, a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet és a London School of Economics szemináriumain. A kutatásról írtak az Economics of Higher Education blogon, és a most megjelent tanulmányról többek között a Daily Telegraph és a Times Higher Education is beszámolt.

*A Nuffield Alapítvány egy jótékonysági szervezet, amelynek a célja a társadalmi jólét legszélesebb értelemben vett növelése. Oktatással és szociálpolitikával kapcsolatos kutatást és innovációt finanszíroz, valamint az oktatás, a tudomány és a társadalomtudományok kutatásának kapacitásépítésén dolgozik. Ezt a projektet a Nuffield Alapítvány finanszírozta (támogatásszám EDO / 43570). A szerzők állításai a saját véleményüket tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Alapítvány véleményével. További információ a www.nuffieldfoundation.org oldalon érhető el.

A hivatkozott cikk a következő:

Morag Henderson, Nikki Shure and Anna Adamecz-Völgyi: Moving on up: ‘first in family’ university graduates in England. Oxford Review of Education 2020. doi: 10.1080/03054985.2020.1784714

Az éghajlatváltozás hatását bemutató fajelterjedési modellek egyik gyenge pontjára mutatott rá az Ökológiai Kutatóközpont két kutatója

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont két kutatója – Bede-Fazekas Ákos tájépítész, programozó, és Somodi Imelda biológus – a fajelterjedési modellek bizonytalanságainak egy eddig feltáratlan forrását mutatták ki. A fajelterjedési modellek képesek növény- és állatfajok jelenlegi, illetve a jövőben várható elterjedését megbecsülni, éppen ezért alkalmasak arra is, hogy az éghajlatváltozás természetre gyakorolt hatását térképen szemléltessék. Mivel modellekről van szó, ezért bizonytalansággal terheltek, mely bizonytalanságokat a kutatóknak ismerniük kell annak érdekében, hogy a modellek által adott előrejelzéseket megfelelő módon értelmezhessék és kommunikálhassák. A kutatók eredményüket a nemzetközi ökológus közösség egyik rangos lapjában, a „Methods in Ecology and Evolution” című szakfolyóiratban publikálták.

Az elterjedési modellek segítségével az ökológusoknak lehetősége nyílik megbecsülni, hogy az éghajlat változása miképpen hat az egyes fajok vagy életközösségek potenciális elterjedési területére. Segítségükkel felismerhetik, hogy mely fajokat milyen mértékben és milyen − pozitív vagy negatív − módon érint a várható felmelegedés és az évi csapadékeloszlás változása. E modellek először a közelmúltban (referencia-időszakban) tapasztaltak alapján megtanulják a faj környezeti igényeit, majd ezután képesek becslést adni a jövőben várható elterjedésre vonatkozóan. A környezetet a vízrajzi, talajtani, domborzati stb. paramétereken túl legfőképpen éghajlati változókkal szokás jellemezni. Az elterjedési modellek a nyers éghajlati adatok (pl. a 12 hónap csapadéka) helyett származtatott, ún. bioklimatikus változókat használnak. A bioklimatikus változókra – különböző megfontolások alapján – a fajok elterjedését nagyban befolyásoló tényezőkként tekintenek a kutatók. Ökológiai jelentőségükön és könnyű értelmezhetőségükön túlmenően a bioklimatikus változók nagy előnye, hogy viszonylag könnyen előállíthatók nyers éghajlati adatokból, és finom felbontásban elérhetők globális adatbázisokból. Nem véletlen tehát, hogy csak elvétve akad olyan fajelterjedési modell, amely ne használna bioklimatikus változókat.

Elemzésükben arra mutattak rá a szerzők, hogy a bioklimatikus változók kiszámítása közel sem egyértelmű, és az eltérő számítási módszerek jelentős hatást gyakorolnak a modellek által adott előrejelzésekre. Azt is megállapították, hogy az előrejelzési bizonytalanság ezen újonnan felismert forrásának a nagysága összemérhető a klímamodell kiválasztásának jelentőségével. A klímamodellek hatása a szakirodalomból jól ismert: ha az elterjedési modell más klímamodellel számított jövőbeli éghajlati adatokat kap bemenetként, akkor nagyon eltérő előrejelzést adhat. Éppen ezért szokás több klímamodellt használni az elterjedés becslésekor.

A kutatók azt is kimutatták, hogy a bioklimatikus változók számítása által a modellekbe vitt bizonytalanság mértéke nem sejthető, ha csupán a referencia-időszakra készült becsléseket és a modelljellemzőket tanulmányozzák. Vagyis könnyen előfordulhat, hogy egy modell látszólag megbízható, ám a jövőben várható elterjedés tanulmányozása közben felszínre kerül a modell csökkent megbízhatósága. Módszertani tanulmányuk végén a kutatók arra is felhívták az ökológusok figyelmét, hogy a bioklimatikus változók számítási módjának átlátható, részletes kommunikációja elengedhetetlen, hiszen ennek hiányában a modell bizonytalanságainak egyik forrása rejtve marad, esetlegesen félrevezető információkat szolgáltatva ezzel a klímaváltozás várható hatásairól.

KÉPEK:

A bioklimatikus változók alapját képező kiválasztott hónapok (sorok) térben és időben (oszlopok) is nagy változatosságot mutatnak

A bioklimatikus változók számítási módjától (oszlopok) függően a vizsgált élőhelyekre (sorok) készült elterjedési modellek előrejelzései eltérhetnek

Az Európa-tanulmányok koncepciójának fejlődése – a KRTK tudományos munkatársának publikációja

Grünhut Zoltán (tud. munkatárs, ELKH KRTK RKI) „The ‘Expertisation’ of European Studies. A Critical Perspective on Discursive Institutionalism” című tanulmánya megjelent az Eastern Journal of European Studies Q1-es folyóiratban. Az írás áttekintést ad az Európa-tanulmányok koncepcióinak eszmetörténeti fejlődéséről, miközben külön hangsúllyal elemzi a diszciplína egyik legújabb elméleti megközelítését: a diszkurzív institucionalista teóriát.

Ezen áttekintés alapján egy olyan kép rajzolódik ki, miszerint az Európa-tanulmányok terén döntő szerephez jutnak a megoldási alternatívákat kereső, válaszokat kutató szakértői értelmezések, és egyre inkább elhanyagolódnak a problémákat feltárni-beazonosítani szándékozó, s ezzel kérdéseket nyitva hagyó intellektuális megközelítések. E diszciplínára nehezedő válaszkeresési nyomás ellehetetleníti, hogy a fennálló politikai és társadalmi konstellációkat, folyamatokat és dinamikákat új összefüggésben, másféle kritikai lencsén keresztül lehessen látni. Hiába tapasztalható – más társadalomtudományi trendekhez hasonlóan – az Európa-tanulmányok terén is elmozdulás a strukturalista értelmezésektől az ágensközpontú, konstruktivista elméletalkotások felé, e megoldásorientált szakértői beállítódás nem hagyhat megválaszolatlanul problémákat, nem maradhatnak kétségek, többértelműségek, tisztázatlanságok. E trend következtében nemcsak az Európa-tanulmányok koncepcióevolúciója szenved el önkorlátozásokat, de maga az erőltetett tudományos válaszadás is megalapozatlanná válhat. Kiktől származnak az eredeti kérdések? Jól lettek azok megfogalmazva? Egy olyan időszakban, amikor az Európai Unió (EU) jelentős demokratikus deficittel küzd, társadalmi bizalomvesztést él át és intézményi legitimációs válsággal bajlódik, vagyis alapvetően hiányolja a társadalmi részvételt és a bevonódást működése előmozdítása tekintetében, különösen káros e tudományos bénultság és megújulásképtelenség. A diszciplína ugyanazokat a torzult diskurzusokat és patologikus dinamikákat reprodukálja igazságalapú, egyoldalú válaszadásaival, amelyek miatt az EU nem bír társadalmi beágyazódással.

A tanulmány teljes szövege az alábbi linken olvasható:

http://ejes.uaic.ro/articles/EJES2020_1101_GRU.pdf

A koronavírus rugalmasabb és ellenállóbb lehet, mint korábban gondolták

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. Eredményeik szerint a felszínét koronaszerűen borító tüskék rendkívül mozgékonyak, maga a vírus pedig öngyógyító, és az egyik legrugalmasabb, ember által ismert biológiai organizmus lehet. A vizsgálatuk bebizonyította, hogy a koronavírus könnyedén összenyomható, de alakja gumilabdaszerűen helyreáll, szerkezetében pedig a fizikai behatás sem tesz kárt. Mindez közrejátszhat szokatlanul nagy fertőzőképességében is.

Illusztráció: bioRxiv-en megjelent publikáció

Az új típusú koronavírusról (SARS-CoV-2) az elmúlt több mint fél évben egyre több dolgot tudhattunk meg, de még mindig sok a kérdőjel a működésével és tulajdonságaival kapcsolatban. A Semmelweis Egyetem kutatóinak vizsgálatával azonban egy lépéssel közelebb kerültünk az organizmus megismeréséhez: dr. Kellermayer Miklós, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja (és az ELKH Irányító Testületének tagja) által vezetett munkacsoport a Nemzeti Népegészségügyi Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának kutatóival együtt megvizsgálta a koronavírus szerkezetét. Különleges technikával, atomi erőmikroszkóppal tapogatták le a SARS-COV-2 részecskék felületét. Kimutatták, hogy a vírust koronaszerűen borító tüskék rendkívül mozgékonyak, az organizmus pedig különlegesen ellenálló: alakja könnyedén összenyomható, de gumilabdaszerűen helyreáll, a fizikai behatás pedig nem tesz kárt sem a struktúrájában, sem a tartalmában. Dr. Kellermayer Miklós szerint a vírus mechanikai és öngyógyító tulajdonságai biztosíthatják a környezeti körülmények széles köréhez való alkalmazkodást, ami a szokatlanul nagy fertőzőképességében is közrejátszhat.

Fotó: Tuba Zoltán

A Semmelweis Egyetem kutatóinak vizsgálata azért is számít egyedülállónak, mert a szakirodalomban a vírusról eddig megjelent cikkek mindegyike inaktivált, kémiailag kezelt vagy fagyasztott mintán készült. Dr. Kellermayer Miklós és munkacsoportja azonban aktív és fertőzőképes koronavírust vizsgált – erre a mérésre kidolgozott protokoll mellett az atomi erőmikroszkóp (AFM) adott lehetőséget. A Semmelweis Egyetem műszerét atomok, molekulák és sejtek topográfiai szerkezetének és nanomechanikai tulajdonságainak vizsgálatára alkalmazzák – a módszerért még 1986-ban ítélték oda a Nobel-díjat Gerd Binning és Heinrich Rohrer kutatóknak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja szerint egyedül az AFM alkalmas arra, hogy natív kórokozókról nagy felbontású képeket készítsen – ennél a műszernél ugyanis az eletronmikroszkópiával ellentétben nincs szükség a minta fixálására vagy fagyasztására.

A magyar kutatócsoport a vizsgálat során a kb. 80 nanométer szélességű SARS-CoV-2 részecskét egy még ennél is kisebb tűvel szúrta meg. A tű hegyét a vírus tetejétől az aljáig nyomták, amitől az összenyomódott, majd a tű eltávolításakor azonnal visszapattant. Ezt száz alkalommal megismételték ugyanazon az organizmuson, ám a vírus szinte teljesen sértetlen maradt. Mindez azt bizonyítja, hogy a SARS-CoV-2 lehet az ember által ismert, fizikailag egyik legrugalmasabb és legellenállóbb vírus.

A Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának kutatói az organizmus szerkezetének egyéb tulajdonságait is megvizsgálták. A vírusok a gazdatestet elhagyva általában sebezhetővé válnak, a SARS-CoV-2 azonban tárgyak felületén megtapadva is hosszú ideig fertőzőképes maradhat – a kutatás szerint ehhez a részecskét borító tüskék rugalmassága is hozzájárulhat. A korábbi kutatások eredményei eltértek azt illetően, hogy hány ilyen koronaszerű tüske borítja a vírus külsejét: a Cambridge Egyetem tanulmánya szerint körülbelül 24, míg a németországi Max Planck Institute 40-re becsülte a számukat. A magyar kutatók által vizsgált organizmus 61 tüskével rendelkezett – dr. Kellermayer Miklós szerint ez is bizonyítja, hogy a vírusszerkezet változékonysága nagyobb lehet, mint azt korábban gondolták. Vizsgálatukban a tüskéket alkotó fehérjéket is fizikai vizsgálat alá vetették: a koronaszerű alkotóelemek a tű fizikai behatására olyan magas frekvenciával lendültek ki, hogy a másodpercenkénti 300 felvétel készítésére is képes atomi erőmikroszkóp is csak elmosódott képet tudott készíteni róluk. A kutatók szerint ez a nagysebességű mozgás segíthet a vírusnak könnyebben megtalálni a gazdasejteket, és összekapcsolódni azokkal. Szintén vizsgálták a SARS-CoV-2 hőellenállását: eredményük szerint a vírus megjelenését tekintve egyedülálló módon akkor is alig változik, ha 10 percen át 90 Celsius fokos hőnek van kitéve; mindössze néhány tüskéjét veszíti el, de a szerkezete sértetlen marad. Ez magyarázatot adhat arra is, miért maradt fertőzőképes a meleg éghajlatú országokban, vagy a nyári időjárás ellenére is.

Szabó Ádám

Forrás: semmelweis.hu

A CSFK kutatói létrehozták az 1976−2017 közötti időszakra vonatkozó éves csapadék átlagos tríciumaktivitás-adatbázisát az Adria-Pannon régióra

Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének kutatói létrehozták az Adria-Pannon régió csapadékmennyiséggel súlyozott éves átlagos tríciumaktivitás izotópos tájképeit – egy georeferált adatbázis formájában – a XX. század második felének és a XXI. század első évtizedeinek időszakára vonatkozóan, amelyről a rendelkezésre álló globális modellek már nem, illetve még nem szolgáltatnak adatot.

A trícium a hidrogén radioaktív izotópja, amelynek felezési ideje 12,32 év, ezért a 100 évnél rövidebb időskálán nézve ez a radioaktív anyag egy kulcsfontosságú nyomjelző a hidrológiai folyamatokban. A trícium alkalmazásának előfeltétele a csapadék tríciumaktivitás tér- és időbeli változásának ismerete. Ilyen információ azonban ritkán áll rendelkezésre globális léptékben, így a vízminták tríciumaktivitásának hidrológiai felhasználásában rejlő lehetőségeket csak korlátozottan, vagy jelentős kompromisszumok mellett lehet kiaknázni.

A szlovén-magyar közös projekt során a kutatók a régióban 40-nél több állomásról több mint 8 000, havi csapadékra vonatkozó tríciumaktivitás-értéket gyűjtöttek össze az 1961. január és 2017. december közötti időszakból. Adat-előkészítés és -szűrés után az 1976-tól 2017-ig tartó időszakra vonatkozóan tudtak létrehozni évenként interpolált csapadék tríciumaktivitás-adatbázist (’AP3H_v1 database’) az Adria-Pannon régióra.

Az adatbázis részletes leírását az Earth System Science Data: “Isoscape of amount-weighted annual mean precipitation tritium (3H) activity from 1976 to 2017 for the Adriatic–Pannonian region – AP3H_v1 database” c. tanulmányukban publikálták a kutatók (Kern Z., Erdélyi D., Vreča P., Krajcar Bronić I., Fórizs I., Kanduč T., Štrok M., Palcsu L., Süveges M., Czuppon Gy, Kohán B, és Hatvani I.G.).  Az 1×1 km rácsfelbontással készített adatbázis ezen a linken szabadon hozzáférhető.

Az AP3H adatbázis lehetőséget nyújt a tudományos közösség tagjai számára, hogy ad-hoc kompozit idősorok vagy távoli állomásadatok helyett a vizsgálni kívánt pontba vagy vízgyűjtőterületre interpolált csapadékmennyiséggel súlyozott tríciumaktivitás-értékeket használhassanak. Ily módon az AP3H adatbázis referenciaadatokat kínál beszivárgás dinamikai modellezésekhez, lefolyásmodellezéseknél, felszín alatti vizek keveredési folyamatainak modellezésénél, vagy felszíni és felszín alatti vizek tartózkodási idejének megbecslésénél.

A tanulmányban bemutatott izotópos tájképekből egy animált térképsorozatot is készítettek a kutatók (Erdélyi D. és mtsai.), amely bemutatja, hogy a régióban hogyan változott évről évre a csapadék trícium aktivitása 1976 és 2017 között.

A térképsorozat látványosan jeleníti meg a csapadék tríciumtartalmának évtizedes léptéken jól ismert csökkenését, amely az 1960-as években a felszíni termonukleáris robbantások során a légkörbe került radioaktív hidrogén kiürülését jelzi, továbbá e hosszú távú trend mellett megjelenő szubregionális mintázatot is mutat.